– Robert Rodriguez producer azután kínálta fel önnek a Ragadozók rendezői székét, hogy megnézte a Kontrollt. Mi tetszett neki ennyire benne?

– Az biztosan fontos és vonzó szempont volt, hogy aránylag kis költségvetésből tudtunk egy olyan filmet készíteni, amely a vásznon már nem nézett ki olcsónak. Rodriguez pontosan erről híres: igyekszik mindig a lehető legkisebb büdzsével tető alá hozni a dolgokat. A lehetőség számomra előrelépés volt, hiszen Az elhagyott szoba 19 millió dollárból, a Szállítmány 30 millióból készült, a Ragadozók esetében pedig mintegy 45-50 milliós költségvetés állt rendelkezésre. Engem egyébként nem izgat, hogy mennyibe kerül egy film, tíz- vagy húszmillió dollárból is el lehet mesélni egy jó történetet.

– Mit gondol hány embernek lehet még megmutatni a Kontrollt Hollywoodban?

– A mai napig a Kontrollnak köszönhetek mindent. Sokan látták már, és ameddig hajlandók megnézni, nekem addig biztosan jó. Tökéletes névjegykártya, és mázlista vagyok, hogy egyáltalán fel tudok mutatni egy ilyet.

– A Kontroll Cannes-ban robbant be a köztudatba. Nem hiányzik a fesztivál közeg?

– Dehogynem. Vannak olyan terveim, szerzői filmek, amelyekkel visszatérhetnék, de hogy meg tudom-e őket valósítani, az már más kérdés. Sokan kérdezték tőlem, hogy miért döntöttem a stúdiófilmek mellett. Hangsúlyozom: ez nem döntés, hanem lehetőség volt, amelyet kihasználtam. Az amerikai filmek megélhetést adnak nekem, de nem elégítenek ki kreatív módon. Nem tervezem, hogy életem végéig ezt fogom csinálni, vissza fogok térni a szerzői filmhez.

– Amikor 2007-ben beszélgettünk, már akkor is azt mondta, hogy az amerikai karrier célja a megélhetés. Most már nem kell rettegnie, nem?

– Dehogynem rettegek! Az, hogy most a filmkészítésből megélek, tulajdonképpen ajándék, és egyáltalán nem biztos, hogy örökké így lesz. Most például a saját ötletemet akarom megvalósítani, a Paraffint, amely egy angol nyelvű szerzői sci-fi lesz – meglátjuk, hogy a filmistenek megengedik-e nekem.

Antal Nimród eddigi legnagyobb feladatát kapta Hollywoodban, még ha nem feltétlenül erről is álmodott. Kritikusunk, Papp Zsigmond Sándornak bejött a Kontrol rendezőjének új filmje. Lássuk a heti bemutatókat!

– A Ragadozók forgatókönyvének első verziója már több mint tizenöt éve elkészült, a végeredmény viszont valami egészen más lett. Itt mennyire élhette ki magát?

– Kaptam tíz napot két forgatókönyvíróval, hogy létrehozzam Robert Rordriguez forgatókönyvéből azt, amit végül a moziban láthatunk. Amikor bekapcsolódtam a munkába, már adott volt az új koncepció, de mivel a könyvet egy nagy költségvetésű produkcióhoz tervezték, „be kellett vennem” egy kicsit. Inkább a vadászatra koncentráltunk, hogy ezáltal kamarajelleget kapjon a fi lm, de azzal kapcsolatban voltak aggályaim, hogy a tervezett játékidő alatt nem tudunk annyi karaktert bemutatni, amennyivel első körben számoltunk. Ez pedig baj, mert a néző így nem tud kapcsolatot teremteni velük. Itt is próbáltam egyszerűsíteni. Azon túl, hogy képileg és színészileg egyben tartottam a produkciót, igyekeztem egyedi hangulatot kreálni.

– Ebben mennyire kapott szabad kezet Robert Rodrigueztől? Nagyon keménykezű és makacs alkotó hírében áll.

– A Ragadozók az első film, melyben Robert producerként dolgozott. Ha rendez, akkor lehet, hogy makacs és keménykezű, de most teljesen szabad kezet adott. Filmkészítőként felismerte, hogy a filmkészítőt egyszerűen békén kell hagyni. Bábnak egyébként nem is szerződtem volna.

– Kisebb magyar kolónia alakult ki a stábban. Pados Gyula operatőr és a főszereplő Adrian Brody is magyar származású.

– Összeültünk egy sötét pincében, voltak szivarok és fegyverek az asztalon és eldöntöttük... Félre a tréfát: ha az ember nekikáll egy filmnek, alapvető célja, hogy a legtehetségesebb emberekkel vegye körül magát. Ebben az esetben magyarok voltak, ami külön ajándék.

– Hol érzi magát otthon?

– Amikor itt vagyok, akkor én vagyok a furcsa amerikai gyerek, kint meg én vagyok a furcsa magyar gyerek. A gyerekeim, akik kint születtek, magyarul beszélnek, székely a feleségem, büszke vagyok arra, amit nekem Magyarország adott. Itt kaptam meg a karrierem, a családom, hálás vagyok, hogy itt lehettem, és itt lehetek most is.

– Többször felvetődik, hogy egyegy hazai produkció rendezői székét önnek szánják. Mi kellene ahhoz, hogy újra magyar filmet forgasson?

– Egy nagyon jó könyv. Olvastam egy párat, amely tetszett is, de annyira szeretnék saját könyvet írni és saját történetet mesélni, hogy elképesztően jónak kell lennie, aminek a kedvéért erről az útról letérek.

– Videoklipeket rendez manapság? Amíg Magyarországon volt, a legjobbak között tartották számon.

– Nem, pedig nagyon szívesen tenném. A tengerentúlon az egy külön szakma és legalább olyan nehéz befutni, mint a moziszakmában, én pedig az utóbbit választottam. Persze más lenne a helyzet, ha találnék ismét egy olyan együttest, mint annak idején a Quimbyt: velük közös nyelvet beszélünk.