Esetünkben a három irány éppenséggel szerencsés találkozásáról lesz majd szó, de közben azért arra is felhívom a figyelmet, hogy vigyázat, az én fókuszom csal: miközben a legújabb épületek közül újdonságukért és jobb híján naivan, a jó példa pedagógiájában bízva választok, ezek csak a szabályt nem módosító kivételek.

Az emelkedőn komótosan ismétlődő kanyarokból vonták ki az épület homlokzati ötletét

A városszéli bevásárlóközpontokhoz, a fogyasztás e fémlepény templomaihoz képest meg aztán végképp. Mert szövegközi emelkedettségeinkben ezekre az óriás konténer negyedekre természetesen nem gondolunk – csak használjuk őket. A kereskedelem vásárlásgyárai ezek ipari anyagokból, miközben ideiglenesnek tűnő dobozépítészetük nagyon is végleges: egyrészt ma már körkörös városkapuként működik, másrészt a bezárt kisboltokkal nyomot hagy a belvárosokon is.

Most azonban nem egy dobozvárosban és nem is a belvárosban vagyunk. A Normafa felé kanyargó Istenhegyi úton, valamivel a toronyházak és a benzinkút fölött, a Nógrádi utca torkolatánál korábban is működött bolt – közért, ha emlékszünk még a szó sajátos ízére –, egészen pontosan ÁFÉSZ ABC. Ebből lett aztán a dolgok logikája szerint először privatizált, majd CBA-bolt – és innen, a hegyvidéki villák közül aztán különösen kilógott a hetvenes évek később pirosra festett és buherált toldalékokkal súlyosbított szabványdoboza. A távolabbi múltra egy 1942-ben emelt lóitató dombormű emlékeztet – talán az egykori svábhegyi nyaralókhoz, például Jókaiéhoz igyekeztek azok a fogatok, amelyek ezen a ponton álltak meg a lovakat megitatni.

Kétségtelenül jól jött ez a helyes kis kulőr lokál morzsa, amikor csupán vásárlóerőre vetített hasznos kereskedelmi négyzetméterekről volt szó – a tervezők, Ferencz Marcel, Détári György és kollégáik állítólag a szekerek által optimálisan megjárható, azaz az emelkedőn komótosan ismétlődő kanyarokból vonták ki az épület homlokzati ötletét. Bár a korábbi, könnyűszerkezetes épület erre nem utalt, de szintén állítólag a telek körszeletre hasonlító alakja is a hajdani szekérutak egyik ívét őrzi. Az épületre mindenesetre került lófejikon is – és ettől ez már tényleg nemcsak egy egyszerű CBA, hanem a lóitatós CBA.

És akkor jöjjön jobban képbe az élelmiszerlánc is, hiszen egyrészt nem olyan régóta divat náluk neves építészekkel dolgozni, másrészt vidéken azért gyakrabban látni a pirosfehér párosára építő, olykor vadítóan Barbie hatású egységeiket. De ahogy a pécsi könyvkereskedő-kiadó Alexandra is ipari melléképületekből indult, majd vidéki plázákban foglalt el rideg óriás tereket, hogy aztán egy jó évtized múlva Pécsett már egyedi cégközponttal, az Andrássy úti Párisi Nagyáruházban pedig nagyvonalú dizájnnal reprezentáljon, a CBA Príma boltjaival most premier kategóriájú hálózatot kezd kiépíteni. És kanyarívből, illetve premier törekvésből, kortárs formakubusból, illetve a múltból előbányászott egyéniesítésből alapvetően szerencsés építészeti találkozás született. Az üzletház hengerszeletre emlékeztető formája hajlásával mértékletes fantáziát visz az egykori ÁFÉSZ-doboz helyére – és éppen ettől lesz több, mint a nyereségbe fordítható négyzetméterek puszta tető alá hozása. Őriz valami zárt, formai egységet, emeleti bevágásaival pedig csak annyit old ezeken, hogy méltósága maradjon, szóval semmiképp sem néznénk mondjuk tortának. A világos vakolat-szürke lábazat ugyan szigorúnak hat kissé, különösen közelről, meg a felhasznált anyagok némelyike is olcsó, de az új épület nem önmagában áll itt. Körülötte nemcsak fogyasztói terepet rendeztek be, de elé valódi tér született a gyepet, kósza fákat, parkolóhelyeket, emléktáblát egységbe fogó koncepcióval. Szóval elhiszem Lóitató térnek még akkor is, ha nincs egyetlen utcatáblája sem.