Sarki róka a Holdon

Sarki róka a Holdon, cápát cipelő szörny, sárga papucs bojtja tükörtojássá alakul, öltönyös üzletemberek egymás testéről gombát szedegetnek, koponyában élő Miki egér, erőszakos kisdobosok és úttörők, félig egér, félig tank járművek, láncfűrész formájú felhők, emberfejű teknős, űrlényt cipelő űrhajós. Figurális és narratív festészet: ez sem idegen a kortárs alkotóktól. Az acb Galéria szezonnyitó kiállításán hét olyan festőművész mutatkozik be, akik a festészet hagyományos technikája mellett újszerű anyagokkal is – zománcfesték, sablonok vagy akrilspray-k – kísérleteznek, és a furcsa képi megjelenítések történetmesélő síkjához vonzódnak. Mindegyik kiállított mű erős és enigmatikus a maga nemében, így sűrű, többsíkú kiállításba csöppen a látogató. Szeme elé kerülnek a legújabb kortárs magyar festőművészek és az ő szürreális, álomszerű világuk.

Karácsonyi László korábbi festményeiben két fő irány figyelhető meg: technikai kísérletezései hiporealizmusában csúcsosodnak ki, valamint kedvelt témája közé tartozik a lovag kori ikonográfia és az ikon műfajának megújítása. Most is hű volt önmagához, és zománcfestékkel készített szkafanderes szentet ábrázoló ikonja a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása. Morbid klasszicista, eredendően meghökkentő képeit Kis Róka Csaba az irónia és a humor eszközeivel teszi még provokatívabbá. Erőszakos, szexustól túlfűtött, politikailag inkorrekt jelenetei azonban túlmutatnak önmagukon, és tükröt tartanak mindenfajta konformizmusunk és berendezkedésünk elé.

Király Gábor családi fényképalbumának felvételein az eltorzult emlékezet arctalan torzóit láthatjuk, leglényegüket azonban meleg és élénk színekkel egyensúlyozza a festő. Kósa János a nosztalgia koherens narratíváit vizsgálja több valóságszintet (múltat, jelent, álmot) megjelenítő festményein. Roskó Gábor egy régi talált festményopust, a Levél a Frontrólt banalizálja. Szenteleki Gábor szokatlan, álakadémikus kompozícióin direkt groteszk figurák és valószerűtlen helyzetek jelennek meg, Szűcs Levente időn és téren kívüli szörnyeinek szerepeit átértelmezi, és barátságos lényekként tűnnek fel előttünk.

A valóság kifordul önmagából, és a humorral, iróniával átitatott festményeken látható lények és banális helyzetek sajátos mitológiákká szerveződnek.


Infó: az ÜVegHegyen innen Karácsonyi László, Kis Róka Csaba, Király Gábor, Kósa János, Roskó Gábor, Szenteleki Gábor és Szűcs Levente kiállítása az acb Kortárs Művészeti Galériában (1068 Budapest VI., Király u. 76.) október 15-ig.

Top 5

1. Németh Hajnal: Joe Contra Joe

a Videospace Galériában (Budapest IX., Ráday u. 56.) október 13-ig.

2. Katyn – tömeggyilkosság, politika, erkölcs

Emlékkiállítás a kaposvári Vaszary Képtárban (Fő u. 12.) október 6.

3. Rippl-Rónai József-kiállítás

a Szolnoki Galériában (Szolnok, Templom u. 2.) november 7-ig.

4. Stark Attila kiállítása

a kArton Galériában (Budapest V., Alkotmány u. 18.) október 15-ig.

5. A rádiózás története

interaktív kiállítás a szegedi Fekete-házban (Somogyi u. 13.) szeptember 21-től

 

Szűcs Levente: Cipekedő lény
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.