Anita Ekberg és a sör habja
A korábbi évekhez képest meglehetősen zsúfolt júliust és augusztust zárt a pesti kertmozi. A különféle romkocsmákban, szabadtéri szórakozóhelyeken, ha nem is gomba módra szaporodva, de egymás után nyíltak meg a vetítőhelyek. Volt, ahol rég látott klaszszikusokkal, máshol nehezen hozzáférhető kuriózumokkal kísérleteztek, megint mások pedig semmit sem bíztak a véletlenre: könnyen fogyasztható programmal várták az érdeklődőket.
A Margit-szigeti Holdudvarba idén nyáron ismét visszatérő Funzin-Odeon kertmozi a lehető legbiztosabb recepthez folyamodott: az utóbbi három év legjobb vígjátékaiból válogatott. Itt volt a kasszáknál igencsak jól csilingelő Másnaposok, a tökéletesre csiszolt Erőszakik, a keserédes Egek ura vagy a francia filmsiker, az Isten hozott az isten háta mögött. Igaz, a tuti programnak ára is volt, méghozzá kilencszáz forint.
Eklektikus repertoárral igyekezett becsalogatni a filmrajongókat a budai Tranzit Kertmozi. A Kim Ki-duk- vagy Dogma-féle művészfilmektől a térdcsapkodós vígjátékokon át (Dumb és Dumber) a zenés filmekig szinte mindent műsorra tűztek. A csábítás másik trükkje az ingyenesség mellett a technika volt: a kávézó zajait kizárandó a fi lmek hangsávja fülhallgatón keresztül jutott el a rajongókhoz.
A silent discóhoz hasonló mozizással kísérletezett idén először a Zöld Pardon is. A programot a Navigátor Filmmel társulva állították össze.
– Olyan filmeket kerestünk, amelyek ma már fellelhetetlenek. Nem forgalmazzák már DVD-n, a tévében, ha műsorra tűzik is, csak éjfél után kerül képernyőre, és még a netről sem lehet letölteni – magyarázza Hamza Gergely, a kertmozi egyik szervezője. Vagyis igazi rétegfilmeket. Leginkább Jancsó Miklós Kapa és Pepe-filmjeiről, japán anime és szamurájakcióról (A sógun orgyilkosa 1–2.) vagy olyan csemegékről van szó, mint a Willem Dafoe-val és John Malkovichcsal felálló A vámpír árnyéka. A zajt kiszűrendő ők is fülhallgatós zsebrádióval kísérleteztek, de hamar kiderült: nincs anynyi eszközük, hogy mindenkinek jusson. Így azokra a napokra időzítették a kertmozit, amikor nem volt zene vagy kisebb koncert foglalta el a főműsoridőt. A látogatottságot tekintve felemás tapasztalatokkal zárnak: nem is tülekedtek, de nem is maradtak el az érdeklődők. Az eddigi 8-10 alkalomra pár százan érkeztek. A bizonytalanságot a műfaj eredendő sérülékenysége adja, ha nem az időjárás, akkor a vetítőgép ördöge szól közbe. Ottjártunkkor épp Kapa és Pepe ötödik kalandja, A mohácsi vész maradt el az utóbbi miatt. Igaz, a szokottnál hűvösebb augusztus végi vasárnap este sem kedvezett nagyon a szabadtéri moziélménynek. Az viszont biztos, hogy jövőre immár a második szezonnak foghat neki a kertmozi.
Ennél is hosszabb távú tervekkel vág neki az ősznek a városligeti Kertemben helyet kapott kertmozi. Ahogy az egyik szervező, Szűcs Petra emlékszik,minden egy kiállítással kezdődött. A Műcsarnokban a Balázs Béla Stúdióra emlékeztek egy tárlattal, melynek egyik reprezentatív darabja egy patinás vetítőgép volt.
– Nem hagyhattuk parlagon – magyarázza Szűcs Petra, s akkor már csak a gépbe illő 35 milliméteres kópiákat kellett szerezni, hogy unikális élménynyel lepjék meg a filmek fanatikusait. És tényleg: már maga a gép berregése is nosztalgikus hangulatot csal a zsúfolt szórakozóhelyre, a söröskancsók koccanásai és a vasszékek nyikorgásai közé. Stílusosan a Régi idők focijával nyitották meg az ingyenes kertmozit, és a régi idők klasszikusaival folytatták kedd esténként: Biciklitolvajok, Egy nehéz nap éjszakája... Ottjártunkkor, bár eredetileg a Jules és Jim szerepelt volna a műsoron, végül mégis Az édes életet berregte le a gép. Az előző heti műszaki hibát kompenzálták így. A Biciklitolvajokat pedig a vihar fektette volna két vállra, de ilyen esetekre fenntartottak egy kis szobát, ahova be lehet húzódni.
– Arra törekedtünk, hogy a mindennapok részévé váljon a filmkultúra. Lépjen ki az elefántcsonttornyából, és élő környezetben mutatkozzon be, mert így az elvont művészet is élővé válhat – eleveníti fel a koncepciót Hankó János. A Kertem ehhez ideális helyszínnek bizonyult: laza környezetével semmilyen kötöttséget nem kényszerít a nézőkre. Csak a zenét kapcsolják ki a vetítés kezdetén, ezután mindenki maga dönti el, hogy közelebb húzza-e a székét vagy csak fél szemmel követi az amúgy is feliratos filmeket. Az igazi rajongók persze a falatka vászon elé kuporodnak, hogy egyetlen snittet se veszítsenek. A mozi egyébként hamar megtalálta a maga táborát: átlagosan 70-100 ember érkezik egy-egy vetítésre. S hogy mennyire nem az elefántcsonttoronyban történik mindez, mi sem jelzi jobban, mint hogy a szervezők tippeket is elfogadnak a program összeállításához. Minden igényt persze nem teljesíthetnek, hiszen van, aki Kubrick-filmet kért, más viszont a Terminátor második részét. Kifejezetten a másodikat.
Szeptember végéig még három vetítés várja az érdeklődőket, de azután sem maradnak abba az előadások. Filmklubként folytatják ugyanis, a helyszínről és a programmal kapcsolatban még tárgyalások folynak: már megkeresték a lengyel és a francia intézetet is. A nyarat viszont megint szeretnék itt tölteni. Itt már megtalálták a helyüket.
– Várj, ez a kedvenc jelenetem –mondja egy szakállas férfi a társának, aki már tápászkodna fel az asztaltól. A tenyérnyi vásznon Anita Ekberg –ki tudja hanyadjára – épp beleveti magát a Trevi-kút vizébe. A szakállas félig lehunyt szemmel, elragadtatva nézi. Ezzel a szőkével semmi se veszi fel a versenyt, mondja, majd letörli a világos fonnyadt habját. Ha keserűn is, de édes még az élet.
