– Nem fáradt el 16 év alatt az Anima? És Prieger Zsolt?

– Nem vagyok fáradékony típus. Keveset alszom, sokat dolgozom. Már amennyiben munkának fogható fel, hogy a barátaimmal szórakozom, most már nem is 16, hanem 20 éve. A zenével való foglalatoskodás az életem. Akinek ez fáradság, az ne csinálja.

–Talán a Tekerd! volt az első dal,amelyben Fanni megmutatta magát.Most pedig ő a zenekar énekesnője. Mellesleg: neki is Prieger a vezetékneve.

– Fanni lányomnak másfél éves korában már volt egy-két gügyögése a „csíkos” kazettánkon… A Tekerd! egyébként annyira infantilis volt, hogy csak egy gyerek énekelhette el. Fanni pedig mindig ott játszott a stúdióban – vagyis a lakásban, kézenfekvő volt, hogy ő énekelje fel. A családi, lokálpatrióta vonal különben mindig is megvolt az Animában. Ha ma a színpadra nézek, mindenki szombathelyi, pedig hát tíz éve Budapesten élünk mindannyian…

– Könnyű együtt dolgozni a lányával?

– A lányom a legjobb barátom. Neki nem „meglepi” a zene, a színpad, a backstage. A kapcsolatunk még az előzőeknél is sokkal jobb, amióta együtt is dolgozunk. Az éltető közeg, a víz, amelyben mint halacskák lubickolunk, a zene. Ha mondjuk színházi vagy filmrendező lennék, ami régen szintén vágyam volt egyébként, vagy ha folytatnám az újságírást, erre az együttlubickolásra nem lenne módom.

– Nagy volt a fluktuáció az Animában. Prieger Zsolt összeférhetetlen, vagy egyszerűen a zenei kalandvágy volt, ami másfelé vitte a régi tagokat?

– Az Anima nem úgy zenekar, mint a Tankcsapda vagy a Kispál és a Borz. Nem összeférhetetlenségről vagy öszszeférhetőségről van szó. A szerzők koncepciókat találnak ki, és ezek megvalósításához keresnek megfelelő embereket. Ha ez a zene éppen édes, feminin, akkor olyan embert keresünk, aki ezt tudja képviselni. Ha politikusabb attitűdű lemezt készítünk, mint amilyen a We Strike volt, akkor politikailag művelt, intelligens, aktivizmusban jártas MC-t hívtunk Londonból, aki korábban világsztárokkal dolgozott. Számomra büszkeség, hogy például Bognár Szilvi, az ország egyik legjobb népdalénekese vagy Cadik, esetlegMango és a többiek részben nálunk szocializálódtak. Ha valaki mást akar csinálni, mint mi, akkor logikus, hogy elválunk. Nincs nagy sztori, nincs harag sem. Tán arra gondol összeférhetetlenség alatt, hogy amikor meló, alkotás van, akkor tényleg diktálom a tempót? Így van. De ez nem összeférhetetlenség, hanem fegyelmezettség, amit mástól is elvárok.

– Az Anima zene vagy attitűd? Volt idő, mikor az erős közéletiség nagyon is jellemző volt a zenekarra. Ma viszont kevésbé.

– Az elmúlt másfél évtizedben valóban nem mindig csak a zenénkkel hatottunk, hanem a hozzáállásunkkal is, ami az adott időben talán újdonságnak számított. Ma már megmosolyogni való a cannabis legalizálásáért folytatott zenei küzdelem, és ma már minden falvédőről az antirasszista közhelyek köszönnek vissza. Egy ilyen közegben kinek van kedve „Bonóskodni”? Az bohóckodás lenne.

– Pedig 2002-ben azt mondta: a zenecsinálás akkor üdvözítő, ha gondolatokat is közvetít. „Nem lehet csöndben maradni akkor, amikor szólni kell!”

– Ez persze nem jelenti azt, hogyne gondolnék semmit a mai helyzetről. Nagyon is markáns véleményem van. Én azzal szavazok, hogy szeretem a gyerekem, a menyasszonyomat, egyre jobban szeretem a zenét, és ott vagyok mindenhol, ahol tanulni tudok. Egyre derűsebben próbálom élni az életem. Régebben sokkal mérgesebb ember voltam. Most munka van meg boldogság.

– De azért foglalkozik politikával…

– Szerintem egyébként még így is, hogy kiábrándultam, szóval még így is betegesen sokat, igen. Az esetek legnagyobb részében azonban úgy olvasok magyar publicisztikákat, ahogy mondjuk korai Monty Pythonepizódokat néznék. És ez független attól, hogy jobb- vagy baloldali szerzőkről van-e szó. Még egy gondolat a politikáról. Mert fontos, hogy kimondjuk: ezt az egész barna mocskot, ami mostanában felütötte a fejét, kizárólag az elmúlt nyolc évnek köszönhetjük. Nyolc évig a politika nagyon nagy része arra épült, hogy itt vannak a „nácik” a bokorban. Aztán egyszer csak tényleg itt teremtek a „nácik” a bokorban… A „nácik” nem nácik, amúgy. Buta emberek, akikkel el kéne, vagy el kellett volna beszélgetni. Amit ők képviselnek, nem megfontolt gyűlölködés, hanem csürheszellem. A hazai baloldali értelmiség sokszor hallgat, amikor pedig nem kéne. Na, ők azok, akik a pöcegödör legmélyére pöckölték a hazai liberalizmust. „Aki az Egyesült Államokat, Izraelt vagy a NATO-t kritizálja, az csak egy hülye hippi.” Ezt sosem értettem. Az én identitásom a kultúrából való. A hazaszeretetem meg Simon Weil-i, aki valami olyasmit mondott, hogy a hazát részvéttel lehet csak szeretni.

– És a zenét?

– Azt meg okosan. A mi felelősségünk például, hogy a magukat igényesnek gondoló fiatalok nem hajítják a sarokba az olcsó epigonok anyagait. Meg azok felelőssége, akik otthon ugyan baromi jó zenét hallgatnak, van ízlésük, csak közben a lapokban meg a kereskedelmi tévékben a gagyit nyomatják a „valahogy meg kell élni” jegyében. Nekem is meg kell élni, persze, de nem görcsölök rá. Nincs autóm, nincsenek státusszimbólumaim – kevés olyan dolgom van, aminek alapján azt mondhatják az emberre: na, ez egy sikeres férfi . Helyette boldog vagyok és azt csinálom, amit akarok.

– Viszont akkor nem is jár olyan messze a valóságtól, aki azt mondja: Prieger Zsolt csak egy hippi.

– Ennyi erővel mondhatná, hogy né’, egy Caspar David Friedrich-rajongó. Mert az is vagyok. Vagy, nini, a modern katolikus költészet imádója. Mert az is vagyok. Vagy focidrukker. Vagy az orosz epika nagy tisztelője. Vagy kretén filmvígjátékok gyűjtője. Töltekeztem, készültem, most meg örülök, hogy azt csinálom, amit akarok. Nem tudtam, hogy zenét csinálok majd, stílusokban merülök el, vagy DJ-ként a színpadon állok, dalokat írok, lemezeket készítek. Most már együtt a lányommal. Szóval, ez az egész csak úgy jött. Ha ez ön szerint hippiség, akkor legyen az.

Az Anima nem úgy zenekar, mint a Tankcsapda vagy a Kispál és a Borz