A legjobb könyvek azok, amelyekben magadra ismersz. Eleinte persze csak a jövőbeli éned keresheted bennük. Andrej herceg? Nem, olyan tökéletes nem lehet senki!

Nyikolaj Rosztov? Imponálóan férfias, de nem eléggé intellektuális. Pierre Bezuhov? Jó, jó, de nem lehetne határozottabb? Natasa Rosztova? Úgy van: én is ilyen nyitott leszek a világra, túlélem majd a tévedéseimet is, megtalálom a helyem, a boldogságom!

Azután jön a ráismerés: kerestem az irodám falán a Western Union óráját, annyira azonosultam Joseph Heller Valami történt című regényének hivatalnok hősével, pedig még csak egy gyerekem volt, nem három, és persze nem állt két autó sem a kertes házam előtt. Hogy meglehetős javak birtokában is megkörnyékezhet a boldogtalanság?!

Most meg itt van Köröndy, a „nyugtalan lelkű redaktor”, a velem egyívású „bámész alak”, akiről azt állítja a szerző, hogy még nálam is jobban ismeri a várost – na, na! –, amely itt maradt nekünk élettérül. Köröndy, aki szeret sorban állni – hát ő is? –, és inkább megszakad, de nem kér segítséget azoktól, akik lomtalanításkor szervezetten figyelik, milyen – baromi nehéz – kincseket hord le a harmadikról a ház elé. Reménytelen utcai vitába keveredik, felhőszakadás közepén köt ismeretséget más középkorúval, aki a zebrán átkeltében elmeséli, miért mondott már le mindenről, majd utána szól, amikor meghallja egy suzukis hölgy jajkiáltását: „Életmentés még érdekli?”

Régi szerzetek, a magázódás világa a miénk – létezik más is? miért? minek? –, szeretnénk hinni: van tartásunk és öniróniánk.

Mégsem én vagyok e premodern tárcanovellák hőse, mert szerinte a szavak még valóságos, lezárható és tanulságos történetek elbeszélésére is alkalmasak, én meg azt tapasztalom, hogy posztmodern korunkban a nyelv már nem elég pontos a leíráshoz.

És már csak azért sem lehetek Köröndy, mert ő csak a feszengésre emlékszik – pontosabban arra, hogy meg akart halni! –, amikor egy orvosi rendelőben a kopogást tiltó tábla előtt ülők közül az érkezési sorrendet megbontva, a kontyos nővér őt hívta be elsőként: „...nagy tisztelője vagyok az írásainak. Fáradjon be, a doktor úr már várja.”

Én viszont azt jegyeztem meg magamnak, ami egy szemészeti rendelő ajtajára volt kiírva – sajnálom, hogy nem fényképeztem le, de esküszöm, így volt –: „Kedves betegek! Ne kopogjanak! Nyissanak be!” (Megjegyzem, a doktornő azután elmondta: a legtöbben így is várnak, csak azok nyomják le a kilincset, akik már jártak nála.)

Infó: Jolsvay András: Köröndy vérre megy Fekete Sas, 200 oldal

Top 5

1. Király Levente: Hová menekülsz

L’Harmattan. Novellák az érzékelt világból.

2. Bächer Iván: Ököllel a zongorát

Ab Ovo. Újságírások: esszék, kritikák, tárcák.

3. Szilasi László: Szentek hárfája

Magvető. Bűnügyi regény: ahány szereplő, annyi történet.

4. Miklya Anna: Eloldozás

Jelenkor. A szerző első regénye egy lányról, aki elveszíti a szerelmet, szerelmét.

5. Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története

Kalligram. Ami Grendelnek tetszik a XX. századi magyar lírában és epikában.