Akkoriban nem volt televízió, a vezetékes telefon is ritkaságszámba ment. Akkoriban az emberek leginkább vasúton utaztak, s nem számított illetlenségnek bejelentés nélkül felugrani valakihez egy kis csevejre meg az ahhoz járó feketekávéra. Akkoriban elektronikus helyett tintával írt és postán elküldött levéllel kommunikáltak egymással az emberek, de nem volt lassabb a világ. Akkoriban Budapesten egyetlen kereszteződésben működött rendőrlámpa, a kiterjedt villamoshálózatnak köszönhetően mégis gyorsan el lehetett jutni a város egyik pontjáról a másikba. Az első hallásra már messzinek tűnő, de azért nem olyan távoli, jó hetven évvel ezelőtti világról írt könyvet Kulcsár István.

Az 1932-es születésű szerző elsősorban külpolitikai újságíróként ismert, a Magyar Rádió tudósítójaként hosszú éveket töltött a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban. Számos riportkönyv után most sajátos életrajzi művel rukkolt elő. Több generációnak szóló visszaemlékezéssel az 1938–1944 közötti időszak Magyarországára. Az ismeretterjesztőnek szánt memoár gyerekeknek és szüleiknek is számos érdekes adalékkal, információval szolgál. A nagyszülők sem csalódnak, az időutazás a szülei, közeli barátai által Mityaként becézett Kulcsárral jó alkalom némi nosztalgiára.

A Szűcs Édua remek rajzaival illusztrált kötet egy kisfiú szemével, no meg jó adag humorral mutatja be a pesti Lipótvárosban, a Pannónia utca környékén, elvált szülők gyermekeként felcseperedő Mitya világát. Bámulatos memóriával, bevallá lexikonok használata nélkül idézi fel azt a polgári közeget, ahol a férfiak borbélyhoz jártak borotválkozni, a trafikban szálanként is árultak cigarettát, fogkrém helyett inkább fogport használtak. Az iskolai bukást jelentő „karót” pedig „dacinak” mondták. A Margitszigetet, ahova belépőt kellett váltani. A 191. számú Toldi Miklós cserkészcsapatot, amelynek tagjai számháborúkkal, fejtörőkkel és kirándulásokkal szórakoztatták magukat. A Lónyay utcai református gimnáziumot, ahova a zsidó származású, de reformátusként nevelt Mitya már csak protezsálással tudott bekerülni.

Alulnézetből megfigyelt kor- és kultúrtörténetet kap az olvasó a Horthy-korszak Magyarországáról. Dátumok – a szerző szerint szándékosan – kizárólag a könyv végén kerülnek elő. Március tizenkilencedike és október tizenötödike – mindkettő alaposan megváltoztatta az elbeszélő és családja életét. Mitya a maga szintjén persze korábban már érezte a körülötte változó világot. Azt, hogy a háború kitörésével eltűnt az „ellenségesnek” nyilvánított Óz és Mickey egér a mozikból. A légiriadókat. A sárga csillagot, a kitalált élettörténetekkel, a „legendákkal” kísért bujkálást. S persze olyan bizarr figurákat, mint a nyilas fogorvost, bizonyos Polányit. A bolond orvost, aki miközben zsidókat bújtatott körúti lakásában, Szálasi nemzetvezetőt azzal ostromolta, hogy feltalálta a csak az oroszokat megölni képes csodafegyvert.

Az üldöztetést Mitya szerencsésen túlélte, története azonban 1944 karácsonyán véget ért. Szülei – akikkel csak a háború végén találkozott újra – soha többé nem szólították a becenevén.