Éljen a halott!

Szinte még el sem kezdődött, de máris temetni kezdték a francia újhullámot. Külön szépsége a dolognak, hogy maguk a franciák kezdték ki saját tehetségeiket: 1960-ban már Francois Truffaut-t és Jean-Luc Godard-t is leírták fontos fórumokon.

A Négyszáz csapást Truffaut-tól a Lőj a zongoristára!, a Kifulladásigot Godard-nál a Nő, az nő követte, s miután egyik második filmnek sem sikerült megközelítenie a kezdeti sikereket (a francia mozi pénztá rak nál mindkettő befürdött), megkez dődtek a lám- lám kezdetű elparentálások.

Az egyik legszebb lám-lám-írás szerint az ifjú süvölvények addigaddig hangoskodtak, míg végül kisírták maguknak a kamerákat, s lám, most, hogy megkapták, amire vágytak, mi mondanivalójuk is van a fiúknak: a nagy semmi! Az új hullámosok fejét követelő légkörben kezdett neki Truffaut harmadik filmjének, a Jules és Jimnek. Az irodalmi alapanyag, vagyis a Jules és Jim című regény a leértékelt könyvek polcáról érkezett: „Amikor felfedeztem a könyvet már két éve megjelent; a kedvezményes áron kínált könyvek között bukkantam rá a place du Palais de Royalon; valójában a címre figyeltem fel, és az ajánlásra, amely szerint ez egy 77 éves ember első regénye” – olvasható a rendező magyarul is megjelent önvallomásában.

A két férfit szerető Catherine szerepére Truffaut már a Négyszáz csapás forgatása idején kinézte magának Jeanne Moreau-t; a választást az író, Henri Pierre Roché is helyeselte, igaz, személyesen nem ismerhette meg a színésznőt; nem sokkal azután halt meg, hogy Truffaut elküldte neki Moreau fényképeit. A Catherine kegyeit felváltva élvező Jules és Jim kiválasztására valamivel később került sor. A naiv és félénkebb Jules szerepére Truffaut mindenképpen külföldi színészt akart, Marcello Mastroiannit is komolyan fontolóra vette, de a szerepet végül az osztrák Oskar Werner, a Hamlet-alakításáról híres színpadi színész kapta, míg a dendisen nagyvilági Jimet (akit Roché önmagáról mintázott) egy akkoriban még ismeretlen kabaré-előadó, Henri Serre alakította.

Szeretetteli felforgató film az örök szerelem álmáról – valahogy így foglalta össze Truffaut legszebb filmjét, a Jules és Jimet, mely hoszszú időre megakasztotta a temetési előkészületeket: az új hullám temetése, halott hiányában, egyelőre elmaradt.

Infó: Francoise Truffaut: Jules és Jim Kertem mozi a városligetben (Budapest XIV., Olof Palme sétány 3.) augusztus 24-én est 9-kor. (A nyár utolsó vetítésén Jacques Tati: Kisvárosi ünnep augusztus 31-én este 9-kor).

Top 5

1. FILM: Rgadozók

Antal Nimród, Robert Rodriguez és a Predatorsorozat.

2. FILM: Semmit magamról

Stephen Rea és Lotte Verbeek társas magánya

3. FILM: A kilencedik légió

Michael Fassbender mint római légiós a barbár törzsek ellen.

4. DVD: Lódító hódító

Ricky Gervais feltalálja a hazugságot

5. DVD: Hung – Neki áll a zászló

Tévésorozat a több lábon álló tornatanárról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.