Legyen Ön is gyümölcs-szobrász!
Manapság bármit készítsünk is, gondosan odafigyelünk, hogy alkotásunk szép legyen. Miért van erre szükség? A mutatósabb dolgok egész egyszerűen kelendőbbek, jobban vonzzák a tekintetet. Ez pedig nemcsak a tárgyakra, hanem az étkekre is igaz, így napjainkban az ételés képzőművészet egyre látványosabb fúziójának lehetünk szemtanúi. Már nem csak az a fontos, hogy amit elénk tesznek, ízletes legyen, mutatósnak, dizájnosnak is kell lennie.
Épp ezért nem meglepő, hogy virágzik az élelmiszerszobrászat, és annak legelterjedtebb műfaja, a gyümölcsfaragás is. E különleges alkotásoknak a Távol-Keleten nagy hagyományuk van, történetük Thaiföldön kezdődött, a Szukhothai-királyság idején. A föld ezen táján minden év novemberében királyi fesztivál keretében ünnepelték a telihold megjelenését, mégpedig úgy, hogy apró banánfalevelekből kis csónakokat hajtogattak, melyeket aztán megtöltöttek virágokkal, illóolajokkal, aprópénzzel és gyertyákkal, majd a folyó vizére helyezték, remélve, hogy szerencsét hoznak alkotóiknak.
1364-ben az akkor uralkodó király hitvese zöldségekből és gyümölcsökből faragott virágokkal, madarakkal töltötte meg apró úszó lámpáját. A királynak ez igen megtetszett, sőt ezután már csak efféle díszítéssel lehetett vízre bocsátani a csónakot, és Thaiföld hagyományának, örökségének nyilvánította az újfajta művészetet. Kezdetben ez kizárólag a királyi család, valamint a felsőbb rétegek szórakoztatását szolgálta, épp ezért csak a királyi udvarban lehetett művelni.
1934-ben, miután Thaiföld politikai arculata megváltozott, az oktatásügyi miniszter minden iskolában továbbképzést rendelt el a tanárok számára, mely ezt a különös mesterséget is magában foglalta.
Így e művészeti ág immár szabadon szárnyalhatott, rangtól és vagyontól függetlenül bárki tanulhatta és művelhette.
Itthon is bárki elsajátíthatja a gyümölcsfaragást. Varga Károly sokszoros olimpiai és világbajnok mesterszakács szerint, ha valaki kreatív, türelmes és kitartó, a szakkönyvek és bemutatók segítségével csak idő kérdése, hogy ördögi ügyességgel faragjon virágot a dinnyéből. A művelet a következőképpen fest: egyszerűen csak le kell faragni a gyümölcsből a fölösleges részeket, hasonlóan mondjuk a kőszoborkészítéshez. Az alkotás folyamata közben a szem és a gyomor találkozásának boldog pillanatait élhetjük át. A káprázatos formák és az ínycsiklandó falatok különös fúziója ez, s épp e kettősség miatt az ember kicsit zavarban is van egy gyümölcsszobor-kiállításon. A darabok ugyanis nem maradandók, mindenképp pusztulás a sorsuk.
– A zöldség- és gyümölcsfaragás funkciója többféle lehet. Lehet látványosság, szemet gyönyörködtető alkotás, vagy lehetnek önálló kompozícióba rendezett zöldségszobrok. A faragás lehet egy étvágygerjesztő fogás vagy éppen egy igényes konyha, egy séf ételdíszítési kelléke” – mondja Varga. Rényi András művészettörténész, esztéta úgy véli: metaforikusan használhatjuk a művészet szót többek között a konyhaművészetre is, hiszen szép ételeket is ki lehet alakítani úgy, hogy az művészi legyen, de szigorú értelemben ő nem nevezi ezeket az alkotásokat művészeti alkotásoknak. A műalkotásnak ugyanis elengedhetetlen velejárója, hogy maradandó legyen, egy szobor időtlen, azért születik, hogy emléket állítson valaminek vagy valakinek az utókor számára. A gyümölcsszobor tehát érdekes kategória, élő alkotási folyamat, melynek eredménye meglehetősen rövid életű. Ennek ellenére egyre népszerűbb hazánkban is, leginkább különböző rendezvényekre keresik az emberek, hogy ezzel tegyék még egyedibbé az eseményt. Itthon egyelőre még kuriózum, de például Törökországban nagy divatját éli, a mindennapok szerves része.
