C. H. Greenblatt tízévesen kezdett képregényeket készíteni. Minden áldott este kitalált egy viccet, amelyet aztán megrajzolt, másnap pedig megmutatta az iskolában a barátainak. Ezt a jó szokását a középiskolában is megtartotta, később pedig, amikor néhány éven keresztül művészeti igazgatóként dolgozott, nem adta fel rajzfilmes álmait: elküldte néhány munkáját a Nickelodeonnak, ahol forgatókönyvíróként és íróként szerződtették a Spongyabob alkotói csapatába. Ezt követően került a Cartoon Networkhöz, ahol első munkája a Billy és Mandy kalandjai a kaszással című sorozat volt. Közben persze folyamatosan, több mint két éven át próbálkozott a Chowder-sorozat tervével, mire zöld utat kapott.

– Nem akarok erkölcsi üzeneteket kreálni. Csupán arra vágyom, hogy hétről hétre megnevettessem az embereket. Úgy érzem, ez legalább akkora erőfeszítést igényel és legalább akkora eredmény, mint tanító célzatú leckéket írni – mondja Greenblatt a Chowderről. Hozzátéve: egy új sorozat ötlete általában egy új figurára és a figurák közti kapcsolatokra épül. A legsikeresebbnek bizonyuló történetek pedig a legtöbbször a mindenki számára evidens, kollektív élményeken, a legegyszerűbb szituációkon alapulnak.

Ugyanakkor szerinte ez nem azt jelenti, hogy a karakterek nem kerülnek bele egy úgynevezett „rejtett morális áramlatba”. Például a Chowder szereplői olyanok, mint egy pótcsalád. Az kifejezetten koncepcionális kérdés volt, hogy az írók épp anynyi tisztelettel viseltetnek a felnőttek, mint a gyerekek iránt. Ahogy a rendező mondja, nem szereti az olyan rajzfilmeket, ahol a gyerekek a felnőttekkel szemben állnak és ahol a felnőtteket, mint pojáca ellenséget ábrázolják.

Korunk kihagyhatatlan eszköze a tévé, így nem meglepő, hogy az elsősorban a gyerekeknek szánt tartalmakat szemléli mindenki kritikával –ezt a Chowder sem kerülheti majd el. Greenblatt úgy gondolja, hogy az állandó polémia gyökere az az alapvető konfliktus, hogy számos szülő azt várja, a tévé legyen bébiszitter, viszont felidegesíti magát, ha közben nem tanít meg a gyerekének mindent, amire szüksége lenne.

– Én úgy hiszem, hogy a tévé szórakozás, nem bébiszitter. Elcsépelt frázis, de a tévénézés akkor a legjobb, ha közös, családi élmény – summázza véleményét a rendező.

Manapság nincs animáció humor nélkül, és ez a Chowder esetében sincs másként. Greenblatt azonban az abszurd változatot építette be a történetbe. Ez nem véletlen, mivel a filmes már középiskolás korában beleásta magát a Monty Pythonba és Terry Gilliam korai filmjeibe, ezek pedig az abszurd humor alapművei.

Mindemellett Greenblatt olyan sorozatot álmodott meg, amelyik témájában vagy látványvilágában egyetlen ország kultúrájára sem reflektál. Például kifejezetten nem szereti azokat a rajzfilmeket, amelyek csak az amerikai mindennapokat mutatják be: ezért alkottamegMarcipánváros fantáziavilágát, a látvány- és hangzásvilágot pedig igyekezett úgy felépíteni, hogy „sohaországra” emlékeztessen. Minden egyes karakter más forma, más színvilág, a hattér grafikája például India és Marokkó építészeti elemeit villantja fel.

Az egész végül egy hatalmas színkavalkád lett, amely hasznos eszköznek bizonyult a kellemes közérzet felébresztéséhez is: az alkotói szándék szerint a Chowder üzenete, hogy merjünk őrültek lenni. És a tébolynak elemi része legyen a főzés. Hiszen ez egy olyan varázslat, amelyre előbb vagy utóbb minden ember képessé válik.

C. H. Greenblatt