Összecsendül két festmény
Ha Belgium, akkor szürrealizmus, s ha szürrealizmus, akkor René Magritte. Ha másban nem, ebben biztosan egyetértenek Belgium lakói, akik saját országukat is szürreális festményként szemlélik.
A hatalmas gyűjteményt a Szépművészeti Múzeum melletti szép épületben helyezték el, és tavaly júniusban nyitották meg a nagyközönség számára. Az ötlet azonban régebben fogant, Charly Herscovici találta ki, aki a Magritte Alapítványt irányítja. De támogatásra talált a Szépművészeti Múzeum igazgatójában, Michel Draguetben, s pénzt adott a Suez cég. Bár Magritte nem volt ismeretlen a belgák és a külvilág előtt sem, hiszen a hatvanas években, még életében New Yorkban, a Modern Művészetek Múzeumában (Moma) is rendeztek életműkiállítást a munkáiból, ilyen sikerre aligha számítottak az új múzeum alapítói. Egy év alatt több mint félmillió látogatót fogadtak, akiknek hatvan százaléka külföldről, főként Franciaországból, Hollandiából, Németországból és Nagy-Britanniából érkezett. A nagy roham után a múzeum vezetősége most azon töri a fejét, miként újíthatna, hogyan bővíthetné a brüsszeli múzeumot. S mint Herscovici nyilatkozta, díjat is alapítanak, évi 15 ezer eurót szánnának rá. Ez nagy összeg, s a hírveréstől azt várják, hogy Magritte Picasso és Klee nyomába ered, művészi hatásban. Ezért terveznek nagy külföldi tárlatokat is, a Momában, aztán Chicagóban és Tokióban.
S ha a piac árulkodik valamiről, akkor arról bizonyosan, hogy az érdeklődés egyre nő. A Christie’s nemrégiben négy Magritte-művet árverezett el. A virrasztás 308 ezer, A csábító 512 ezer, A jövő 1,9 millióért, A rejtélyes barikádok több mint hatmillióért kelt el. A Moma pedig a saját gyűjteményéből ad kölcsön, így kerül egymás mellé két összeillő kép, A fenyegetett gyilkos és A titkos játékos. Előbbi zárt térben mesél egy gyilkosságról, szexuális utalásokkal, felidézve Pierre Souvestre ponyvaregényének hősét, Fantomast. A másik szabad térben a játékot idézi, ahogy álmodunk róla.
A múzeum valóban különleges élményt kínál. Persze nem könnyű megfejteni Magritte összes álomképét, de ez csak fokozza az izgalmat. Ám a rendezők a háromszintes épületben úgy vezetnek végig Magritte életén, hogy közben az életmű is látszik. Az életrajzi elemek, a fotók, a dokumentumok sorát a korban odaillő alkotások törik meg.
Meglehet, gyermekkori tragédia tette fogékonnyá a belga festőt a szürreális megragadására. Anyja a Sambre folyóba vetette magát, a vízen úszó holttestét a kisfi ú szeme láttára emelték ki. Talán ez az élmény munkált benne, talán a kor szelleme és a pályatársak terelték művészi pályáján. A 1898-ban Lessines-ben született Magritte a brüsszeli képzőművészeti akadémiára iratkozott be, poszter- és hirdetéstervezést tanult, rengeteg reklámot készített később is, amelyek inkább utalnak a kereskedelem valóságára, mint bármi másra. Ám 1927-ben már első kiállítását tartja Brüsszelben. Giorgio de Chirico hat rá. Később megismerkedik a dadaista iskolát kijáró, a szürrealizmus névadójának tekinthető André Bretonnal és Joan Miróval, Salvador Dalíval, Paul Éluarddal.
A 69 éves korában Brüsszelben elhunyt Magritte élete során folyamatosan csiszolta stílusát, technikáját, ahogy e fejlődés jól követhető a harmadik emeleten kezdődő és a földszinten végződő tárlaton. Amelynek végén a látogató a kihagyhatatlan ajándékboltba botlik. Poszterek, szép könyvek kínálják magukat, és az elmaradhatatlan kulcstartók, poharak, ceruzák, hamutartók. Valami kevésbé valóságosat azért kitalálhattak volna csattanóul. De ehhez alighanem René Magritte kellett volna – személyesen.
