A lista nem nyilvános, sőt nincs is
Nem bírósági végzés kényszerítette e lépésre a minisztert, hanem a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, a Magyar Nemzeti Galéria és a restitúciós ügyekkel foglalkozó kulturális államtitkár közösen javasolta egy összehangolt és alapos történeti, jogi feltárás alapján, amely kiderítette, hogy e műveket nem államosították.
Az Állami Számvevőszék és az igazságügyi minisztérium viszont ezek után kritikával illette Görgeyt, s ennek szellemében született is egy kormányzati utasítás, mely szerint a magyar állam tulajdonából csak törvény (esetünkben a kárpótlási törvény) alapján vagy bírói ítélet következtében lehet vagyontárgyakat kiadni. A Sigray-örökösök például már csak bírósági végzést felmutatva akaszthatták le az őket illető képeket a Nemzeti Múzeum faláról.
Mint ismeretes, néhány hete Herzog Mór Lipót örökösei egy amerikai bíróságon indítottak pert azért, hogy visszaszerezzék a Herzog-gyűjteményből a háború után a magyar államhoz került műtárgyaikat. Korábban, 1999 és 2008 között Magyarországon pereltek 12 festményt, de azt a pert elvesztették. Követelésük jelenleg 44 tételt tartalmaz. De lehet, hogy ennél többet is követelnének, ha tudnák, hogy mit kereshetnek.
Az örökösök szerint Magyarországnak a német példát kellene követnie. Mint írják: „Németország már évekkel ezelőtt elvégeztette a »gazdátlan« műtárgyak felmérését, és ezen műkincseket az interneten is közzétette. Ennek nyomán az egykori Herzog-gyűjtemény három értékes darabját – köztük egy Georg Pencz-festményt – idén februárban szolgáltatták vissza”.
Az egész világon előtérbe került a múzeumokban az úgynevezett „proveniencia”- (származás, eredet) kutatás, külön osztályok jönnek létre e célból. Nálunk is folyik ilyen jellegű felmérőmunka az 1990-es évek eleje óta, folyamatosan változó szervezeti keretek között. 2002-ben került a feladat a Szépművészeti Múzeumhoz, a munkába bekapcsolódott a Magyar Országos Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum munkatársai is éveken keresztül végeztek restitúciós kutatásokat.
A csoportot ekkor már Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese vezette, aki egy sajtótájékoztatón 2002-ben azt nyilatkozta: a kutatást körülbelül két év alatt lehet elvégezni. A cél az volt, hogy minél alaposabban feltárják az állami múzeumokban található művek „életútját”. Az így létrejövő adatbázisra támaszkodva – gondolták – megelőzhetők lesznek a Herzog-perhez hasonló bírósági ügyek, megalapozhatók azok a jogszerű megállapodások, melyek a visszaigénylőkkel köthetők.
Sok mindent feltártak, vizsgálódásuk például a Szépművészeti Múzeum esetében majdnem minden tárgyat érintett valamilyen szinten. „Nagyon sok kérdésre tudunk választ adni, amire néhány éve még nem!” – mondja Mihály Mária, aki mostanra egy kollégájával szinte egymaga végzi a provenienciakutatást.
„Lehet, hogy optimista voltam, amikor 2002-ben két évet mondtam, mert amunka jelenleg is folyik. Egyébként külföldön is egyre hosszabbítják a kutatási időszakokat. Még a Herzogék által említett Németországban is –jegyzi meg. Vizsgálódásaik a korabeli történeti háttérre, a jogszabályi rendelkezésekre, a hivatalosan felállított miniszteri biztosságok munkájára, műtárgybegyűjtésekre és -visszaadásokra, a korabeli kiviteli engedélyekre, illetve konkrét műtárgyakra vonatkoznak.
Gyűjtik és feldolgozzák a régi aukciós katalógusokat, a nemzetközi és hazai szakirodalmat is. Eredményességüket azonban nagyon megnehezíti az a tény, hogy 1956-ban a Magyar Országos Levéltárban a kutatási időszakra vonatkozó kulturális minisztériumi iratanyag megsemmisült.
Az eddig összegyűjtött dokumentumok bekerültek a Szépművészeti épületében lévő adattárba, ahol mára a teljes dokumentumállományt rendezték, digitalizálták. De nem készültek (vagy legalábbis nem kerültek nyilvánosságra) olyan listák, amelyekből világosan kiderülne, milyen labilis jogállású tárgyakra (Herzogék megfogalmazásában: „gazdátlan”műtárgyakra) bukkantak az intenzív feltárómunka során. Nehéz elképzelni, hogy nem találtak ilyeneket, s hogy ne lenne lista róluk, mondjuk, belső használatra.
De ez minden bizonnyal kényes kérdés a múzeum számára. Tehát azt mondják, nincs ilyen kivonat. Maga az adatbázis azonban kutatható, a világ nagy könyvtáraiban pedig rendelkezésre állnak például a Szépművészeti Múzeum katalóguskötetei, melyekből Herzogék ügyvédei is pontosan tudhatják, mi található a Szépművészetiben, s a katalógusban szerepelnek adatok az egyes műtárgyak származásáról is.
A kutatás mögött az utóbbi években már nem igazán volt kormányzati támogatás. Megszűnt ez ügyben a tárcák közötti együttműködés és a restitúciós kutatások kormányszintű kezelése. 2002-ig ennek felügyelete államtitkári feladatkör volt, majd egy ideig miniszteri biztost neveztek ki, akinek megbízatása időközben megszűnt. Ahogy megszűnt létezni az 1993-ban létrehozott, a mindenkori kulturális miniszter által vezetett Kulturális Javak Visszaszolgáltatásának Bizottsága is, melyben az illetékes tárcák képviselői és a nagy közgyűjtemények vezetői foglaltak helyet.
A bizottságról szóló rendeletet hatályon kívül helyezték. Ez annál is sajnálatosabb, mert az európai országokban éppen az elmúlt években hoztak létre szakértői és tanácsadói bizottságokat, amelyeknek a feladata a műtárgyak eredetének igen körültekintő vizsgálata és az egyes viszszaigénylések elbírálása. A főigazgatóhelyettes asszony szerint a restitúciós kutatások mindig egy-egy nagyobb ügy hatására válnak a kormányzat számára fontossá. Ilyennek látja most az újabb Herzog-pert is, amelynek hatására magasabb szinten foglalkozhat a kormány az üggyel.
