Viszont Szegeden úgy tűnt, hogy Bagó Bertalan talál megoldást a problémára, amikor az egész történetet az öreg hajléktalan Claude Bukowski emlékeként mutatja meg. Nem hallatlanul nagy ötlet, de a történetre ráborulna a messzeség, az emlékek homálya, ki tudja, talán még azt a fordítói-átdolgozói bravúrt is megmagyarázná, hogy a hatvanas évek végén játszódó történetben a World Trade Centert emlegetik, pedig az még föl sincs építve. Az nagyon hamar kiderül, hogy a rendező tempóérzékével van egy kis baj, az első jelenet sokkal-sokkal hosszabb a kibírhatónál, el se kezdődik az előadás, és máris akadozik, de a Claude-ot éneklő Szemenyei János mégis tehetséges, jól énekel öreg és fiatal hangon is, hátha nem kell olyan idegesnek lenni.

Sajnos még sokkal idegesebbnek kell lenni. Először is azért, mert Bergert Dolhai Attila domborítja, és ez már tényleg röhej, hiába nyomnak egy, a Folytassa Kleóból kölcsönzött parókát a fejébe, ettől ő még nem lesz sem vezéregyéniség, sem hippi, és ahogy a magyar nótás vibrátójával vitézkedik, az már az egész előadás gyászindulója.

Közben a rendezés is enged ambícióiból, többé-kevésbé beéri azzal, hogy a filmet követi. Van, amikor kevésbé, és a gazdag, nagyvilági, társasági rovatok kedvence Sheila nem lovagolni megy a parkba, hanem bármilyen hihetetlen is, görkorcsolyázni. Igaz, ha Peller Anna a színésznő, akkor úgysem lett volna könnyű hinni Sheila nagyvilági voltában. Kricsár Kamilléhoz fogható hangot sem lett volna egyszerű fölfedezni a filmváltozatban, de az egész első felvonás nehézkes, lassú, zenéjét tekintve esetleges, a zenekar csak csörömpöl, az énekesek meg nem sokat érnek. Mintha profi musicalszínész egy sem akadna közöttük, Kerényi Miklós Máté például kifejezetten jól mozog, de a neki jutó dal szövegéből, amely történetesen a musical címét viseli, így talán mégsem mellékes, egyetlen szót értettem meg, azt, hogy „anyám”. Ezért igazán kár volt annyit dolgoznia annak idején Miklós Tibornak a magyar szöveggel.

A horror számomra a második felvonásban tetőzött, amikor az érthetetlen okból a színpadra keveredett Baranyai Annamária kezdte el Lafayette feleségének dalát, mondjuk úgy, hogy énekelni. Nehéz volt másképp értelmezni a pillanatot, mint súlyos inzultust, amelyből le kell vonni a tanulságot. Levontam.

Már a tempóérzékkel is van egy kis baj