Mondjuk, miért kéne? Bob Holman maga is egyike a mai idők leghíresebb amerikai kultúrcelebjeinek, már ha ez a kifejezés jelent valamit egyáltalán. Azok közé tartozik, akik úgymond kitörtek a füstös klubokból, és szélesebb közönség elé vitték a kortárs előadói költészetet. Kultúraszervező, saját poetry slam klubja van Manhattanben, Poetry Spots című tévéműsorával három Emmy-díjat is bezsebelt, továbbá a nagyon izgalmas United States of Poetry egyik producere. Ja, és persze nagyszerű előadó is egyben, amit most már nemcsak azért hiszünk el, mert anno megkapta a Bessie előadói díjat. Meg mert mások is azt mondják.

Hét előtt nem sokkal lényegében már nem nagyon van szabad ülőhely, és az állókat is keresgélni kell erősen. Amúgy egyelőre nem sok minden történik. Az est házibandája, vagyis Sági Viktor gitáros, Sabák Péter basszer és Boros Levente dobos kellemesen dzsemmelget odafenn, a Kiégő Izzók vetít. Aztán úgy negyed nyolc körül színpadra lép a két host, vagyis a már említett Aldo és Gyukics Gábor. – Oh my god! – kiált fel Bob Holman kissé színpadiasan, mikor felkonferálják, majd belecsap a Medellin költői (Poets of Medellin) című szerzeménybe, a háttérben magyar nyelvű fordítás látható a vásznon, ami azért jól jön. Már e rövid vers közben is erőteljes metakommunikációt folytat Bob Holman: amellett, hogy játszik a dobbal, játszik a hangjával, játszik a testével is. Később még intenzívebb lesz a játék, nézzük az egyszemélyes bacchanáliát, amit ez a csíkos öltönybe, kalapba, kigombolt nyakú ingbe burkolózó tag levezet a hajón, a közönséget is be-bevonva. Időközben Gyukics is bekapcsolódik mint alkalmi szinkrontolmács, a szürreális Lehetetlen Rap (Impossible Rap) után pedig jön „a legszebb szerelmes vers, amit valaha írtak”, A szívem az igazi cucc (My Heart is a Real Thing), és hát na.

Samantha Thornhillt szólítják a színpadra. „It’s Brooklyn in the house, aha, aha”, kezdi a valóban brooklyni születésű, de trinidadi származású Sam, aki zsenge kora dacára máris a Juillard School költészettantanára, s akit a hozzáértők az egyik legfontosabb mai amerikai fiatal költőnek neveznek. Ahogy Bob Holman esetében, most is kiderül: nem véletlenül. Egészen más iskolát képviselnek mindketten. Thornhill visszafogottabb, szürreális képei fojtottan vibrálnak, a testbeszédnek kevesebb szerepet szán, inkább a szavakkal vág oda. Hallunk ódát a dzsentrifikációhoz, a nagy, sárga, hazánkban nem honos meztelencsigákhoz (banana slug), amelyek eső után úgy lepik el az utcákat, hogy az ember végtelenített ugrálóiskolát kell hogy játszon, nehogy széttaposson akár egyet is, s amelyeket a költő egyszerűen csak bőrös takonynak nevez. A Sármos herceg (Prince Charming) című, a tökéletes férfit boncolgató ironikus költeményt egyöntetű női sikoly- és tapsvihar követi, csakúgy, mint az Elégia egy trójaihoz címűt, amely, mint megtudjuk, egy lakótárs tiszteletlensége nyomán született, aki privát célokra használta Thornhill hálószobáját. Míg ő távol volt – az ágy alatt talált használt gumi óvszer legalábbis erre engedett következtetni.

A meghívottak műsora után kis szünet, Holman a hajó előtt freestlyeozgat a magyar srácokkal, odabenn a banda zenél újabb korsó sörünk alá, ezután kezdődik a „hivatalos” versenyprogram, amelynek fő témája idén a Gyökerek. A zsűri tagjait a közönség soraiból, ad hoc módon választják ki a műsorvezetők, az amerikaiak két szavazata egyet ér. A Ludditák, vagyis a Fiáth nővérek lépnek színpadra, bemutató jelleggel, versenyen kívül. Őket Daniel Brownwood követi, majd Zeek jön, aki egy televíziófüggő vallomását tárja a nézők-hallgatók elé, erős produkció mindkettő. B-Best ugyancsak angolul nyomja, kevés átéléssel, nem úgy Bárdos Deák Ági, aki a népi csúfolódók modorában tolja ön- és mindenféle iróniában úszó versét, nagyon intenzíven. Süveg Márk, azaz Saiid is tévétémában utazik, korrekt tudományos előadást hallunk, matematikai úton van levezetve, hogy a tévé bizony gyökerekkel van tele.

Meg csírákkal is, naná.

A Holmant lecapote-zó Indiana saját gyökereiről és egy barátjáról versel remekül, utána Bencsik Ádám, vagyis Ponza hozza a sok pontot meg-megálló, nyelvi játékokkal teli szövegével. Závada „Újonc” Péter felező nyolcasban tart ugyancsak előadást, a címe Köbgyökér. Kis számolás és holtversenyeldöntés után kiderül, kik jutottak tovább a döntőbe. A Bárdos Deák Ágnes, Újonc, Ponza és Saiid négyesből utóbbi kettő mérkőzik az első helyért, Saiid nyer. Sam Thornhill különdíját Daniel Brownwood kapja, Bob Holmannek Deák Bárdos Ági jött be leginkább, közös fotók, búcsúzás. Sam Thornhillt arról faggatjuk, hogyan tetszett neki a hazai slammerek produkciója, ami már csak azért is indokolt,mert két versenyzőn kívül mindenki magyarul verselt. Azt mondja, nem volt zavaró a szövegnemértés. Szerinte hihetetlen lüktetés, vibráció van a magyar nyelvben, emiatt így is teljesen élvezhető volt a show. És Magyarország amúgy is fantasztikus hely, tele fantasztikus emberekkel.

Bob Holman is ugyanezt mondja kérdésünkre – de csak miután a halk zenére jól megtáncoltatja a színpadon Mavrák Katit, a Budapest Slam Poetry egyik főszervezőjét.

Bob Holman játszott a hangjával, a dobbal, saját testével