Ugráltak az izék
Nem sokkal a pesti indulás előtt dörögve repedezni kezd az ég, a vízfüggönytől a villámokat is alig látni. Aztán valamelyest tisztul az idő, és az Astoriánál várakozó fesztiválbusz is megtelik, de a tartós jelenlétre berendezkedő sötétszürke felhők nem sok jót ígérnek. Riadtan kérdezgeti egy alacsony, barna hajú lány: „Bocs, nem tudjátok, hol lehet esőkabátot venni?”
Másfél óra múlva kiderül, hogy a Bánki-tó Fesztivál közönsége nem hagyja zavartatni magát holmi zivatartól. A Budapesttől nagyjából hetven kilométerre fekvő cserháti falu szélén, az igézően szép tó körül pezseg az élet. A falatozó fedett terasza átmeneti menedékhelyként is üzemel, ha rázendít, a legtöbben ide húzódnak be. Szükség törvényt bont: egy fiatal anyuka a kocsmaasztalon teszi tisztába a gyerekét.
Szomolyai romák sátor alatt sütnek-főznek – most éppen sült oldalas és „cigány kenyér”, bodag a menü –, az egyik közeli panzióban a zsidó identitásról beszélgetnek. Hasonló fórumok bőséggel akadnak: a négynapos fesztivál főrendezője egy ifjúsági zsidó szervezet, a Marom Egyesület.
A szervezők nem mennyiségi, hanem minőségi kínálattal akarnak kitűnni a fesztiválsokaságból. Filmvetítések, cigány, szlovák és egyházi rendezvények, gyerekfoglalkozások, műhelyviták, kiállítások szerepelnek a programban. Kovács Katit kifejezetten a helybéliek kérésére hívták meg, hogy az Erik Sumo Band, a Kafkaz vagy például a Zselé együttes produkciója mellett legyen olyan koncert, amely őket is érdekli. (Egybehangzó vélemények szerint az új arcát mutató Kovács Kati zseniális volt.)
A sátorozók többsége a tótól tízpercnyi sétára lévő hajdani gyerektáborban ver tanyát. A cuppogós-saras tér közepén idősebb férfi lelkendezik a mobiljába: „Képzeld, itt állok, ahol a hangosbemondó volt a hatvanas években!”
Kicsivel odébb, egy színpaddá alakított furgonról ápolónak öltözött, de inkább ápoltnak látszó előadó boldogítja az egybegyűlteket. Időnként fülsiketítően belecsap a gitárjába, majd a Fixa Idea Felekezet képviseletében szónokol. A táborlakók vevők a politikai és vallási utalásokkal vegyített paródiára, a csodaszerként kínált zöld lötytyöt azonban csak kevesen merik megkóstolni.
A pultnál beszerezhető a Roham című művészeti és kulturális folyóirat, ellenben a délutánra meghirdetett számháború a körülményekre való tekintettel elmarad. Egészen más okokból, de hasonló sorsra jut egy-két színházi előadás is. A kormány befagyasztotta a független társulatok támogatását. Hiába a sikeres pályázat és az aláírt szerződés, pénz nincs. A fesztivál honlapját idézve: „az új Forradalmi Kormány még mindig keresi a hozzánk vezető utat”. A szervezők külön köszönetet mondanak azoknak, akik az anyagi nehézségek miatt ingyen vállalták a fellépést.
Vissza a tóhoz: Borbély Szilárd költő ezúttal az Olaszliszka című hangjáték szerzőjeként szerepel. Állításáról, hogy a kortárs irodalom elfordult a társadalomtól, érdemes lenne vitatkozni, de a kérdező inkább a szakrális tér és az ünnepi idő nehezen értelmezhető problémáját feszegeti.
Ha már szakrális tér: a helyi lelkész hozzájárulását adta, hogy az evangélikus templomban kiállítást rendezzenek a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központba nemrégiben beolvasztott Cigány Ház képzőművészeti közgyűjteményéből. Fris E. Kata, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetéseket. A templomi hangulat és a cigány festők művei páratlan kompozíciót alkotnak, kár, hogy az egészből ma már semmi sem látható. A lelkész kérte, hogy szedjék le a képeket, mielőtt még a hívek megérkeznek a vasárnapi istentiszteletre.
