Unokáink sem...

Bár munkáját a Magyar Televízió elismeréssel díjazta, megszűnik Ráday Mihály szerkesztő városvédő műsora, az Unokáink sem fogják látni. Ráday Mihály hétfőn a távirati irodának azt mondta: a televízió úgy adott neki oklevelet, hogy ez egyben a nyugdíjazását és a műsorának megszűnését jelenti.

„Én ezt a műsort fontosnak tartottam, és nemcsak én, hanem mások is” – tette hozzá. Úgy gondolja, hogy határon innen és túl hasznos volt az épített örökség megóvására való felhívás, ezért sajnálja, hogy nem folytathatja, de bízik abban, hogy a döntést megváltoztatják.

A Magyar Televízió hétfői közleményében az áll: Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke a Magyar Televízióért Díjjal köszönte meg Ráday Mihály több mint négy évtizedes tevékenységét, valamint a három évtizeden keresztül sugárzott városvédő műsorát. A Kossuthdíjas Ráday Mihály korábban, negyed századon át, főként játékfi lmek és tévéjátékot operatőre volt. Az operatőr-rendező-szerkesztő-műsorvezetőművészettörténész Unokáink sem fogják látni című városvédő műsorát harminc évvel ezelőtt sugározta először a Magyar Televízió; a műsor és Ráday Mihály neve eggyé vált az örökségvédelem ügyével.

Az Unokáink sem fogják látni-sorozat csaknem 250 adásában a televíziós szakember megmentett belvárosi bérházat, műsort készített a televízió Szabadság téri székházáról, felkutatott és védett fürdőket, templomokat, kastélyokat, síremlékeket is. Ő alapította a Budapesti Városvédő Egyesületet, majd később létrehozta a Város- és Faluvédők Szövetségét és a Nemzeti Panteon Alapítványt is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.