Igazság szerint már ő is úgy tudja, ahogyan elmesélte, mindig másképp, a hallgató szája íze szerint. És nagyon más hallgató a rendőrség, más a strandcikkes Gyuszi nagy fülű bátyja, aki fagyizni se megy vipera nélkül, és más a feleség. A rendőrség, akit, szeretné hangsúlyozni, a mentők hívtak ki, nem pedig ő, és erről hivatalos papírt is ígértek, hogy nem ő tett feljelentést, szóval a rendőrség kellemetlen, de legalább nem sikoltozik, nem kiabálja, hogy ez nem igaz, ezt te találtad ki, vazeg, de megnézheted magad, pitbulltáp leszel a haló porodban az életed végéig.

Pedig a lángosos még el se mesél mindent szó szerint, bár pont az Andi igazán jól tudhatná, hogy milyen robbanékonysága van a Gyuszinak rosszkedvében. Rosszkedv pedig van, nem jön a vendég, döglenek a kagylók, leng a büdösség a tavak fölött, a Hortobágyon is érezni.

Egy égig érő dögkút, gondolja a lángosos, és bemegy, hogy dobjon a reszkető olajba egy kiskörömnyi tésztát, elég meleg-e. Ezek után őneki is be kéne zárni, ezt tisztán látja, már csak azért is, mert a viperás Tibi, akár lesz ítélet, akár nem, boszszút áll, elvégre ő passzolta le az Andit anno az öccsének, és az nem lesz semmi, válassz, hogy az apeket küldjem rád vagy a szippantós Lalit, ezt már többeknek mondta, s egyöntetű a vélemény, hogy az APEH a jobb választás.

Persze az is lehet, hogy tartós összeomlás esetén a Tibi nem szívózik, eladják a strandcikkboltot, csak erre nehéz ügyesen rákérdezni, az a lényeg, hogy nem lehet elég okosnak lenni ebben a világban, ahol a becsületességnek csak kerékkötője van.

Tettamanti Béla rajza

Ő is, jobb lett volna, ha tanú létére, rögtön azt mondja, hogy sztornó, ne bömbölj, te barom, már bocsánat, mert ember ilyet nem csinál gyerekkel, ha maximálisan köcsög is, szóval ne bömbölj, Gyuszi, hanem ennyit és ennyit, ha leteszel kesben, én teljes körűen igazolom a véletlen balesetet, tanúvallomásostul, mindenestül, de nem vitte rá a lélek, hanem tátotta a száját döbbenetében, majdnem sírt, és csak akkor telefonált, mikor a Gyuszi már ott fetrengett a sáros trikójában az ájult gyerek mellett, szidta a lámpaoszlopot és sikoltozott, hogy hívjon mentőt a lángosos, mert meghal.

Ez a Gyuszi vett tavasszal hét „Pofádat befogod, vazeg!” feliratú polót, abban jár egész nyáron, arra veszi rá a misezakót vagy a kezeslábast, ha horgászni megy. Ez egyrészt poén, szokta magyarázni, mert a humor kimondott életelem neki, másrészt van ebben komoly is, jelzés a miheztartásra, mert ez a sok összevissza véleménykavalkád, ez azért bizonyos keretek közé szorítandó. Nem könnyű, de szorítandó. Természetesen tudja ő, hogy a tényleges mindenki persze, hogy nem foghatja be, akármilyen jó is lenne, de a többség igen, legalábbis nem árt törekedni rá, ha van mód és akarat, márpedig van, ha körülnéz a lángosos, látja, hogy mennyire van.

Akkor most, békaugrásban visszamész, ha ilyen melegköcsög vagy, ezt mondta tegnap reggel a strandcikkárus a fiának. Ingerülten, de nem durván.

A lángosos erre nyitotta ki az ajtaját. Látta, hogy a fiú vágja a pofákat, a Gyuszi meg néz az égre, forgatja a szemét, s keres valaki hallgatóságot, akinek beszélhet. Szevasz, szólt ki a Gyuszinak segítségképpen, hézag van?

Ehhöz képest a segg egy akadémikus, közölte a strandcikkárus és csípőmagasságban belekungfuzott a levegőbe. Ez szabályosan fasz nélkül ment volna baszni.

A lángosos készségesen nevetett, az arcán némi udvarias értetlenséggel, amit a strandcikkárus azonnal észrevett, megadta hát a poén megfejtését, nem minden büszkeség nélkül. Úgy értem, vazeg, hogy amilyen köcsög, lejött nekem kabinkulcs nélkül a strandra.

Nagy ügy, hát nyomjátok fel, nevetett a lángosos, mit probléma egy szaros kabinajtó? Nektek az nem probléma.

Nem hát, mondta a Gyuszi, nekem naná, hogy nem. De ennek a kis köcsögnek még ennyi esze sincs, hogy berúgja, vagy valami. Ez a probléma. Hogy nincs esze megoldani, ami az érdeke. Ezért tartunk ott, ahol tartunk. Pontosan. És azt hiszitek, hogy az én türelmem végtelen? Nem végtelen.

Nem hisszük, mondta a lángosos. Senkié se végtelen.

Te legalább kommunikálsz. De ez csak hallgat, mutatott a nagy fülű, nem szép kamasz gyerekre a strandcikkárus. Ez a halszalonna. Ennek lefogadom, nem is én vagyok az apja.

Ugyan már, Gyuszi, mondta a lángosos, ne cseszd föl az agyad, visszamegy, lehozza, vazeg, és jól van.

Nincs jól. Az van, hogy nincs jól. És az van, hogy te is mit beszélsz bele, ordított fel a strandcikkárus bizonyos fokig váratlanul. Ha csak nem te vagy az apja. Vagy te vagy? Legalább megtudom, mert hogy én nem, az hótziher.

Dehogynem te, mit hordol össze hülyéket, mondta a lángosos kicsit ijedten, mert a Gyuszi egyre vörösebb lett, a szeme meg viharfehér. Ha dühöngés lesz, ő aztán le nem fogja, gondolta a lángosos, és lépett egyet hátra az ajtó felé.

Mit rángatod a vállad, fordult vissza a Gyuszi a gyerekhez. Azt akarod, hogy kirúgjam a dobhártyádat a köcsög fejedből? Nem akarom, felelte a kamasz fiú és halkan cuppogott, tele volt a szája rágógumival.

Nem akarod, kezdett üvölteni a strandcikkárus. Hát én meg akarom, tudod? És itt ezentúl az lesz, amit én akarok. És ha én le akarom rúgni a fejed, akkor lerúgom, és nem kérem a nagyságos engedélyedet. Ezért tartunk ott, ahol tartunk, mert mindenki mindenféle engedélyt kér és kap.

Ezzel megint belekungfuzott a levegőbe. Legalább védekezzél, te istenköcsöge, kiabálta, hányszor tanítottam, hányszor mutattam, mi? Ballal véd, jobbal visszarúg, és a Gyuszi mutatta is, így, így, csak akarni kell. Elhajolsz, védsz, visszarúgsz. Lássam!

A gyerek kicsit imbolygott, mint aki elhajol, aztán megállt.

Lássam! Megy a jobb!

A lángosos azt gondolta, hogy ő itt most már fölösleges, épp fordult volna, hogy bemegy a bódéjába, de a szörnyű reccsenés megállította. Látta, ahogy a gyerek szorosan a villanyoszlopnak támaszkodik, majd lecsúszik, kábán mosolyog, a véres rágógumi kibuggyan a szájából, végül, mint egy filmben, elfekszik a földön.

Na.Mondtam, hogy megy a jobb, mondta a Gyuszi rekedten. Látod, vazeg, így jár, aki nem védekezik. Elhajolsz, védsz, viszszarúgsz. Na még egyszer!

A lángosos már látta, hogy baj van.

Ide figyelj! Keljél föl szépen, aztán menj haza anyuhoz a kulcsért. Hallod, Ádika? A Gyuszinak egészen elvékonyodott a hangja. Na, mit izélsz!? Ilyennel ne hülyéskedj, kis köcsög! Ugye viccelsz, ugye csak hülyülsz, vazeg? Na! Azonnal fölkelsz, hallod!?

A lángosos látta, hogy ez nem kel föl.

Ádika, rosszul vagy, Ádika, de ezt már bömbölte és nyüszítette felváltva, térdre rogyott a sáros gyepen, aztán hasra, próbált belefújni a gyerek szájába, hogy lélegeztesse, meg csókolta, rázta, vadul is, meg finoman is, mentőt, sikította, hívjál mentőt, vazeg, és a lángosos megmondja őszintén, a könnyeit nyelve futott a mobiljáért. Jaj nekem, jaj, jaj, hallotta kintről a strandcikkárust, térj magadhoz, vazeg, ha istent ismersz, de az Ádika nem tért magához azóta se, igaz, huszonnégy óra egy erős, fi atal szervezetnél még nem nagy idő.