Lehet-e a panelnak szexepilje?
A tulipánvita azonban komoly volt, a hazai építészet akkori, pártkapcsolatokkal súlyosbított nagytekintélye, Major Máté döngölte földbe azokat a Csete György által vezetett pécsi fiatalokat, akik a rájuk bízott paksi, négyemeletes lakótelep házvégeit népi tulipánmotívumokkal akarták feldobni. (És ahogy lenni szokott, a vita véletlenül sem a fontos tartalmi, lakástagolási újítások, hanem a díszítő sorminta miatt tört ki – és aztán persze a betiltáskor magával rántotta azokat is az enyészetbe.) A vitában hiába írta a költő Nagy László, hogy „mintha tizedrangú, zord és üzleties Bauhaus-betonanya tojta volna tele ivadékaival hazánkat”, hamar előkerült az ornamentikás nacionalizmus vádja, így aztán a lakótelepeken maradt a Bauhaus funkcionalizmusával azonosított néhány házgyári tömegmodul és az egyenszürke sivárságuk, kísérő színek nélkül.
Ennek 35 éve. Sokak szerint közben nemcsak a lakótelepi házaknak, de maguknak a lakótelepeknek is lejárt a szavatossági idejük (bár ennek meg a sokszor lakótelepszerű lakóparkok virágzása mond ellent), az EU mintáival és pénzével viszont eljött a megújítások kora.
Természetesen a smink most is kitakarja a ráncfelvarró felújítások lényegét, a tízcentis falszigeteléssel, a nyílászárók cseréjével visszaszorított energiapazarlást: a Faluházban az eddig tizenötféle fűtési rendszer egységesült, a tetőre napkollektorok kerültek, a fölös kibocsátást nagyjából az egyharmadára sikerült csökkenteni.
De ami smink közelről, mondjuk a lakóknak, az távolabbról szemlélve már városkép-rehabilitáció is. A naponta az Árpád hídon Budára érkező tízezreknek ugyanis ugyanolyan városkapu-fogadókép ez, mint az Alkotás Point pengébe forduló irodaházai a BAH-csomópontnál az M1–M7 felől érkezőknek. Léteztek ugyan korábbi színezési tervek is, a kerület végül Szokolyai Gábor építészt bízta meg. Az eredeti kiindulási alap egy kékszőlőfürtről készült fotó volt (a Faluház hátsó oldalán a Szőlő utca fut, a név nyilván a korábbi szőlős domboldalakra utal) – de tényleg csak a kiindulás. Szerencsére semmiféle fürtöt nem lehet felismerni, hiszen az építész végül az óriásira nagyított kép pixeleit hozta össze az óriás panel sejtegységeivel: foltszerűségei a szögletességet oldják, uralkodó kék-zöldje pedig a mögötte lévő tájjal próbál kapcsolatot keresni. Az eredeti színezésben az alsó, bejárati szint élénk színeket, meleg sárgákat, narancsos pirosakat kapott volna, de ezt a lakók elvetették, így maradt kissé hideg az a kék és az a zöld. De mintha a tervezettnél több fehér is jutott volna, ami világosabbá teszi a tömb hatalmas szalagját, és némileg a kontúrjait is lágyítja.
Szerencsére ma – persze a gazdaságossági szempontokon túl – sem a panelek színezését, sem eredetiben hagyását nem teszi kötelezővé senki. A többség alighanem a színek mellett szavazna, de láttam én már olyan sárgára-barnára újraszínezett paneltömböt, amely így még robusztusabbnak látszik. A tavalyi Év homlokzata pályázat paneles nyertesei általában a diszkrétebb megújításokat választották, a csipetnyi játékosságot például, mint a nyertes Szathmáry Andrea, aki mintha véletlenszerű csíkokat toldott volna be a Tomori utcai kilencemeletesbe. És elismerő oklevelet kapott Frics Pál is, aki 35 év után fehér és kapucsínószínben rehabilitálta a paksi négyemeletesek oldalfalainak tulipánornamentikáját.
