Raúl kiigazít
A szellem kieresztésének a következményeiért a felelősséget immár Raúlnak kell viselnie, aki Fidel betegsége miatt 2006 júliusától ideiglenesen, majd 2008 februárjától már véglegesen is átvette a hatalmat. Fidel a közelmúltban egy amerikai újságírónak nyilatkozva elismerte, hogy a kubai gazdasági modell „immár nálunk sem működik”. Engedélynek tűnő kijelentés, megkezdődhetnek végre a változások, amelyek szükségességét Raúl egy-két éve mind nyomatékosabban hangoztatta. „El kell felejteni egyszer s mindenkorra, hogy Kuba a világ azon kivételes országa, ahol munka nélkül lehet élni” – mondta néhány hónapja. S most a lakosságra rázúdult a hivatalos bejelentés: fél év alatt ötszázezer munkavállalót menesztenek az állami szektorból. Egyelőre csak ennyit, ám Raúlnak egy korábbi kijelentése szerint több mint egymillióan feleslegesek, és ez tönkreteszi a többiek munkamorálját is. Az elbocsátandókat a szövetkezetek és a magánvállalkozások (helyi elnevezéssel a magánszámlások) hivatottak felszívni.
Jellemző Raúl Castróra, ahogyan a változás előkészítése történt. Fórumokon kérte ki a párttagok és a lakosság véleményét a gazdaság hatékonyabbá tételéről. Több százezer javaslat érkezett. A nemzetgyűlés ülésén pedig hosszasan sorolta is, ki mindenki – a központi bizottság, a kormány és az államtanács, a szakszervezet stb. – egyetértésével történik a modell „kiigazítása”. A félmillió fős leépítés tényét azután hivatalosan a szakszervezeti központtal jelentette be.
Fidel mindig is az ideológiát, az eszmét képviselte, míg Raúl a pragmatizmust. Több életrajzíró szerint is a megjelenésre és temperamentumra ugyancsak eltérő két testvér valójában jól kiegészítette egymást. A karizmatikus, kitűnő szónok és stratéga Fidelnek szüksége volt a nyilvánosságot inkább kerülő öccse szervezőképességére.
Kuba keleti részén, a Spanyolországból bevándorló apjuk földbirtokán látták meg a napvilágot, öt további testvérükkel együtt. (Apjuk első házasságából két féltestvérük is volt.) Amikor a forradalom győzelmét követően Fidelék a földreform keretében kisajátították a családi birtokot, a legidősebb fiú, Ramón „lekommunistázta” Raúlt.
Fidel nyomdokán az öt évvel fiatalabb Raúl is rangos jezsuita kollégiumban tanult. A havannai egyetemen Fidel ismert diákvezér lett, és az ellenzéki Ortodox Pártban tevékenykedett, míg Raúl a kubai kommunisták, hivatalosan a Népi Szocialista Párt ifjúsági szervezetének volt tagja. A Moncada laktanya elleni 1953-as sikertelen támadást követően mindketten börtönbe kerültek. Majd ismét csak Raúl volt az, aki Mexikóban bemutatta bátyjának a kommunista argentin orvost, Che Guevarát, aki aztán velük tért meg Kubába a Granma hajón a Batista-diktatúra elleni gerillaháborúhoz. A történelemírók szerint a Sierra Maestrában a Raúl által vezetett hadműveleti körzet volt a legjobban szervezett, ráadásul a helybéli parasztokkal is ott volt a legjobb a viszony. Később, a győzelmet követően állítólag Raúl volt a legkeményebb a régi rendszer kiszolgálóival szemben.
A szakállas gerillák győzedelmes havannai bevonulását követően Fidel még egy ideig „zöld forradalomról” beszélt, s ezt képviselte 1959 áprilisában az Egyesült Államokban tett körútján is, ahol egyetemeken lelkes fi atalok ünnepelték. (Más kérdés, hogy csak Nixon alelnök volt hajlandó fogadni, s ezt sértésként élte meg.) Brian Latell egykori CIA-ügynök Kuba Castro után című könyvében nagy figyelmet szentelt annak, hogy a körút idején állítólag éles szóváltásra került sor a Castro testvérek között. Raúl azért utazott bátyja után a texasi Houstonba, hogy lebeszélje a PR-látogatás folytatásáról, mert ő akkor már a szocializmusra, így az imperializmus elleni összefogásra gondolt a Szovjetunióval. (Raúlnak voltak kapcsolatai Moszkvával.) Fidel a könyvben is megjelent „százórányi” interjújában Ignacio Ramonetnek, a Le Monde Diplomatique főszerkesztőjének viszont váltig azt állította, hogy már a gerillaharc idején marxista volt. A nyilvánosság előtt, beszédében csak 1961 deleninista.
A kettejük közti szereposztásban Fidel volt a megkérdőjelezhetetlen vezető, s Raúl „megelégedett” a fegyveres erők irányításával, még ha a Comandante en jefe rang a bátyjának járt is. A hadsereg és a belügyminisztérium apparátusa volt és maradt a rendszer legszilárdabb támasza, s ebben Raúlnak különleges érdeme van. Az eszmét védő Fidel és a pragmatista Raúl között a második jelentősebb nézetkülönbség állítólag 1994-ben tört felszínre az agrár szabadpiacok kapcsán. A szovjet segítség megszűnte után a gazdasági és pénzügyi válsághelyzetből a vezetés reformokkal próbált kitörni. Ekkor nyitottak a turizmussal, s engedték be a külföldi tőkét. Ekkor kényszerültek az 1968-ban betiltott magánvállalkozások újbóli engedélyezésére, igaz, csak szűk körben. (Ma 140 ezer „magánszámlás” vállalkozó van.) Fidel ellenezte a jövedelmi különbségekhez vezető, a szocializmustól idegen maszek világot, ám öccse azzal érvelt, hogy az élelmiszerhiány veszélyesebb az imperializmus ágyúinál.
Raúl fél évszázadon át védelmi miniszterként szoros kapcsolatot tartott a tábornoki karral, s ez a viszony meghatározó napjainkban is. Állam- és kormányfőként több személycserét is végrehajtott, számos magas rangú katonatisztet állított minisztériumok élére. Carlos Lage alelnök és FelipeRoque külügyminiszter menesztését a világsajtó először úgy kommentálta,mint a fideli garnitúra leváltását. Aztán meglepő módon éppen egy miami televízió közölt terhelő képsorokat, amint a két elbocsátott vezető külföldi üzletemberek társaságában Castróékról szóló vicceket hallgatott. Raúl erejét egyebek között a hadsereg vállalkozásai adják. A GAESA-csoport háromszáz vállalata az informatika-technológia mellett a turizmusban, a külkereskedelmi tevékenységben, sőt az áruszállításban is meghatározó szerepű, becslések szerint a GDP előállításában 50-60 százalékkal részesedik.
Akik személyesen ismerik, azt mesélik Raúlról, hogy baráti körben oldottabb, mint a nyilvánosság előtt. Szeret dominózni, s nem veti meg a kubai rumot sem. Fideltől eltérően többet törődött a nagy családdal is. Leánytestvérük, Juanita Castro a szocialista út meghirdetésekor szembefordult velük, a CIA-nak kezdett dolgozni, így sokaknak segített kimenekülni Kubából. Raúl nyilvánvalóan tudhatott ezekről a „ballépésekről”, mégsem tartóztatta le, sőt útlevelet szerzett neki, hogy Mexikóba távozhasson.
Raúl 1959-ben kötött házasságot Vilma Espinnel, egy gazdag ügyvéd lányával, aki még a gerillaharc idején csatlakozott a felkelőkhöz. Aztán a nőszövetség elnöke volt, s egyben a forradalom „First Ladyje”. Fidel ugyanis elvált feleségétől, s későbbi kapcsolatait nem tárta a nyilvánosság elé, így protokolleseményeken Vilma Espin mutatkozott, 2007-ben bekövetkezett haláláig. Raúllal négy gyerekük született, közülük három lány. A külvilágban legismertebb Mariela, mert a Szexuális Nevelési Központ igazgatója, s így a melegek ügyének felkarolója is. Apjáról a BBC-nek egyebek között azt idézte fel, hogy „romantikus szeretettel” vette körül feleségét, s vezetőként is talált időt elkísérni gyerekeit az iskolába. „A közéleti szerepléseitől eltérően magánemberként színes egyéniség, szeretett velünk is tréfálkozni”. Raúl egyetlen fia Alejandro, aki a belügyminisztérium tisztje, a feltételezések szerint egyben apja nemzetbiztonsági tanácsadója. (Tavaly a havannai könyvvásáron publikáltaművét az amerikai imperializmus Kuba-ellenes politikájáról.) Másik lányának, Deborah-nak a férje Luis Alberto Fernandez ezredesi rangban a hadsereg említett vállalkozásainak egyik főmenedzsere, Raúl keresztnevű gyerekük pedig a nyilvános rendezvényeken rendre nagyapja oldalán mutatkozik, már-már személyi testőrként.
Korai még találgatni, hogy a sokak által régóta várt és most kezdődő folyamat hova vezet. Kuba is a rendszerváltó Oroszország és Kelet-Európa sorsára jut? Pablo Milanes, a kubai nueva trova egyik alapítója, aki egész Latin-Amerikában elismert és kedvelt dalszövegíró, előadóművész, a brazíliai Sao Paulóban tartott fesztiválon újságírók kérdésére azt mondta: „Fidel és Raúl felelőssége, hogy mielőtt meghalnának, utódaiknak az országot rendben adják át, a garantált szabadságjogokkal és megoldott gazdasági problémákkal. Nehogy a forradalom eredményei elvesszenek, és Kuba a hatalomhoz közel álló opportunisták kezére kerüljön, akik végső esetben arra is képesek, hogy kiárusítsák”.
