Nagy esélyt kap a magyar animáció

Először rendezi Magyarországon az animációs műfaj európai szervezete évi legrangosabb összejövetelét. Szeptember 14-től 17-ig a soproni Cartoon Forum 750 résztvevője 62 filmtervvel ismerkedhet meg, köztük hét hazai projekttel.

Évről évre éles verseny folyik a Cartoon Forum rendezéséért, és az ideiről már 5-6 esztendeje elkezdődött az egyeztetés az európai animációs szervezet, a Cartoon brüsszeli központjával – említi Erkel András animációs producer, aki részt vesz a soproni rendezvény szervezésében és a program összeállításában. Miért nyert Magyarország, holott maguknak kérték a lehetőséget a balti államok, Lengyelország és a Kanári-szigetek is? A magyar szakember szerint három tényező miatt: hagyományosan jó hírű a magyar animációs fi lm; az újonnan csatlakozott országok közül tőlünk érkeztek korábban a leginkább figyelmet keltő új tervek; és elsőként ajánlottunk megfelelő helyszíneket. (Mint korábban megírtuk, Pécs, Európa Kulturális Fővárosa lett volna a házigazda, de nem készült el időre a 700-800 vendéget befogadni képes konferencia-központja, ezért végül Sopronra esett a választás.)

A soproni Liszt Ferenc Konferencia-központ falai között producerek, animációs filmkészítők, továbbá európai tévétársaságok, forgalmazók vezetői, befektető bankok képviselői gyűlnek össze. A rendezvény célja, hogy filmtervek finanszírozását, koprodukciók létrejöttét segítse elő. – A producereknek nem kell körbeutazniuk az unió országait, hogy filmötleteikhez megrendelőt vagy koprodukciós partnert találjanak, egy-egy 45 perces bemutatón akár több száz reménybeli társ is részt vehet. A háromnapos együttlét alatt rengeteg új szakmai kapcsolatra tehetnek szert, ami a későbbiekben más tervek esetében is jól jöhet – jegyzi meg Erkel András. Hozzáfűzi: a fórumon amellett, hogy fontos visszajelzéseket kaphatnak saját projektjeikről, az éppen jellemző filmes tendenciákról is értesülhetnek a résztvevők.

Most reflektorfénybe kerül a magyar animáció, és ez lehetővé teszi, hogy jobban bekapcsolódjon az európai vérkeringésbe – folytatja. – A hazai szakma sokáig bezárkózott, sajnálkozott az állami támogatás elégtelen mértéke miatt, holott lényegében Franciaország kivételével már egyik nyugat-európai ország sem tudja egyedül finanszírozni produkcióit, mivel a televíziók is mindenhol egyre kisebb részt vállalnak a költségekből. Emiatt legalább két ország együttműködésével készül a filmek döntő többsége. Amikor egy-egy hazai terv európai partnert keres, Magyarország vonzerejének számít a húszszázalékos filmes adókedvezmény, de ez akkor is igaz, ha európaiak keresnek nálunk partnert – teszi hozzá.

A soproni fórumon tévésorozattervet mutat be Erkel cége, a Studio Baestarts, rajta kívül a magyar animációk között szerepel az Oscar-díjas Rófusz Ferenc nevével fémjelzett Hoppi Film, az Inforg Stúdió, a Solve Art, az Animaci Film, a Proud, a Cinemon Entertainment projektje – mind eséllyel indulhatnak a nemzetközi piacon. A magyar tervek a program egytizedét képviselik, ezzel Magyarország az európai országok közül Franciaország mögött, Nagy-Britanniával holtversenyben a második legtöbb filmtervet kínáló ország, ami önmagában jelzi a hazai animáció erejét. Általában két éven belül megfinanszírozzák a fórumon bemutatott tervek 35 százalékát – ez a magyar projektek esetében várhatóan 1,6 millió euró finanszírozást jelent, és több mint 100 lehetséges munkahelyet a hazai animációs stúdiókban.

A rendezvény keretében adják át a legnagyobb európai animációs filmdíjat, a Cartoon D’Or-t a Fertőrákosi Kőfejtő színháztermében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.