Bizonyos életkor után sokan érzik úgy, el kell mondaniuk a maguk történetét. És mivel ez többnyire családjuk sztorija, mesélni kezdenek.

Mesélni jó, mert a legtöbben – bizonyos élekor után különösen – rájövünk, egy élet kevés arra, hogy igazi történet kerekedjék ki belőle. Vissza kell hát menni néhány nemzedékre, hogy belenézhessünk – bocsánat a banális kölcsönzésért – a múltnak mélységes mély kútjába. Szóval így születnek jó esetben a családi sztorik, belső használatra szánt visszaemlékezések, néha úgynevezett családregények. Minden család élete valóságos regény, ám ebből ritkán sikeredik családregény, amelyben az elbeszélés túllép a Kovács, Kiss, vagy Hábetler család szövevényes és egyedien unalmas históriáján. Azaz kikerül az egyediség kategóriájából.

Recenzens persze ne elmélkedjék, hanem írja meg, tetszett-e neki Pataki Éva könyve a mezőkövesdi Czeisler család, valamint rokonaik és üzletfeleik tragikus és kalandos XX. századi históriájáról. Nos, e regényes családtörténet nem tetszett. Zsidó történetet írt a szerző: egy relatíve szerencsés magyar zsidó családét, amelyből szokatlanul sokan élték túl a vészkorszakot. A gyerekek a kimondhatatlan botrány után is élvezhették a többgenerációs lét örömeit. A család valaha megtelepedett egy Alföld-széli kisvárosban, beilleszkedtek a szűkebb és tágabb társadalomba, a család gyarapodott, asszimilálódott, miközben őrizte különállását. Fiait külföldön taníttatta a numerus clausus miatt.

Egyesek rettegtek közülük, mások időben felismerve a veszélyt, továbbálltak Európából. Volt, aki a kommunista mozgalmat választotta. Biztos lesz olyan beavatott olvasó, aki felismeri a szereplőket, némelyek az eredeti utónevükkel szerepelnek, mint az ÁVH-ba tévedt nagynéni, vagy a jóvágású unokatestvér, aki hol fontos hírszerző szovjet szolgálatban, hol leváltott, később öngyilkosságot elkövető nagykövete a Kádár-kornak. A történet nyomozás, amelyben az elbeszélő próbálja kibogozni anyja és családja előtörténetét, megérteni, mi okozhatta anyja család utáni sóvárgását, majd depresszióját, végül öngyilkosságát. Próbálja megérteni, miért találta úgy a szülők nemzedéke, hogy a biztonságos beolvadás legjobb útja a hallgatás, elhallgatás.

A család tagjain kegyetlenül végigsöpört a történelem. Akik túlélik a vészkorszakot, azok közül sokan belepusztulnak a reális kommunizmusba. A fentebb említett öngyilkos családtagok a szerző szerint nem viselték el a csalódást a pártban. De úgy is érthető ez az elbeszélés, hogy a vakhitű csatlakozás a kommunista mozgalomhoz nem volt más, mint egy a kudarcos magyar-zsidó asszimilációs kísérletek közül. Sikeresek, valamennyire is boldogok a leszármazottak csak idegenben lehettek, a múltról majdnem semmit nem tudás állapotában.

Az elbeszélő borongós nyomozása során nemcsak anyja fényképes dobozának üzenetét nem fejtette meg: ahogy az elbeszélő nem kap megnyugtató választ kérdéseire, úgy az olvasó sem érezheti, megérte végigküzdenie magát az irodalmias elbeszélésen, hogy a vaskos kötet egy család életén keresztül egy kor, egy közösség, nemzet, osztály stb. kérdéseiben közelebb vitte a válaszhoz. Maradt, ahol volt. Regényes családtörténetet olvasott.