A 20. szegedi THEALTER Fesztiválon bemutatott, lenyűgöző Harlekin mindez ízében ördögi vállalkozás; a páratlan Adaszinszkij az eltűnt idővel néz farkasszemet. Ős-Derevóra komponált – harlekinádot, commedia dell’arte-t, clown- és bábjátékot, pantomimot ötvöző – groteszkje nem meg-, vagy felidézi, hanem újrateremti a régmúltat.

A lesérült Kabarova helyére bravúrosan beugró Anna Budanova pocakos, pofaszakállas vándorcirkusz-igazgatóként terelgeti be a népet a teátrumba, kalauzolja a nézőtéren, majd sújt le egy hatalmas légkalapácscsal a szikrákat szóró áltűzriasztó készülékre. A hipnotikus etűdökből összeállított, a szó valós értelmében szívet tépő darab Harlekin és Columbine keserű románcának véres parafrázisa – Adaszinszkij, DanielWilliams, Sosztakovics, Purcell szerzeményeire. A lineáris történetvezetésről lezserül lemondó, másfél órás, költői átiratban a bukolikus idill gyorsan csap át infernális rémségbe. A félmeztelen, bohócsapkás, középkorú Harlekin (Adaszinszkij) az ablakból incselkedik a madárcsontú, gyermeki Pierettával (Jarovaja), akihez majd szolgának szegődik; ő lesz a zuhanyrózsája, kotyogója, törülközője, takarója. Csakhogy az áldozatos házvezető egy nap megrészegült trubadúrrá alakul: virágot visz hölgyének, amivel az feltörli a padlót; a hegedűjét légycsapónak használja; a királynői koronával kivasal. Eközben – bosszúsan szakítva meg a nagymosást – unottan néz a Paprikajancsira. A kótyagos férfi ú rögtönzéshez folyamodik: kimetszi a szívét (pritamin paprika), és átnyújtja vágya tárgyának. Aki lusta harapásokkal, megvető tekintettel falja föl a szuvenírt. (A paprikaszimbólum mély értelmet nyert Szegeden.) A szívtelen Harlekint öszszefércelik egy ispotályban (a tébolyult nővér: Jarovaja).

A húsba vágó, hétköznapi valóságot a lidérccel, álom- és mesevilággal elegyítő szomorújáték az önként vállalt magány, a soha véget nem érő odüsszeia, a párialét mementója. Gyönyörű, hogy a pokolba is alászálló, kardforgató-kintornás Harlekin egy tüllszoknyás kezeslábast viselő, odaadó majmocskával (Jarovaja) kóborol. A kolduló, rusnya állatka az istentagadó, rá ügyet sem vető gazdájáról ábrándozik, menyasszonyi fátyolban. A múló időt egy körbe-körbe járó, óriás óramutató érzékelteti, melyet Adaszinszkij pörget. Akinek fizikai kondíciójánál (a butoh edzette, szikár test) csak az átváltozóképessége, koncentrált jelenléte bámulatosabb.

A társulat gyökereihez viszszanyúló opus az enyészetről, az elmúlásról, a hit-remény-szeretet elvesztéséről szól –miközben az 1959-es évjáratú, kirobbanó formáról tanúskodó Adaszinszkij és a mágikus Jarovaja mintha most volnának mindennek a kezdetén. Láttam már kedvenc kopasz kompániámtól pontosabb dramaturgiájú munkákat (Once…, Islands in the Stream, La Divina Commedia), de a bohócok, utazó komédiások-muzsikusok előtt tisztelgő Harlekinnél egyik sem volt személyesebb.

Adaszinszkij górcső alá vette a múltját, melyet nem kíván végképp eltörölni, és összegezte tapasztalatát: amiről úgy hírlik, múlnia kell, nála nem múlik, nem fakul, nem avul, nem romlik. Kinyilatkoztatta, játszótársa, Jelena Jarovaja nélkül nem tud sem élni, sem halni. Majd egy vámvizsgálatnál bevéste a Foglalkozása rovatba: Harlekin.

Foglalkozása: Harlekin (Jelena Jarovaja és Anton Adaszinszkij)