Mindezt az egyik fiatal kamerával rögzítette, s feltette a YouTube internetes videomegosztó portálra. A felvétel napok alatt óriási népszerűségre tett szert, különböző változatait már majdnem egymillió ember nézte meg a gördeszkázó papot. A látvány ezrek elismerését váltotta ki, a fórumokban egymást érik a dicsérő szavak. Egy fiatal így foglalta össze véleményét: „Ilyen nincs! Mekkora arc!” Egy másik, idősebb kommentelő azt írta: „Megértem 63 évet, de ilyennel még nem találkoztam. Nem gondoltam, hogy Isten szeretetét így is lehet tolmácsolni. Boldog ember az atya, mert ő megtalálta a fiatalok lelkéhez az utat. Bár az én fiatalkoromban is lett volna ilyen pap.” Az interneten elképesztő karriert befutó felvétel felkeltette persze a média érdeklődését is, előbb itthon, aztán külföldön. A gördeszkázó plébánosról készült videó felkerült még a BBC portáljára is, a CNN pedig napokig internetes oldala címlapján hozta azt.

Mit szólnak Zoltán atya hirtelen jött népszerűségéhez a felettesei? A szombathelyi egyházmegyénél érdeklődtünk erről, ám ott azt mondták, hogy a történtekről kizárólag Lendvai Zoltán János nyilatkozik. Nem hivatalosan viszont úgy értesültünk: nem keltett megbotránkozást a papi deszkázásról készült videó, különösen azért nem, mert eddig szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzések érkeztek.

– Világsztár lett a plébánosunk – jelenti ki a szlovén határ menti Rédicsen megszólított idős asszony, s mosolyogva, büszkén fűzi hozzá. – Nézzük ám az unokákkal, hogy hányan kattintanak a filmre. Egymillióig meg sem állunk!

Míg a falubeliek örömmel fogadták azt, hogy papjuk világhíressé vált, maga Zoltán atya kissé zavarban van a történtek miatt.

– Csak egy kis játéknak indult az egész, a felvételről és arról, hogy felkerült a netre, sokáig nem is tudtam. Akkor vált gyanússá a dolog, amikor egyszer csak újságoktól, televízióktól kezdtek hívni, és a gördeszkázásról kérdezgettek – mondja a jókedélyű pap a rédicsi plébánián.

Zoltán atya ismerői azt mondják: csak idő kérdése volt, hogy országos ismertségre tegyen szert, mert „korántsem átlagos pap”. Mesélik róla, nemcsak gördeszkázik a fiatalokkal, hanem gyakorta pingpongozik velük, kirándulásokat, vetélkedőket szervez, olykor pedig futballozni is beáll közéjük, ráadásul nem rest tanulni tőlük.

– Rendkívül fontosnak tartom, hogy időt szánjunk afiatalokra, foglalkozzunk, játsszunk velük. Bosco Szent János pedagógiai elveinek híveként pedig vallom, hogy a játék a nevelésben legalább olyan fontos, mint a fegyelmezés – magyarázza Zoltán atya, miként fér meg egymás mellett a papi hivatás és a gördeszkázás, majd hozzáfűzi: – Sok más pap vélekedik hozzám hasonlóan, együtt úsznak, futnak, játszanak a gyerekekkel. Csak épp róluk nem készült még videófelvétel.

A plébános megemlíti, a híressé vált bemutatója sem az ismertség miatt emlékezetes számára. Sokkal inkább azért, mert örömöt szerzett játékával azoknak a srácoknak, és mert ketten közülük azóta, életükben először, elmentek misére.

„Az Isten is papnak teremtette” – mondja Zoltán atyáról az ezerlelkes Rédics alpolgármestere, Tóth Lajos, aki nem győzi dicsérni a plébánost. Egy szuszra sorolja érdemeit: Zoltán atya a misézés, a temetés, az esketés mellett foglalkozik a falvak fiataljaival, törődik az idősekkel, betegekkel, érdekli a hozzá tartozó települések sorsa, részt vesz a községek rendezvényein, szót értmindenkivel, s még arra is jutott energiája, hogy kiharcolja a templom meg a plébánia felújítását.

Elmosolyodik Lendvai Zoltán János, amikor megemlítem neki, hogy az alpolgámester szerint az Isten is papnak teremtette.

– Isten ajándéka ez, de az igazsághoz tartozik, hogy gyerekkoromban nem akartam misére és hittanra járni,mert emiattmegszégyenítettek az iskolában, s mert a legjobb barátom sem járt. Kőművesmester édesapám háromszor-négyszer szépen elmagyarázta, hogy miért fontos a hittan, majd amikor tovább nyafogtam, lekevert egy fülest, ami minden észérvnél hatásosabbnak bizonyult. Nemcsak a vallással, a kemény fizikai munkával is édesapjának köszönhetően ismerkedett meg. Kilencéves sem volt még, de iskola után – szülővárosában, Zalaegerszegen – már apjának segítve téglákat pakolt. Meséli, úgy akart kibújni a munka alól, hogy állandóan panaszkodott, elmarad a tanulással. Apja azonban csak annyit mondott erre: „Majd tanulsz este vagy kora hajnalban. Ha ennyi nem elég, akkor ne is erőltesd a tanulást.” Igaza lett, ennyi is elég volt, jól tanult.

Annak, hogy mégsem vették fel egyik zalaegerszegi gimnáziumba se, szerinte más oka volt. Varrónőként, takarítóként dolgozó édesanyjával, édesapjával és két testvérével ott voltak minden vasárnapi szentmisén, egy alkalommal pedig ő maga köszönthette a püspököt, mindezt pedig akkoriban nem „nézte jó szemmel a hatalom”. Ma már nem bántja ez, hiszen így került – a család egyik pap barátja révén – az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba, ahol elkötelezte magát az egyház mellett. Esztergomból – a híres-hírhedt lenti laktanyában lehúzott tizennyolc hónapos katonaság után – már egyenes út vezetett a győri szemináriumba, 1991. június 13-án pedig pappá szentelték Szombathelyen. Volt káplán Körmenden, kollégiumi nevelőtanár Szombathelyen, 1997 óta pedig Rédics és a környéke tizenegy községének a plébánosa.

– Nem csak a papi hivatás választásában játszott szerepet életemben a ferences gimnázium. A gördeszkázással, a szertornával is ott ismerkedtem meg, de ami ennél fontosabb, Esztergomban tanultam meg, hogy milyen sokféleképpen kerülhet közel egy pap az emberekhez – mondja a plébános, majd felelevenít egy régi történetet.

Gimnáziumi biológiatanárukról, Töhötöm atyáról kiderült, hogy szertornász volt valamikor. Osztálytársaival hosszan könyörögtek neki, hogy mutassa be tudományát, az atya pedig, bár akkor elmúlt hatvan, és habitusban volt, olyan erőkézállást mutatott be a katedrán, hogy leesett a diákok álla.

– Attól fogva felnéztünk Töhötöm atyára. S hogy tiszteltük, hát elkezdtünk figyelni szavára, és egész másként tanultuk a biológiát – meséli Lendvai Zoltán János, s a plébánia bejárati ajtajának támasztott, Jézus és Mária jelképével díszített gördeszkájára mutat. – Amikor csak rápattanok a gyerekek kedvéért, Töhötöm atya emlékezetes kézenállása jut eszembe, no meg az, hogy minden képességet, tehetséget azért kapunk a Jóistentől, hogy a közösség hasznára legyünk.