Talán nem lenne szabad elfelejteni. Csak azért mondom, mert vasárnap lett volna hetven, még mindig csak hetvenéves Gregor József, és mintha az egész világon csak a szegedieknek jutott volna ez eszébe. Ott volt emlékkoncert és szoboravatás, de másutt nem vettem észre, hogy történt volna valami. Hiába mondja bárki, hogy Szeged, az más, Szegeden élnek még operabarátok, és Gregor ott volt otthon, ott volt király. Nem is ott lakott. És nemcsak ott volt király. Szegeden meg többek között azért vannak operabarátok, mert Gregor ott énekelt.

Gregor József

Énekelt máshol is, például a Metropolitanben, talán csak azért, hogy ne tévedjünk, hogy ne mondhassa senki: csak mi szerettük annyira, csak itthon volt sztár, de amit ő tud, az a világban kevés. Nem volt kevés, de olyan énekes tényleg kevés akad, aki nemzetközi karriert fut be, mégis itthon van otthon, az a különleges, bensőséges viszony, amely a hazai közönséghez fűzi, nem változik meg, és nem veszi körül az a kicsinyes, de érthető gyanakodás, méricskélés, ajkbiggyesztés. A nagy pályát befutott magyar énekesek közül ez a kettős élet talán csak Tokody Ilonának és Polgár Lászlónak sikerült. Meg Gregor Józsefnek. Azt hiszem, Gregor elég nagy árat fizetett ezért, mintha mindig csak a vidámabb oldalát mutathatta meg. Nem állítom, hogy alkatilag egy szomorú, fehér bohóc lett volna, de biztos, hogy volt nemcsak a valóságos lényének, hanem a színpadi létezésének is árnyékos oldala, csak azt nem nagyon lehetett látni. Akkor már inkább hallani: a Rossini Mózes-lemezen, vagy a Boccanegra-albumon, egy-egy oratóriumban egészen más hangot és embert hallani, mint aki elsőként eszünkbe jut róla.

Talán védte magát az örökös vidámsággal, a szerepek óvták meg a magánytól, szomorúságtól, és elég jól óvták. És persze lehet sorolni a rengeteg dolgot, amit neki köszönhetünk. Tucatjával A sevillai borbély-előadásokat, amelyeknek az adott értelmet, hogy Gregor József is a színpadon van. Händeltől Sosztakovicsig a szerzőket, a műveket, és mindezek után azt a kellemetlen érzést, hogy nem néztem őt eleget. Annyira biztosnak tűnt a léte, annyira meg lehetett szokni a derűjét, hogy azt lehetett hinni, ez mindig így marad, amíg világ a világ, Gregor József énekelni fog valamelyik magyarországi színpadon. Négy éve nem énekel már, kénytelenek vagyunk komolyan venni a nekrológokban ismételgetett szót: pótolhatatlan.