– Csak ezt tudom neked ajánlani – mondta Király Júlia az írónak, amikor átnyújtotta a duplán aláírt kék bankót. De ez nem valamiféle gyűjtemény része. A fényképeknek, a családi leveleknek, még az ajándékba kapott háború előtti kottagyűjteménynek sincs kitüntetett helye. A cél a minimális rend megtartása. A saját könyvek azért sorakoznak külön polcon, hogy meglegyenek. E tekintetben teljesen olyanok, ugyanúgy sorban állnak, mint a pesti házak, melyekről az író szeret külön-külön is mesélni.

– Semmit sem gyűjtök – hangzik a kíméletlen összegzés. – A tárgyak elvesznek, felrobbannak, ellopják, elégetik őket. Nem kellenek, itt maradnak. Egy-két kivételtől eltekintve, ma már fillérekért meg lehet venni a régi könyveket. Itt van például a Juhász Gyula kritikai összkiadás vagy a régi Móricz-sorozat. Csak a tartalmuk érdekel. Ami le van írva bennük.

Nincs tehát kedvenc könyve. A szakácskönyvek méltó helyen laknak: kinn a konyhában.– A Csákyé mondjuk, fő helyen van, mert nagyon szeretem – hangzik az érzelmes vallomás. – Nincsenek benne pizzareceptek.

Csáky Sándor 1929-es szakácskönyvéről van szó. Szakácskönyv? Egy frászt. Már a címe is messzebbre mutat: A huszadik század szakácsművészete.

Nem számítanak a dedikált könyvek sem, jegyzi meg Bächer, attól egy verseskönyv vagy regény nem lesz jobb. De vannak könyvek, amelyek más tárgyakhoz húznak. Thury Zoltán, a dédapa könyvei például olyan helyre kerültek, ahol az elhalt családtagok szemüvegei, levelei és fotói találhatók. Dobozok, mappák, sárga papirosok között bujkálnak az elszórt családi jelek. – A költözésekkel kopnak, majd később újra gyarapodnak a könyvek. Segíti a gyarapodást, hogy sok recenziót írok, küldik és kapom őket. A rendszerváltás után sok helyütt kidobálták a könyvtárakat, selejteztek. Az volt a dolgom, hogy pár forintokért megvegyem őket. Az apám zongorája mindenhová követ. Sok könyvről azonban már magam sem tudom, hol szabadultak meg tőlem.

Polcfigyelő

Egyszer megtörtént, hogy Bächer is selejtezésre szánta magát. Hosszas vívódás után kidobott egy neki dedikált könyvet. E gy olyan íróét, akit a tehetség messzire elkerült. – Kidobtam egy pénteki napon, elvitték a kukások. Megjárta a maga útját, szombaton már a Pecsa ponyváin (értsd: a Petőfi Csarnok bolhapiaca – a szerk.) hevert. Valaki belelapozott, látta a nekem szóló ajánlást. Vasárnap becsöngetett. Büszkén mutatta, megtalálta. Megköszöntem, s visszatettem a könyvespolcra. Azóta csak a cetliket szórom ki.