Már az egész nem kezdődik jól: mi az, hogy Diplomatavadász?

Értem én, hogy az év elején az MTV-től „átcsoportosított” és a Duna TV-hez érkezett pluszmilliárdokat el kellett költeni valamire; sőt, én még a Kívánságkosár elnevezésű szórakoztató produkció élő adása közben látott, Cselényi László elnök és szipogó kollégái által bemutatott önbúcsúztatást is megértettem, mert nyílt színen, premier plánban mindenki úgy csinál bohócot magából, ahogyan csak akar. Na de most erre a Diplomatavadászra kellene valami mentség, és nincs.

Ez a projekt igazából olyan, mintha hirtelen, lasszóval öszszefogtak volna néhány embert, aki látott már közelről forgatókönyvet meg színészt, hogy aztán „hadd szóljon!” felkiáltással csak papírozni kelljen, mire is folyt el ennyi meg ennyi. Rebeka (Sallai Nóra) pasit akar fogni, mi több, diplomatát, s ezért mindent bevet. Két, jómódú barátnőjét, Nórát és Esztert (Gubik Ági, Szűcs Kinga) is bevonja, majd a kísérletek után hármasban beülnek a gőzbe/elmennek masszíroztatni, s fújtatva megbeszélik a történteket. Ha volna mit, persze...

Például a máltai diplomatára csodálatos fortély nyomán lecsapó Rebekának csak hosszú, de legalább sehová se vezető dialógusok után árulja csak el a vacsorameghívást is kínáló úr, hogy mindjárt megesküszik, és magyar lányt vesz el – hú, hát ha időközben elhunyt a dramaturg, akkor oké, ha viszont nem, akkor nem marad más, mint feszengve nézni előre. Holland nagykövet, görög nagykövet... És így tovább.

Amikor a két hónapja futó sorozat ott tart kedvcsinálás gyanánt, hogy „Rebeka csúnyán megfázott, ám nem adja fel a diplomatavadászatot még ebben az állapotban sem”, már én szeretnék elnézést kérni mindenkitől, aki csak véletlenül is odakapcsolt. Pedig az igazi poén az, hogy a „külcsín” alapján még volna némi remény. Mégiscsak játszik benne Gubik Ági és több, a mesterségbeli alapokat korrektül elővezető kollégája, a vágás is szép munka, s a főcímbe se lehet belekötni; már azon túl, hogy rendkívül hajaz a Szex és New York című amerikai széria hangulatára, amennyiben vidám, csinos, harmincas barátnők mennek egyenlépésben vásárolni és fagylaltot enni.

Csak hát ennyivel hadd ne legyünk már kifizetve. Nekünk, beszűkült, de a vizuális forradalomban rendületlenül bízó televíziónézőknek már egy ál-Tűzvonalban-féle valami is elég lenne ahhoz, hogy diadalittasan kiáltsunk föl: éljen, gyártanak még élvezhető magyar tévéfilmet! (Minthogy a Tűzvonalbannak van mindene, még ha hángérien körülmények között is: sok szálon futó, kimunkált sztorija, dramaturgiája, egyebe, jóllehet Stohlt pótolni nem lehet. Hiába jó Mike, alias Schmied Zoltán vagy Alter, alias Bede Fazekas Szabolcs, ez a sorozat a Bordáskarakterre lett írva, punktum.)

A Duna TV-ben – a „Nemzet telvíziójában” – amúgy pompás színházi közvetítéseket látni. Ezt biztatásképpen mondom.