Meglepő módon nem tudni pontosan, mikor takarták le a kapuk felett lévő, négyzet alakú szentképeket: a történészek 1937-re teszik az időpontot, a bolsevik forradalom huszadik évfordulójára, bár fényképek tanúsága szerint már 1918-ban lefedték őket, igaz, akkor csak vörös posztóval.

A régészek megkönnyebbülésére a freskókat láthatóan szakemberek zárták el a külvilág elől, a megsemmisítés szándéka nélkül. A június végén előbukkant – egyelőre még csak szakemberek számára látható – képek fölé, tőlük mintegy tíz centiméternyire, vasrácsokat rögzítettek, majd ezeket bevakolták, biztos védelmet nyújtva az ikonoknak. Az egyiken Krisztus lábai előtt a novgorodi születésű, XII. században élt, szent életű Varlam és a XIV. századi Szergej Radonyezsszkij, a legnagyobb orosz férfikolostor – lavra – alapítója hever. A XVII. századi mű témája nem véletlen: a hagyomány szerint a tömeg hozzájuk imádkozva űzte ki a lengyeleket Moszkvából, 1612-ben. (Megerősítve a nyomást a kazanyi Szűz Mária-ikonnal, de főként a Nyizsnyij Novgorodból felkelést szervező Dmitrij Pozsarszkij fejedelem és Kuzma Minyin fegyvereseivel.)

A másik ikonhoz egy kétszáz évvel későbbi esemény kapcsolódik. Eszerint a várost 1812-ben megszálló Napóleon francia seregét fogadó tűzvészben a Csodatévő Miklóst ábrázoló Nyikolszkaja-torony csupán az ikon magasságáig égett le, megvédve azt a további pusztulástól.

Az ikonok központi fekvése, megkülönböztetett helyzete és rendszeres ápolása miatt – legutóbb 1895-ben renoválták őket – meglepő, hogy eltűnésükről semmilyen dokumentum nem vált ismertté. Így csaknem nyolcvan éven át a szakemberek abban a hitben voltak, hogy a kapuk feletti freskókból semmi sem maradt fenn. A szeptemberre befejezendő restaurálás után a munkák tovább folynak a 2,2 kilométer kerületű Kreml húsz tornya közül azon az ötön, ahol további ikonok feltárására van remény.