Brassónál ismeretes a „holylywoodi” felirat a Pojána hegygerincén, de amint a közvetlen mellette lévő szász település fölött égbe ugró Rasnov (Rozsnyó) óriás betűit is meglátjuk a középkori vár falainál... Olyan, mint egy főcím. Joggal, hisz Ars Tenebris címmel – augusztus 16–22. között – nulladik kiadását szervezték meg Európa első sötét művészeti fesztiváljának.

A Souvenir felirat alatt egyelőre semmi sem eladó

Ahogy felmászunk a bronzöntvény bástyákat és ágyúcsöveket utánzó szemetesládák kísérte kockaköves kaptatón, lélegzetelállító panoráma tárul elénk: lenn Brassóig belátni, szemben Nagykőhavas, jobbra Románia egyik leghíresebb sziklája, az Omucsúcs csontfehérje. Idekinn pedig a vámpírvilágot idéző, szójátékokban tobzódó plakátok, az Ars Tenebris eligazító nyilacskái, babafej-installációk, de legfőképpen egy pezsgő várvilág a romokon. A Souvenir feliratú kis múzeumba a strázsa invitálására lépünk be.

– A barátom és strázsatársam, Samoila Gheorghe gyűjtötte a kiállított holmikat – mondja Rusen Nicolae, aki éjjeliőre is a várnak. Kardját előhúzva mutatja a pengevéggel: ezen a fotón Gheorghe apukája a sílécen, előtte ugyanazok a lécek. Érzelmi relikviaként megfizethetetlen. De különben semmi sem eladó. Aztán Samoila is átlép a patinás gerendaküszöbön, szintén XVII. századi strázsaöltözetben, és ő meséli: önkéntesen nyitották a kis bemutatót a saját gyűjteményükből, apja pedig, „Isten nyugtassa”, ugyan vasgárdista volt, de becsületes, szavahihető ember. Tőle tanulta, aminek most is él, 64 évesen: megmutatni, mi a szép és mi az egészséges.

A vár pedig éppen most, az Ars Tenebrisszel kel életre. Utóbbi évei kalandosan teltek: egy olasz vállalkozó vette tartós bérbe évekkel ezelőtt, s az akkori kultuszminisztérium aláírásával olyan kereskedelmi egységgé „restaurálta”, hogy az év múlva helyszínelő műemlékvédő szakemberekkel repülősót kellett szagoltatni. Rozsnyó frissen perelte vissza a várat az önkormányatnak, és éppen mostanra nyílt meg, ingyenes „belépővel”, a sötét jövő helyett a sötét művészetekre nyitva. Kilépve a verőfényes várudvarra, felhallatszik a várfal melletti koncertszínpadról, amint a mexikói hegedűművész melegít.

– Ha kissé arrébb megyünk, ott van Törcsvár és Drakula, de nekünk eszünk ágában sem volt odaszervezni a fesztivált –mondja Csép Gergő főszervező, akit barátai „a tábor szellemi atyjának” neveznek. Mint mondja, amit látunk, az egy háromszázezer eurós álom, melyre hétezer eurót akartak a tavaly decemberi kultuszminisztériumi kiíráson pályázni. Aztán a kiírást idén májusra halasztották, amikor is kiderült: a tárcának az elkövetkező másfél évben nem lesz pénze költségtérítésre, úgyhogy a szervezők a zsebükbe nyúltak, és kifizették a mexikói zenész útját. A nagyobb tételeknél Rozsnyó polgármesteri hivatala szállt be szervezéssel, szálláshellyel. A „sötét művészek” pedig, mondhatni: barátról barátra, köré szerveződtek, és az arstenebris.ro honlapon szétvitték a hírét az interneten. Ennek eredményeként találkozunk itt angliai fiatal íróval, akit pesti barátnője hívott el, mondván, underground buli lesz; mást marosvásárhelyi barátja csalogatott, aki zenész, filozófus és a fesztiválanyagot készült angolra fodítani – ők mind a városka tornatermében alszanak. Élvezik, a csapnivaló koszttal együtt – mondják. A többiek, érkezzenek bár Ausztráliától Chisinauig bárhonnan, sátorban, vagy ahol tudnak. A helyi önkormányzat kultúrigazgatója, Nicolae Pepene azt mondja: a fiatal művészetet ugyan nem érti, de az életre kelt várat igen. Azt is igen, teszi hozzá, hogy a turizmushoz minőségi program, látványtöltet kell – és szerinte most pont ez történik. A fiatalok a kolozsvári, temesvári képzőművészeti akadémiákkal működnek együtt „névlegesen”, műhelyeik párhuzamos táborok is voltak, az alkotók pedig anyagszűkében házról házra jártak babákat kéregetni Temesvárott az ideszánt installációkhoz.

– Tisztelegni akartunk a centenárumnak, ha fene fenét eszik is – mondja az ismert kolozsvári harcos filmes család sarja, Csép Gergő a naplementében a vár kútja felé mutatva. –Ilyen a félelmünk, mint ez a 146 méter mély kút, melyet két török rab ásott ki 1623-tól 17 éven át, annak reményében, hogy szabadon engedik őket. Ez a félelem nemcsak sztereotípia, hanem intim és bensőséges – és összeköt. Jövőre is itt leszünk, ilyen csapattal, halhatatlanul –mondja a szervező, és társaival átsétál a sörsátorba, ahol épp a hegyeket bámulja fekete frakkos lovagja öléből egy igazi román menyasszony.