Jeremy Hunt, a kultúráért, médiáért és sportért felelős miniszter rögtön saját háza táján kezdte a megszorító intézkedéseket. A The Guardian napilap információi szerint a minisztérium állományának közel a felét kész szélnek ereszteni. A miniszter nemrégiben valamennyi, állami támogatásban részesülő kulturális intézmény vezetőjéhez levelet intézett, javaslatokat kérve arra nézve, hogyan tudnák saját költségvetésük negyedét, harmadát lefaragni. A kormány érzékeltette a művészeti élettel, hogy azt találná helyesnek, ha az Egyesült Államokhoz hasonlóan a korporatív szektor, illetve privát mecénások támogatása finanszírozná az intézményeket és az egyes eseményeket.

A szakma legtekintélyesebb képviselői emelték fel azonnal a szavukat a megszorító intézkedések ellen. Sir Nicholas Hytner, a National Theatre igazgatója a The Times napilapban nyílt levelet jelentetett meg. Ebben felhívta a fi gyelmet arra, hogy „privát forrásokból származó pénzekre legfeljebb Londonban lehet számítani”. A kisebb vidéki szervezetek egyszerűen nem lesznek képesek áthidalni a hirtelen keletkező pénzügyi szakadékot. Sir Nicholas Serota, a Tate múzeumi birodalom vezetője drámai szavakkal kongatta meg a vészharangot: „A hatás megsemmisítő lesz. Színházak sötétülnek el, zenekarok oszlanak fel, múzeumok zárnak be, fiatalok egész nemzedékének nem lesz alkalma learatni mindannak a gyümölcsét, amit az elmúlt évtizedben ültettek el”.

Az állami szubvenció angliai szétosztásáról döntő Arts Council számításai szerint 25 százalékos bevételkiesés esetén a szárnyai alá tartozó mintegy 850 intézmény közül kétszázat sorsára kell hagynia. A teljes brit kulturális költségvetési keret eddig 1,6 milliárd fontot tett ki.

Számítások szerint a világszerte ünnepelt brit kulturális élet jövedelmező üzletág. Minden egyes befektetett font legalább kettőt generál, és ha a szigetországba érkező külföldi turistáknak hinni lehet, tíz közül nyolcat a kultúra utolérhetetlen választéka vonzza ide. A legnehezebben nélkülhető áldozatok közé tartozhatnak London ún. blockbuster, biztos kasszasikerrel járó kiállításai. Az év következő slágere a Tate Modernben megrendezésre kerülő Gauguin-tárlat lesz, az impresszionista mester első érdemleges retrospektívje Nagy-Britanniában az ötvenes évek óta. Ha a múzeumoknak nem áll majd módjukban kifizetni a hasonló show-k költségének rájuk eső részét, ezek a szenzációk más országokba vándorolnak, és viszik magukkal az ún. múzeumi turistákat is. 2009-ben több mint hétmillióan keresték fel a Tate-múzeumokat, köztük a nagy feltűnést keltő Picasso-kiállítással büszkélkedő liverpooli részleget.

A The Independentben napvilágot látott adatok szerint az Arts Council 1997-ben, a munkáspárti választási győzelem évében 186 millió fontos állami támogatásban részesült. Mire a választók ez év tavaszán kiszavazták a hatalomból, a szubvenció már 445 millió font volt. Csak a Tate-galériák 57 millió fontos átutalásnak örvendezhettek az államkasszából. Évi 40 millió fontba kerül az a nem eléggé méltatható gesztus, hogy 2001 óta ingyen látogathatók a legnagyobb közgyűjtemények, a British Museum, a National Gallery, a Tate, a természettudományi és a műszaki tudományos múzeumok (Natural History, illetve Science Museum) stb. állandó kiállításai. Ez a nagyvonalúság most komoly veszélybe kerül. A kulturális tárca költségvetését egyébként ebben az évben már a Munkáspárt is 3,5 százalékkal csökkentette, és további 322 millió fontot csoportosítottak át a kulturális intézményektől a 2012-es nyári olimpia javára.