Börcsök, a nemsemmiszínésznő

Autisták könyvei nyomán készítette a színésznő Börcsök Enikő a Nemsenkilény-monológ nemmindegyembereknek című produkcióját, amely mától látható a Trafóban. A címben egy kisfiú szavait használta, amelyek pompásan kifejezik az autistákat, a nemmindegyembereket.

– Monodrámával akkor szoktak előállni a színészek, ha nincs elég dolguk. Ön viszont rengeteget játszik.

– Nem csináltam ilyet tizenöt éve, és akkor is megfogadtam: soha többé. Egyedül áll az ember a színpadon, nem meríthet erőt a partnerből. De persze az a jó benne, ami a rossz, belőlem kell, hogy megszülessen az előadás. Az esztergomi előbemutatón azért furán éreztem magam a tapsrendben.

– Kitárta a karjait, és nem jött maga mellé senki?

– Pontosan. Bejövök, meghajolok, ezt tízszer meg lehet csinálni, aztán már értelmetlenné válik.

– Szóval miért vágott most bele?

– Olvastam Seth F. Henriett könyvét, az Autizmussal önmagamba zárva címűt. Felkavaró, különleges írás. Nem nagyon szoktunk a színpadon ilyen figurákat látni. Ráadásul a sógornőm a fehérvári Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítványnál autistákkal foglalkozik, többször felléptem a támogatói estjükön. Úgy terveztem, hogy a bemutatót is az autisták világnapján ott tartjuk, de nem készültünk el áprilisra.

– Az előadás, akárcsak az Esőember, egy autista emberről szól. Nagy a különbség a két figura között?

– Az a darab összesíti az autisták legjellemzőbb tulajdonságait.Az én darabom viszont több könyvből állt össze, az egyiket a szülők írták, a többit maguk az érintettek. Gyulay Eszter segített összerakni a szöveget, Tóth József készített hozzá egy Rubik-kocka díszletet. Ez egyrészt az autista ember lelkét szimbolizálja, másrészt a különleges képességeket. Sokuknak ugyanis remek a logikájuk, ügyesek a matematikában.

– Találkozott Seth F. Henriettel, aki az alapkönyvet írta?

– Azt tanácsolták, hogy ne keressem, mert ha közeli kapcsolatba kerülök vele, az egész életre szól. Nincs olyan, hogy nem érek rá. Ez jelenti nekik a biztonságot. És ezt most nem tudom vállalni. Ha hall az előadásról, remélem, megnézi. Jártam a Vadaskertbe Prekop Csillához, aki gyerekekkel foglalkozik. Figyeltem őket, nem is láttam az autizmust betegségnek. Képtelenek vagyunk a világot olyan pontosan megfogalmazni, mint ők. Az úgynevezett normálisak látják a nagy egészet, de nem tudják megfigyelni a részleteket. Elmondjuk a tartalmat, ők pedig minden részletre emlékeznek, de az általános szabályokkal nem tudnak mit kezdeni. Például: Maradj csendben! Jó, de meddig? Mindig? Vagy egy napra? Egy órára? Nekik ezt fontos tudniuk, mert parancsok alapján élik az életük. Ha váratlan helyzet adódik, elbizonytalanodnak.

– Akkor mi történik?

– Például faltól falig rohannak, őrjöngenek, pörögnek maguk körül. A könyv szerzője, Henriett például egy filmben látta, hogy felrobban egy szemetes, onnantól attól rettegett, hogy minden szemetes fel fog robbanni. Szerencsére a korai fejlesztés sokat segít nekik.

– A Vadaskertben sem barátkozott?

– Nem foglalkoztak velem, úgy tekintettek rám, mint egy székre. Ezt nem bántam, figyeltem a gyerekek viselkedését, külső jegyeiket, ami játszható az előadásban. Döntött fejtartásukkal mintha mindig azt figyelnék, mi lesz a következő pillanatban. Az egyik kisfiú nem beszélt, csak dúdolt, a másiknak meg hiába fogta az anyukája a kezét, a szülők fényképe nélkül egy tapodtat sem tett meg.

– Kulka János azt nyilatkozta az Esőember-szerepe kapcsán: „Furcsa szembesülés magammal, mintha mennék visszafelé az időben.” Így érezte ön is?

–Hihetetlen közösséget éreztem velük. Az előadás mottója is az: „Az autizmus az authos (önmaga) szóból származik. Minden ember önmaga. Ebből következne, hogy mindenki autista. Mivel ez lehetetlen, nem értem a dolgot.” Akik nézték az előbemutatót, azt mondták: úristen, én is így gondolkodom. Lehet, hogy én is autista vagyok? Ki dönti el, mi illik és mi nem? Ki a „más”? Az előadás címét sem én találtam ki, olvastam egy gyerektől: nemsenkilény. Azt írta, nem vagyok nemsenkilény, én valaki vagyok.

Börcsök Enikő
Börcsök Enikő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.