– Számos híres rendezőmogul pályázott Sapphire Push című regényének megfilmesítésére. Hogy sikerült mindenkit megelőznie?

– Ezt Sapphire-tól kell megkérdezni, ő döntött. Én is több fordulón keresztül „kampányoltam” magam mellett. Tulajdonképpen ő nem is akarta igazán, hogy film készüljön a könyvből, attól tartott, hogy a képírók túlságosan finomítanák a történetet. Talán az is szimpatikus volt neki, hogy én függetlenként kívántam megvalósítani a filmet, azaz kevés pénzből, de távol bármiféle korlátozástól. Sokáig a kész fi lmet sem akarta megnézni, de végül beadta a derekát. Egy órát sírt utána a vállamon. Ez sokkal többet jelent nekem a fesztiválsikereknél és a díjaknál, de még a fehér házi vetítésnél is. Sapphire hisz abban, hogy a művészet megváltoztathatja a világot – csak enynyit mondott, de ez számomra a mindent jelentette.

– Bizarr a Precious szereposztása: a profiktól az amatőrökön keresztül a popsztárokig szinte mindenki felvonul. Ez nem volt felesleges kockázat?

– Ha az ember bátor filmet készít, legyen bátor a szereplőválogatásnál is. Szeretek nem csak prózai színészekkel dolgozni, a zene szempontjából közelítek a rendezéshez. Amikor egy forgatókönyvet olvasok, dallamokat, hangulatokat képzelek el magamban, ennek alapján kezdem el felépíteni a jeleneteket. Talán ezért is értem meg jobban magam egy zenésszel, ezért is vagyok képes a színészt kihozni belőlük.

– A Precious minden idők egyik legsúlyosabb drámája a mozivásznon. Nem lehetett túl vidám a forgatás.

– Pont ellenkezőleg, nagyon sokat nevettünk. A nevetés az, ami a valóságban is átsegít az élet legfájdalmasabb pillanatain. Amikor elolvastam Sapphire regényét, magam is úgy gondoltam: túl sok, hogy igaz legyen. Később, amikor találkoztam vele, megtudtam, hogy hátrányos helyzetű kiskorúakkal foglalkozik, és a regényben több kiskorú sorsát gyúrta össze egy karakterré. Szívet szorító, hogy egy többszörösen megalázott és kínzott gyermek nem akar mást, csak megtanulni olvasni. Ebből mindenki tanulhat. De úgy gondolom, hogy a Precious nem fekete film. A londoni színpadi verzióban például minden szerepet fehér színész játszott.

– Igaz, hogy Helen Mirren játszotta volna azt a szerepet, amelyet végül Mariah Carrey kapott meg?

– Igaz. Helen szerepelt az első filmemben is, az Árnyékbokszban, nagyon jó barátok vagyunk, így ingyen jött volna. Már be is volt osztva, hogy melyik napokon vesszük fel a jeleneteit, amikor hirtelen kapott egy komoly, jól fizető főszerepet. Én mondtam neki, hogy vállalja el. Hirtelen ötlet volt: felhívtam Mariah Carrey-t, hogy van-e kedve beugrani Helen Mirren helyett. Azonnal igent mondott.

– Azért ez egy meghökkentő csere, noha Carrey meglepően jó alakítást nyújt.

– Azért gondolja annak, mert prekoncepciói vannak. De ez természetes. Mást vár el Mariah Carrey-től, mint Helen Mirrentől. Én viszont mindkettejüket ismerem „álarc nélkül” is. Pontosan tudtam, hogy Mariah képes megoldani a feladatot. Szüksége volt erre a szerepre, a Glitter bukása teljesen összetörte.

– Ön Obama választási kampányának egyik fontos embere volt. Azt hallani, hogy számos afroamerikai csak ön miatt ment el szavazni.

– Hosszú évekkel ezelőtt bezártam a hollywoodi irodámat, és átköltöztem Harlembe. Vállalom, hogy fekete vagyok, ott szeretnék élni, dolgozni, ahol a hozzám hasonló bőrszínű emberek laknak. Egyik este nem tudtam hazamenni, mert az egyik közeli házban drograzzia volt. Egyszer csak észrevettem, hogy az irodám lépcsőjén Bill Clinton üldögél egymagában. Számomra ő olyan, mint egy rocksztár, ilyen rajongást kevesek iránt érzek. Bemutatkoztam, és ő kért meg, hogy segítsek. Valóban sikerült sok fiatalt meggyőzni arról, hogy életük egyik legfontosabb része a szavazás. Több hollywoodi sztárt is mozgósítottam az ügy érdekében. Amit tudtam, természetesen megtettem Obamának is. Az ő megválasztása mérföldkő az Egyesült Államok történetében. Addig a pontig ugyanis két hangjuk volt az amerikai feketéknek: másként beszéltünk egymás között és másként a fehérekkel. Ez a fal most leomlott. A legtöbben úgy érzik, hogy most először teljes jogú állampolgárok, már nem kell senkitől félniük vagy bármiért elnézést kérniük. Elvégre ott vagyunk a Fehér Házban – nem is akárhol.

Hollywoodból költözött át Harlembe