Nagy-Britanniában sok küszködő író számára nem elhanyagolható jövedelmi forrást jelent az az alkalmanként 6 penny (mintegy 2 forint), amelyet a kulturális költségvetéstől műveik közkönyvtári kikölcsönzése után kapnak. Ezt az összeget, amely egyébként évi 6600 fontban van maximálva, a munkáspárti kormánytól örökölt 156 milliárd fontos költségvetési hiány miatt szükségessé vált megszorító intézkedések keretében a minisztérium meg akarja takarítani. A tervezett lépés ellen petíciót szerveztek az alkotók. Mintegy háromezren írták alá a lib–kon kormányhoz intézett kérvényt, olyan nagy nevek, mint A. S. Byatt vagy Ali Smith. Az Írók Szövetsége és a Szerzői Jogi és Jogdíjbehajtó Társaság által szervezett akció résztvevői azt kérik a kultúráért, médiáért és sportért felelős minisztériumtól, hogy a kölcsönvételi díjnak mondott, összesen évi 7,5 millió font törvényes jognak és ne támogatásnak számítson.

Mint a szerzők kifejtik, a rendszer szerény jövedelmet biztosít az íróknak, amikor a könyvtárhasználók ingyen olvassák a műveiket. Ez a bevételi forrás nagyon fontos különösen azok számára, akiknek műveit elsősorban könyvtárak vásárolják, és nem közömbös azokban az esetekben sem, amikor egy-egy könyv nincs már a könyvesbolti polcokon, de továbbra is sokan forgatják.

Az aláírásgyűjtés még folyik, és Jeremy Hunt miniszter, illetve a kulturális területért felelős helyettese, Ed Vai zey a napokban veheti kézhez a levelet, mely hangsúlyozza, hogy nemcsak a bestsellereket viszik haza az emberek a könyvtárból – például Dan Brown vagy StephenieMeyer könyveit –, hanem a történelmi és a gyermekeknek szánt műveket is. A jövedelem jelentőségét fokozza, hogy a kötetek egyre rövidebb időt töltenek a könyvesboltok polcain.

Történetesen ezekben a napokban került nyilvánosságra az a statisztikai adat, mely szerint azon britek aránya, akik évente legalább egyszer beteszik a lábukat egy könyvtárba, a 2005/06-os 48,2 százalékról 2009/10-re 39,4 százalékra esett vissza, míg ma már csak 5,4 százalékuk zarándokol el ide heti rendszerességgel. Talán ezzel a fokozódó érdektelenséggel is magyarázható, hogy a kulturális tárca első embere kétmillió fontot visszavont a közkönyvtárak fejlesztésére korábban elkülönített keretből.

Magyarországon először 2007 tavaszán, egy konferencián vetődött fel nagy nyilvánosság előtt a könyvtári kölcsönzési jogdíj bevezetésének gondolata. Menyhért Anna, az összejövetel főszervezője, az Európai Írókongreszszus alelnöke a kontinensen élő modellek közül azt a verziót támogatta, hogy a szerzők személyenként kapják meg a nekik járó összeget. Van ugyanakkor olyan változat is, amely szerint a pénz valamiféle pályázható alapból jutna el a szerzőkhöz, amivel enyhítenék a legnépszerűbb és a kevésbé kurrens írók közti esélyegyenlőtlenséget.

A rendszer Európában általában úgy működik, hogy léteznek úgynevezett mintakönyvtárak, ahol regisztrálják a kölcsönzéseket, és így becsülik meg, hogy országosan mekkora lehetett egyegy kötet keresettsége. S hogy a bestsellerek szerzői ne vigyenek el mindent, létezik egy felső határ is: annál többet egy szerző sem kaphat. Hogy ez mennyire népszerű jövedelemforrás, jól mutatja, hogy Izlandon például a szerzők egyenesen kikényszerítették a díj bevezetését: bementek a könyvtárakba, és elhozták a könyveiket.

Az (egykori) Oktatási és Kulturális Minisztérium munkatársa, Budai Katalin korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy nem lehet a kölcsönzési díjat az amúgy is nehezen megélő könyvtárakra és az olvasókra terhelni. Bevezetéséhez a költségvetésben el kellene különíteni – indulásként – legalább 200 millió forintot. A fizetés alól egyébként kivételt kérhetnek az egyetemi, iskolai és a szakmai könyvtárak – vetette fel.

Hazánkban nagyjából 4500 szépíróval és szakíróval számoltak a díj bevezetésén dolgozó szakemberek. A könyvtári kölcsönzések száma évente körülbelül 36 millió, és ennek nagyjából a fele lenne jogdíjas az új rendszerben.

Habár az ötlet fölvetődése óta három év eltelt, a kultúra ügyeiért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztériumban még mindig az előkészítésnél tartanak – értesült lapunk. A munka további részleteit és a kilátásokat firtató kérdéseinkre azonban két hét alatt sem sikerült választ kapnunk.