Az Octopusba már tavaly is beleolvasztották a zsugorított Színház- és Táncsátrat. Amióta Sziget a Sziget, vitatéma: mennyire nyomorítják meg a megahangos koncertek a delikátabb műfajokat. Nemcsak a dombmenti óriássátor és a külső színpad szűnt meg, hanem mintha kevesebb lenne a színházi program is – de hogy átszervezték, az egészen biztos. A színpadon váltják egymást Frenákék, Gergye Krisztiánék, az Artus, a commedia dell’arte és Utcaszak, meg a holland-magyar Space, az értelmi fogyatékosok színháza, a Baltazár és a Természetes Vészek Kollektíva.

Hatalmas, kagyló alakú „ülőnemtudommin” bámulom, hogyan próbálják ki az önjelölt zenészek az együtt zenélést a Hangkutató workshop ipari és háztartási tárgyakból fabrikált hangszerein. Az ad hoc karmester lefordított zománcos lábason vezényel, táncol, ugrál, míg a többiek átszellemülten fújnak-ütnek-dobolnak. Legtöbbjük külföldi, akárcsak a Trafó műanyag iglujában heverők. Iglunak nézem, de a kortárs művészetek háza bálnának mondja az átlátszó, buborékszerű sátrat, ahová levegőt fújnak be, és mi lelassulva, alfa-szinten lebegve készülhetünk fel az esti Sziget-megpróbáltatásokra.

Az Octopus alappillére a nagysátor és az udvar. Az előbbiben például a Hangköltészeti Hungarikum: a Spiritus Noister hallható pénteken Ladik Katalinnal, Szkárossy Endrével, Sőrés Zsolttal és Kovács Zsolttal. Már, ha hallható lesz. Mert a dzsessz-színpad eléggé elnyomja a közelében lévő irodalmi/fi lmes/klasszikus zenei/színházas programokat.

Azt mondják, szombat este nyolckor tilos kihagyni a belga és a spanyol muzsikusok trióját, amelyben a hegedűművész Pablo Martin, a csellós Antonio Martin és a zongoraművész Philippe Ruskin játszik. De megfordul itt független társulat, a Kuli-Sokk (például a Tartuffe-fel szombaton), és ízelítőt ad a Vígszínház abból, milyen lesz decembertől a Túl a Maszat-hegyen című Presser-Varró-darab.

Az Octopust már nyolcadik éve a Medence Csoport szervezi, most a Sziget Kft.-vel közösen alkotói pályázatot hirdettek köztéri alkotásokra. A művek a vízre reflektálnak: édesre, folyóra, ivóra. Én csak „Bazira eláztam a Szigeten” néven emlegetem azt a helyszín közepére ki-, azaz beállított szobrot, amelyen fejére húzza kabátját a jócskán átázott figura. Állítólag mókuskerék által vezérelt zuhanyzót is beállítottak, de azt még sosem láttam működés közben.

Az Octopus visszatérő „vendége” a Tarot Labirintus, ahol bolyongva kereshetjük önmagunkat, feltéve, hogy nem egy másik színpad mellett hagytuk jobbik énünket. Aki meg csak cirkuszolna, az menjen a Vándor Vurstliba, zsonglőrködjön vagy nézze a profi légi és talajakrobatákat. Visszatér a Karzat Színház a Mulen Rúzs nevű bohémtanyájával, ahol a francia mulatók hangulatát ötvözik a magyar vásári játékokkal/látványossággal.

A színházi látványosságok csillogó éke a Nagy Utcaszínház, amely ezerszer izgalmasabb a tavalyinál. Dél-Franciaországból érkezett a Compagnie Malabar, amely Misztikus utazást ígér – tizenhat méteres holdfény színű hajóval. A hajó még hagyján, de olyan artistái vannak, hogy az ember lélegzete eláll. Van persze minden, ami egy effajta show-hoz kell, tűzijáték, vízi parádé, levegőakrobatika és verekedés.

De mégsem ez a nagy kunszt, hanem az árbocra eszement gyorsasággal fel-le kúszó-mászó-csúszó-eső artista és egy másik, aki a Mojszejev táncegyüttest is lepipálva táncol gólyalábakon. Ez utóbbi, ördögszerű, festett arcú, fehér sörényes, háromméteres figura beleül a fotósok nyakába, megsimogatja a nők vállát, angolspárgát ugrik a levegőbe, meg szaltót előre-hátra. Ha kell, buzogányokat dobál, és ő viszi a prímet, mikor egy vízágyúfélétől habtengerré változik a rét. A nézők meg minden kordont odébb tolva rohannak bele a krémbe.

Este tizenegykor fehér plüssmedvére emlékeztető figurák lepik el az összeművészeti helyszínt. Egy francia lány és egy fiú hosszasan kiabál: Vi ög! Vi ög! (we hug). Mi is öleljük őket.

Hab a réten