– Az oldalon egy nagyon sajátos Magyarország-képet látunk, amelynek szinte egyetlen tárgyi pontja sem találkozik az amúgy ismert Magyarország-képpel – mondja Tamási. Vagyis: noha tisztában vagyunk a történelem fordulataival, eseményeivel, ellentmondásaival, mégis, ha benézünk a családi archívumokba, úgy érezhetjük, mintha az emberek otthon ezeket a mérföldköveket a legkevésbé sem úgy élték volna meg, mint ahogy elképzeljük. A történeti emlékezet csalóka: a sajtófotókat, híradórészleteket nézve hihetnénk, hogy mondjuk a rendszerváltáskor mindenki demonstrált, s aki élt, mozgott, rohantszavazni, vagy mondjuk hogy 1956-ban csakis drámai események történtek. A családi archívumokban meg azt látjuk, hogy az emberek kávéztak, bicikliztek, a kertjüket művelték – éltek. Többnyire civilen.

A fortepan.hu anyagát Tamásiék nem sokkal a rendszerváltás előtt kezdték el gyűjteni, még gimnazista korukban, a mozgatórugó pedig a természetes generációs érdeklődés lehetett: mi volt régen? Tamási Miklóst az érdekelte, mi történt 1956-ban: édesapja műegyetemistaként jó néhány fotót készített a forradalom idején, az ő képei nyomán döbbent rá, hogy ’56-ot „meg lehet nézni”. Nemcsak az agyonretusált, szemcsés, manipulált fotókon, hanem élesen is. És nemcsak a forradalmat, hanem mondjuk az azt megelőző aratást és az utána lévő karácsonyt is.

Tamási szerint egészen szokatlan, varázsos, avantgárd képeket is készítettek az amatőrök, sokszor véletlenül. Hihetetlenmennyiségű képanyag rejtőzik még most is az embereknél otthon, albumokban, negatívokon, fiókokban. Az archívumépítő egyébként a negatívoknak örül a leginkább, azokon látszik minden fázis, és egyben lehet látni például egy egész családi utazást.

– Szepessy Ákossal ahhoz a szűk kisebbséghez tartozunk, akik még mindig lomtalanítanak – mondja Tamási Miklós mosolyogva, s hozzáteszi: a helyzet egyre harciasabb. A lomtalanításra járás szenvedélye az állandó számokkal való lottózáséhoz hasonlít. Ha egy hetet kihagy valaki, néhány napig biztosan idegbeteg lesz: mi van, ha épp most húzzák ki a számait. Ezért aztán minden lomtalanítást végigjárnak, még akkor is, ha pontosan tudják, hogy az adott területen még sosem találtak semmi érdekeset – mert mi van, ha épp most...? A lomtalanítás mellett az adok-veszek is beúszott a képbe, a fotócserélés, az antikváriumok kínálatának böngészése, így fejlődött ki az a mintegy 40 ezer fotót számláló gyűjtemény, amelynek legjava a fortepan. hu -n látható.

És letölthető. Méghozzá jó minőségben, nagy felbontásban, ráadásul teljesen ingyen használható, bármilyen célra. Tamási azt mondja, éppen az volt a cél, hogy az oldalon látható képek, vagyis az amatőr fotósok munkái is bekerüljenek a magyar vizuális történetírásba, s hogy a felhasználók ne vesszenek el a sokszor drágán és a bürokrácia miatt nehézkesen dolgozó közgyűjtemények erdejében. Vagyis például egy kisdiáknak, ha dolgozatához jó minőségű korabeli illusztrációt szeretne illeszteni, ne kelljen kutatási engedélyért folyamodnia, majd több ezer forintot fizetnie a felhasználásért.

A fortepan.hu jelenlegi állapotában még csak egy viszonylag erős váz, a műfaji, korszakbeli, helyszínbeli réseket folyamatosan szeretnék „kitömni”, s ehhez az internetezők segítségére is számítanak. A készítők ugyanis várják azok képeit, akik szívesen megmutatnák a családjuk régi hétköznapjait, de erre a célra nem hoznának létre saját weboldalt.

Háborús káposztaültetvény a tabáni Döbrentei téren, háttérben Gömbös Gyula szobrával. A felvétel feltehetően 1942-ben készült