Sziget a Szigeten

A Világzenei Nagyszínpad az egyetlen helyszín, ahová rendre sikerül a műfaj aktuális sztárjait elhozni.

Egykor még cool menedzserpihenővel is próbálkoztak a Szigeten, mégis, a fesztivál legigényesebbeknek szóló pontja a Világzenei Nagyszínpad maradt. Ez az egyetlen helyszín, ahová rendre sikerül a műfaj aktuális sztár jait elhozni, ahol minden egyes koncert unikális és felejthetetlen. Nem utolsósorban pedig a magyar zenészek éppen olyan nagy megbecsültség közepette húzhatják, mint a híres külföldiek.

A világzenét képtelenség meghatározni, de a legtöbben így is tudják, miről van szó. Mára már az auten tikus népzenei elemek megléte sem elsőrangú követelmény, mert a népzene csodálatos változékonysága a városi közeget is utolérte. Jó példa erre a Rotfront, az Oi Va Voi vagy Shantel balkán projektje: mindhárman az urbánus szubkultúrából táplálkoznak. Csík János zenekarát és a Besh o droMot az új világzenei trendek alakulásának tanúiként hallgathatjuk, hiszen velük éppen előttünk zajlik a kortárs irodalom, a modern elektronika és a népzene eggyé válása. Ali Farka Touré óta tudjuk, hogy a blues Nyugat-Afrikából indult útjára, így nincsen csodálkoznivaló azon, hogy a programsorban olvashatjuk Ferenczi György nevét, hasonlóan az ősföldről érkező mali Tamikresthez és a legendás Fela Kuti dobosaként megismert nigé riai Tony Allenhez. A spanyol nyelvterület idén a szokásosnál is erősebb, az élen természetesen a még mindig csodálatos és a nagyok közül ma már csak egyedüliként megmaradt Omara Portuondóval. A kubai Buena Vista mellett a zenével megvívott forradalmak inspirálták a mexikói Los de Abajót, akiket az ex-Talking Heads vezér, ám szólóban is ugyanolyan jelentőset alkotó David Byrne fedezett fel. Az Abajo ismert szentenciája szerint „Amire nem tudsz táncolni, az nem az én forradalmam!” – és így van ezzel valahogy a ma is szigorúan népzenei és elsősorban családi hagyományokból építkező két magyar zenekar, a Söndörgő és a Parno Graszt is.

A Söndörgő, vagyis az Eredics testvérek szerb muzsikáját a macedón fúvóskirály, Ferus Mustafov koronázza, együttműködésük nemzetközileg is az egyik legsikeresebb magyar világzenei produkcióvá lett az elmúlt években. A Parno Graszt cigány nyelven fehér lovat jelent; a zenekar generációkra visszatekintve játssza ugyanazt a zenét, szédületes tempóban, óriási hangulat közepette.

Sziget Világzenei Nagyszínpad

1. Orquestra Buena Vista social Club és omara portuondo (augusztus 11., 21.30)

A legenda újra megelevenedik, talán utoljára találkozhatunk a legendás Omarával.

2. Dirtmusic és tamikrest (augusztus 12., 19.45)

Az USA-ból Szlovéniába költözni? És ott Mali ősgyökereit keresni? Utolérhetetlen csemege.

3. Söndörgő és Ferus Mustafov (augusztus 13., 18.15)

A balkáni lagzik királya fiatal magyarországi szerbekkel.

4. Los de abajo (augusztus 14., 21.30)

Rumba, salsa, punk, reggae, hiphop a mariachi alapjain.

5. Parno graszt (augusztus 15., 18.15)

A magyarországi cigány zene jelenleg nemzetközileg is legsikeresebb társulata.

Rotfront - Gryllus Dorkával
Rotfront - Gryllus Dorkával
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.