Sorakozó

Életünk szövetének mintázatai tárgyainkból, a minket körülvevő emberekből, állatokból állnak össze.

–Sebestyén Ágnes?

– Jelen! Ismerős? Emlékszünk, mikor kérdeztek ránk utoljára? A nevünkkel, ráadásul? Valószínűleg jó régen lehetett. Ilyet az kérdez, aki nem tudja kik vagyunk, aki nem tudja, hogy ott vagyunk. (Vagy nem figyel – de ez most más kérdés). Éppen akkor. Nem előbb, nem később. A jelen pillanatban, a most-ban.

Néha talán magunktól kellene megkérdeznünk: például amikor szorongunk, előre vagy vissza az időben. Olyankor bizony nem tudnánk azt a választ adni, hogy „Jelen”. A jelenben levés buddhista jó tanácsa mindenkinek megszívlelendő, ám korántsem könnyen követhető. Még a kortárs művészeknek sem, akiknél a kortárs jelző többek között azt is jelenti: képben lenni, aktuálisnak lenni, azzal foglalkozni, ami éppen van. Ám olyasmit alkotni, ami úgy jelen idejű, hogy közben általánosságban, a konkrét tértől és időtől elvonatkoztatva is van értelme – nem éppen könnyű vállalkozás.

A mögöttes, a többlet, az általános „tanulság” keresése a néző alapvető igénye: szeretjük beilleszteni a látottakat valami, általunk ismert átfogó rendszerbe. Legalább egy kicsit ismerősnek kell lennie – de minél jobban elvisz új utakra, annál izgalmasabb lehet az élmény. Sebestyén Ágnes is tudja mindezt, s éppen ezért több réteg együttes bevonásával invitál minket művészete felfedezésére.

Játszik például a címekkel, hogy már előre bemelegítse az elménket, és előhívja a tudatunkból mindazt, ami csak eszünkbe juthat e szavak kapcsán. A képek jól érthetők, sokáig nézegethetők. Egészen hétköznapi dolgokat tárnak elénk, a maguk szépségében és egyszerűsé gében. Virágok, kenyérveknik, újabb virágok, barátok. Szó sincs élethű ábrázolásról, nem az illúziók felkeltése a játék lényege. Sőt, inkább a lebontásuk.

Kevés színnel, kevés vonallal mintává változtatja a formákat a szemünk előtt a művész. A legegyszerűbb körvonallal megrajzolható tárgysémák lebegnek előttünk a vásznakon. Tapétamintákká varázsolt dolgok – ha akarom, nincs ebben semmi különös, hiszen életünk szövetének mintázatai valóban tárgyainkból, a minket körülvevő emberekből, állatokból állnak össze. S ezt akkor láthatjuk igazán jól, ha magunk elé nézünk. Nem vissza és nem előre.

Infó: – Sebestyén Ágnes? – Jelen Kiállítás a Bálint házban (Budapest VI., Révay utca 16.)

Top 5

1. Németh Hajnal: Joe Contra Joe

Videospace Budapest (Budapest IX., Budapest, Ráday u. 56.) szeptember 7-től.

2. Az Üveghegyen innen

Kiállítás az acb Kortárs Művészeti Galériában (Budapest VI., Király u. 76.) szeptember 10-től.

3. Szabó Vladimir: A kőfaragó kertje

Jászi Galéria (Budapest V., i rányi u. 12.. Váci utca sarok szeptember 11-től.

4. A katonakultúra szolgálatának évszázadai, a magyar katonazene története

a Budavári művelődési Házban (Budapest i., Bem rakpart 6.) szeptember 17-ig.

5. Freecikli budapest – Két keréken budapesten

Kiállítás a Kiscelli múzeumban november 14-ig.

Nem lesz szalonna belőle
Nem lesz szalonna belőle
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.