– A bácsi vezetett ilyen vadászgépet?

Mosonyi Jánost utolérte a saját múltja

– Mi az, hogy ilyet? Éppenséggel ezt a MiG-et is vezettem – mondja Mosonyi János. Hirtelen nagy csend támad, a körben álló gyerekek álla látványosan leesik. Aztán már nem nagyon van módjuk újabb kérdéseket feltenni, a kék ruhás úrból valósággal ömlik a szó.

A helyzet kissé furcsa: Mosonyi Jánoson a Zánkai Gyermekés Ifjúsági Centrumot őrző biztonsági cég egyenruhája feszül, mégis ő vezeti a gyerekcsoportot a „Zánkalandban”, azaz a vadonatúj zánkai haditechnikai parkban. Nyugdíjasként 12 éve teljesít szolgálatot Zánkán. Nem hitte volna, hogy ezen a munkahelyén valaha még más feladata is lehet.

– Utolért a saját múltam –mondja a nyugállományú alezredes, aki 1960–1990 között a Magyar Honvédségben szolgált vadászpilótaként. Annak idején a MiG–21-esek valamennyi típusát vezethette, köztük az a gépet is, amely a „Zánkaland”-ban látható.

– Ritka szerencsénk volt Mosonyi úrral, azzal ugyanis előzetesen nem számolhattunk, hogy a haditechnikai kiállításunkhoz az alkalmazottaink között találjuk majd meg a legideálisabb tárlatvezetőt – mondja Bogó Ágnes, a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum Kft. ügyvezetője, akinél elsőként arról érdeklődünk: mit keresnek itt tankok, ágyúk, harci helikopterek, vadászgépek? A haditechnikai park létrehozása csak az egyik eleme annak a projektnek, amelyet a zánkaiak a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságával közösen valósítanak meg – közli. Az együttműködés lényege a honvédelmi nevelés erősítése.

– A sorkatonaság eltörlésével egymás után nőnek fel azok a generációk, amelyeknek a tagjai egyáltalán nem találkoznak sem a hadsereggel, sem a honvédelemmel – mondja Bogó Ágnes. Azoknak a gyerekeknek, akiket érdekel a katonaság, mostantól öt éven át minden nyáron honvédelmi táborokat szerveznek Zánkán. A tárlat anyagát a Hadtörténeti Intézet és Múzeum öt évre adta kölcsön. A parkban látható kiállítási tárgyak zömét az elmúlt évtizedekben használta a magyar honvédség, de akadnak közöttük olyan leselejtezett hadi eszközök is – mint például a MI–8- as vagy MI–24-es helikopterek –, amelyek még ma is „rendszeresítve vannak” a hadseregben.

Mosonyi János persze nem csak a MiG–21-esről tudna órákig beszélni, valamennyi kiállítási tárgyat jól ismeri. A vadászgépnél azonban láthatóan elkapja a hév:

– Hangsebességnél gyorsabban csak 3000 méter fölött közlekedtünk a MiG-ekkel, ha annál alacsonyabban repültünk volna, betörtek volna a házak ablakai – meséli. – A harcászati csúcsmagasságunk 18 ezer méter volt, de olykor felmentünk 20–21 kilométer magasra is. Póttartályok nélkül 3850 liter kerozinnal szálltunk fel, ami jó esetben másfél órás repülésre volt elég. Igaz, ha folyamatosan nehéz manővereket végeztünk, akkor negyedóra alatt is elfogyhatott az üzemanyag. A legemlékezetesebb év 1970 volt: abban az esztendőben 130 órát tölthettem a levegőben a vadászgéppel. Csak az április 4-i díszszemlére 28 órát gyakorlatozhattunk. Csak azt sajnálom, hogy egyszer sem ülhettem be egy MiG–29-esbe. Ez az egyetlen, ami kimaradt az életemből.