Mikszáth Kálmán korában nem volt még rejtett kamera, amelynek segítségével csalafinta riporterek jól leleplezhették volna a folyosón dohányzó képviselőket; a konkrét tényfeltáró újságírásról sem mondhatni, hogy virágzott volna; nem volt a közszolgálati riportműsor, sem bátor parlamenti tudósítók, akik napi jegyzetben számoltak volna be arról, hogyan keni össze a kiterített bulvárlapot a zsemléből kipottyanó szalámiszelettel ez vagy az a kormánypárti vagy ellenzéki honatya.

Mikszáth korában tulajdonképpen magának Mikszáthnak és néhány hasonló elhivatottságú, az utókor által nyilván kevésbé becsült kollégájának köszönhette a polgár, hogy azért mégiscsak képet kapott az Országgyűlés informális működéséről. De nem is csak a parlament, az egész ország mechanizmusairól.

A Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb kiállítása, a Mikszáth Kálmán Fekete városai című tárlat az írófejedelem utolsó regénye, A fekete város és Mikszáth XX. századi publicisztikája „fő motívumainak megfeleltethetéseit, tükrözéseit mutatja be” – fogalmaz a múzeum. Vagyis azt vizsgálják, miféle átfedések tapasztalhatók a Rákóczi-féle forradalom idejéről írt regény és az író saját kora között, mely utóbbinak megismeréséhez hasznos fogódzókat kaphatunk Mikszáth hírlapi véleménycikkeiből. A kiállítás tehát nem a teljes életművet tekinti át, sokkal inkább a polgárosodás, a városiasodás kapcsán támadt gondolatairól, múlt- és jelenértelmezésének a kérdéseiről beszél

Az egyik terem A fekete város Lőcséjét, a másik pedig a regény keletkezésének idejét, a múlt századforduló utáni évtizedet, vagyis az 1900–1910 közötti időszakot eleveníti meg. Úgy, hogy ez a kettő párbeszédbe kezdhessen egymással. Ami itt fikció, amott a valóságra adott képviselői-hírlapírói-magánemberi válasz. Kettős világ, érzékletes hang- optikai és fényhatásokkal alátámasztva.

Infó

Mikszáth Kálmán Fekete városai Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban október 12-től 2011. május 30-ig.