Színes emlékezéseinek tavaly és idén megjelent két könyvét, A feledés enciklopédiáját és Az emlékezés enciklopédiáját közelítőleg húszezer példányban vitték. „Úgy tűnik öreg koromra megtanultam írni, nincs az írásaimon a cifra szűr – viccelődik komolyan. – És sikerült újraélesztenem egy műfajt, a történelmi miniatűrt, amit Emil Ludwig és Stefan Zweig művelt zseniálisan, és amit Örkény is tanított nekem.” Persze, az 1969-ben írt Beatles Biblia egykor négyszázezer példányban kelt, de az egy másik korszak volt, a könyvkiadás szempontjából is. Csoda volt, hogy az a könyv megjelenhetett, valami egészen különleges kuriózum.

Ungvári Tamás besorolhatatlan ember. Mindig is az volt. Valahogy nem illett bele a rendszerbe. Annak ellenére például, hogy máig 125 regényt és színdarabot fordított, több tucat könyvet, több száz tanulmányt és cikket írt, nem tűnt soha könyvmoly filosznak. Ahhoz valahogy túl jó szabásúak voltak a zakói, elegánsak a szemüvegei, túl csinosak voltak körülötte a nők.

Ő volt az, akit oda lehetett állítani egy-egy nyugati sztárvendég elé, ha fecsegni kellett okosan, fesztelenül angolul, németül. „Balassitól Esterházyig én voltam az egyetlen a magyar irodalomban, aki tudott fél lábon vízisíelni – mondja. – Még lakásom se volt, de motorcsónakom már igen. És a zakóim? Apám, anyám szabó volt, és a nagynéném volt Rotschild Klára. Nálunk át kellett tudni szabni egy zakót. Tessék, ennek is piros a bélése” – mutatja.

Soktehetségű ember. Több nyelven beszélő. A németet otthonról hozta, és amikor Budapestet megszállták a németek, gyerekfejjel lement hozzájuk beszélgetni az Astoriához. Szőke volt és kék szemű, származása nem tűnt fel. Valahogy már akkor sem fért bele a rendszerbe. Saját bevallása szerint a Zsidó Tanács küldönceként Eichmann budai villájában is járt. Az angolt hatéves kora óta tanulta, és később az egyetemen is angol–magyar szakot végzett. Menet közben felszedte a franciát, az olaszt és a spanyolt, megtanulta, de elfelejtette a finnt és az oroszt. Kamaszkorában vegyész akart lenni, mindenféle robbanásveszélyes szereket hordozott magánál. De egy tehetségkutató eltanácsolta a természettudományos pályától. A Kossuth Lajos utcában nőtt fel, ám helyhiányra hivatkozva nem vették fel a közeli Eötvös Gimnáziumba, így került viszont a távolabbi Zsidó Gimnáziumba, ahol professzori rangú tanárok tanították, s mint ő mondja, érettségije felért egy diplomával. Előre hozott érettségit tett egyébként, s így huszonegy évesen már egyetemi diplomája volt. Mellesleg zenélt is, sőt jelentkezett a Nemzeti Zenedébe, hegedű szakra, de egy év után Kodály kérésére abbahagyta. Kodály ezt viszont oly barátian közölte, biztatva egyúttal az irodalmi pályára, hogy Aczél Tamás meghívta az írószövetség lapja, a Csillag szerkesztőségébe. Így lett a kor legnagyobb magyar irodalmárainak, gondolkodóinak közeli ismerőse, barátja. Lukács Györgynek hallgatója volt már az egyetemen, majd Füst Milán, Déry Tibor, Németh László és különösen Örkény István baráti köréhez tartozott csakhamar mint ifjú titán. Róla mintázta Örkény a kályhaépítő Gróh doktort. Mellesleg azt beszélték, ő volt a drámaíró utolsó óráinak tanúja is. De ez nem igaz, maga cáfolja. Csupán egy infarktust segített Örkénynek túlélni.

„Nem voltam egyébként senki. Nem volt állásom 1956-tól 60-ig. Félakadémiai ösztöndíjakkal éltem. Leginkább fordítottam. Németből, angolból.” Millert, Greene-t, Steinbecket, Dürrenmattot. Vagy olyan sikerdarabokat, mint A miniszter félrelép és a Páratlan páros. Tanulmányokat, irodalomelméletet, monográfiákat írt (például Fieldingről, Thackeray-ről, Déryről) angol és magyar nyelven. Egy tanulmánya révén, amely az időről és az identitásról szólt, hívták meg először irodalmat tanítani Nyugatra, az angliai Cambridge Clare Hall kollégiumába, a hatvanas évek közepén. Majd a Clare Hall után a Churchill kollégiumba. Egyszer egy professzori vacsorán itt látta vendégül a Londonban élő, emigráns Cs. Szabó Lászlót, s tanúja volt az esetnek, amikor a világ két legjobb Homérosz-kutatója „feleltette” a kitűnő magyar esszéistát. Nyilván kevesen láthatták Cs. Szabót olyan nyomorult helyzetben.

Ungvári Tamás angliai tapasztalataiból több kötete is született a hatvanas években, például a Szigetország utasa című útikönyve, amelyről Örkény írt kritikát és persze a Beatles Biblia, amely részben közvetlen élményekből, részben sajtóhírekből született. A gombafejűeket már akkor láthatta személyesen, amikor Hamburgból hazatérve még csak egy londoni klubban játszottak.

„Úgy kaptam meg a Beatles Bibliához a jogot és az anyagot, ha velük kapcsolatos személyes élményeimről nem beszélek. Annyit mondhatok, hogy először Londonban láttam őket. Cambridge-ben tanítottam, amikor a tanítványaim elhívtak egy klubba. És nekem eldurrant az agyam. A bankárjuk különben egy magyar fiú volt, akit gyerekkorom óta ismertem, sokat segített nekem. Amikor megismertem őket, hazatáviratoztam, a Gondolat kiadóba, hogy írnék egy könyvet Goethéről vagy a Beatles nevű társaságról. Pók Lajos igazgató visszaírt, hogy a Beatlest kéri. Különben most lenne egy jó Goethe-könyv.”

És ez persze megint nem illik a rendszerbe. Hogy tudott kijutni, s mit kértek ezért? „Volt, amikor fizettek az államnak értem –mondja –, s volt olyan is, amikor nem adtak útlevelet, ám az egyetem közbenjárására az edinburgh-i herceg, a királynő férje hívott meg, s ki kellett, hogy engedjenek. De rendszeresen hazahívtak.” S miért nem próbálták beszervezni, például? – kérdezzük. „Egyszer behívtak, de hisztérikusan reagáltam, magyaráztam, hogy bármit válaszolok, nem leszek ugyanaz az ember többé, s valahogy elengedtek, de két évig nem kaptam útlevelet. Csak rólam jelentettek, nekem nem kellett. Amit egyébként rólam írtak, abból egy szó nem volt igaz. Az a korszak fikciós irodalmához tartozik. Azért azt tudni kell, hogy az igazi irodalmat nem ez jellemezte. Az igazán nagyok sebezhetetlenek voltak. Láttam, mert zsenik között éltem, mindenki nagyobb volt nálam. Déry, Örkény, Nagy Lajos. Vagy ott volt például Szabó Árpád, akit ’56-ban kirúgtak a klasszika-filológia tanszékről, s áthelyezték az akadémia matematikai intézetébe. Két év múlva oroszul megírta a görög matematika történetét és tizenhat akadémia választotta tagjává. Visszahívták az egyetemre, de azt mondta: ha majd egy száztagú cigányzenekar eljön a Pasarétre, s úgy kérik, akkor visszatér. Bolond lett volna, oda ment tanítani, ahová akart. Én talán azzal úsztam meg, hogy nem akartam hős lenni, nem akartam címet, kitüntetést, az volt a lényeg, hogy sikerül-e a radar alatt kellő sebességgel repülni.”

Úgy tűnik, neki sikerült. Amikor épp nem külföldön tanított, akkor Pesten, a Színművészetin. Vagy dramaturgként működött, fordított, riportokat csinált. És fantasztikus találkozásai voltak. Itthon vendégül látta Graham Greene-t, s tolmácsolt Steinbecknek. „Nagyon szerettem Graham Greene-t, négy regényét fordítottam és akkor egyszer csak kíváncsi lett rám. Egy kalandor volt a szó legszorosabb értelmében. A találkozónkon ott volt Déry és Örkény is. Megivott egy üveg whyskit úgy, hogy meg se látszott rajta. Akkor adott nekünk kizárólagos jogot, hogy színpadra állítsuk A csendes ameri kait. A tévé számára interjút csináltam vele, ami sajnos eltűnt, letörölték.” Ungvári Tamás kísérte aztán Budapesten Liz Taylort, Richard Burtont és Orson Wellest is.

A 70-es évek közepétől amerikai egyetemekre hívták. Legtöbbet a kaliforniai állami egyetemen, és a UCLA-n tanított. Ha összeadnánk külföldön eltöltött professzori éveit, csaknem két évtized jönne ki. Sokan irigylik ezt is tőle. Erre csak azt mondja: aki vállalja a mindennapi megméretést, csinálja utána. Egyetlen előadásáról sem hiányzott még. Ott év végén a tanárok teljesítményét a diákok vizsgaeredményeivel mérik. Ha valaki nem felel meg, nem maradhat tovább.

„De engem nem Amerika jellemez, hanem az írásaim. A könyveimet magyarul írom, a tanulmányaimat angolul vagy németül. Különben a cambridge-i elnököm rossz néven vette, hogy könyveket is írok, ott komoly ember tanulmányokat publikál.” A Scolar Kiadó most sorozatban jelenteti meg műveit, a két háború közötti európai értelmiség politikai elcsábulásáról szól a Bűnbeesés után című könyve, a magyar zsidóság útjairól beszél a Csalódások korában, s mint e téma ismerője, az utóbbi években a pesti rabbiképzőn is tanít.

Százféle emlékeit megírta a két enciklopédiában, melynek harmadik kötete is lesz. Unokatestvére, Elbert János életéről és titokzatos haláláról, politikai gyilkosságnak tűnő „öngyilkosságáról” szóló könyve, a Nyomtalanul most jön ki újradolgozva. S úgy tervezik, bővítve megjelenik ismét a Beatles Biblia. Mi ez, ha nem Ungvári-reneszász?

Ja, és a tavalyi Széchenyi-díj után, úgy hírlik, ősszel Budapest díszpolgára lesz.