Az izraeli Piaf
Ott állt Edith Piaf sírja előtt a párizsi Père Lachaise temetőben. Azért imádkozott, hogy a közönség szeressen bele Piafba rajta keresztül – és hogy szeressék meg őt is, Piafon keresztül. Yonit Tobi imája meghallgatásra talált. Izraelben állva ünnepli őt a közönség a Piaf című darabban, amelyet ma este Budapesten ad elő a Beer-Sheva Színház társulata (a Zsidó Nyári Fesztiválon).
Végigjárta Párizsban Edith Piaf életének legfontosabb helyszíneit. Elment az utcasarokra, ahol Piaf énekelt, amikor felfedezték őt. Yonit is énekelt egy kicsit, hogy kipróbálja, milyen érzés. Sétált a Belleville nevű városnegyedben, ellátogatott a legendás Olympia színpadra. Elolvasott Piafról mindent a könyvtárakban és az interneten, megnézte a róla szóló dokumentum- és mozifilmeket.
Yonit Tobi, akiről egy izraeli kritikus azt írta: erre a szerepre született, megérezte, hogy akad bennük közös vonás. Piaf annak idején azt mondta, ha nem énekelhet többé, belehal. „Én ugyanígy érzek. Ez a szenvedélyem, ez az életem” – vallja az ifjú színésznő. Nem ő választotta a színészmesterséget, az talált őrá. Amióta az eszét tudja, játszik és énekel. A közönséget először a szülei alkották. Volt a közelükben egy idősek otthona: amikor a lakók délutánonként kimentek az utcára, Yonit Tobi nekik adott elő gyermekdalokat, és táncolt is hozzá. Fogalma sem volt arról, hogy színésznő akar lenni, de imádta a közönséget, és nagyon élvezte, hogy érzéseket csal elő a nézőiből. Olyan hálás volt nekik, hogy a rögtönzött előadások végén virággal ajándékozta meg őket. Amikor az öregek összetalálkoztak az apjával, mindig azt kérdezték: mikor jön Yonit legközelebb?
Nem volt többé megállás. Következtek a színjátszó tanfolyamok, aztán egy neves színművészeti középiskola. Meszsze laktak, és Yonit nap mint nap vonattal járt iskolába, de ez nem zavarta: az álmáért bármire hajlandó volt. Ezután két évre bevonult a hadseregbe (Izraelben ez a nőknek is kötelező), ám a szenvedélyéről itt sem mondott le, és a légierő zenekarában énekelt.
Tudatosan követte az álmát a hadsereg után is. Miközben a barátai – a hagyományoknak megfelelően – a katonai szolgálat végeztével hosszú külföldi utakra indultak (Indiába, Dél-Amerikába, Thaiföldre), hogy felfedezzék a világot, Yonit Tobi lerakta az egyenruháját, és első útja a színművészeti főiskolára vezetett. Két és fél évvel ezelőtt végzett. Utolsó éves volt a főiskolán, amikor a Beer-Sheva Színház akkori igazgatója látta őt egy előadáson, és odahívta a színházba, amelynek azóta is tagja.
„Rögtön láttam a tekintetében, menynyire emlékeztet ez a fiatal izraeli lány Edith Piafra. Aztán meghallottam a hangját is, amely szinte ugyanolyan” – idézi fel Eli Bijaoui, a Piaf című előadás rendezője. De igazán akkor döbbent rá a hasonlóságra, amikor Yonit Tobi az öregedő Piafot játszotta, aki elveszítette a szerelmét és alkoholista lett. „Hiába, ezt hívják tehetségnek” – tárja szét a karját Bijaoui.
Mindig is azt akarta Yonit, hogy magáé nak érezze a szerepet, és őszinte legyen benne. Szerinte Piaf olyan, mint egy szivárvány: sokszínű egyéniség, aki egyszerre vicces, érzéki, cinikus és szenvedő. Na és persze igazi legenda. Megtiszteltetés és áldás – ez a két szó jut eszébe arról, hogy esténként felmehet a színpadra és Edith Piaf bőrébe bújhat.
És azok az elképesztő sanzonok, amelyeket most ő is elénekelhet, ráadásul élő zenével... „Megtöltenek a dalok érzésekkel. A színpadon ezeket az érzéseket adom ki magamból” – meséli. Az éneklés és a színészet számára elválaszthatatlan; olyan ez, mintha választania kellene, hogy az anyját vagy az apját szereti-e jobban. Kiskora óta zongorázni is tanul. Neves, nála jóval idősebb színésznőktől vehette át nemrég a legjobb színésznőnek járó díjat (amelyet az Oscardíj „hazai kiadásának” tekintenek Izraelben). A kritikusok nem győzik dicsérni őt: „Yonit Tobi letaglózza a közönséget gyönyörű hangjával és megrendítő szereplésével”. „Yonit Tobi mitikus magasságokba emelkedik, amikor Franciaország legnevesebb énekesnőjének testébe bújik. Hangja az első pillanattól fogva magával ragad mindenkit.”
Eljöttek Budapestre a szülei is megnézni őt. Egyfajta premier ez: a Piaf című darabot most játsszák először külföldön. Sőt a harminchat éve működő Beer-Sheva Színház is első alkalommal lép fel Izrael határain túl. Yonit édesanyja gyógyszerész, az édesapja biztosítótársaságnál dolgozik – ők a leghűségesebb nézői.
Elkíséri a zene Yonit Tobit mindenhová. Hamarosan lemeze is megjelenik, amelynek dalait ő írta. Csupa igaz történet. S hogy miről szólnak? A saját életéről; nem tervezte meg, de végül így alakult. „A szívemből jöttek” – teszi hozzá. Szerepálma akad ezernyi. Amikor ennél határozottabb választ próbálok kicsikarni belőle, kiböki: Júlia, aztán elneveti magát. Kiderül, hogy ez már régebbi szerepálom. Eleinte főként ártatlan nőket alakított, ám amióta eljátszotta Piafot, ráébredt, hogy keményebb, nyersebb szerepekre vágyik.
De most még Edith Piafot látja benne mindenki. A rendező Franciaországban élő nagyanyja elutazott Izraelbe megnézni a darabot (Eli Bijaoui családjának egyik fele francia). A kilencvenéves aszszony többször is látta fellépni Piafot. Az előadás után odament Yonithoz, nagyon megilletődött, és megcsókolta őt. Ez volt Yonit Tobi talán legértékesebb díja.
