James Joyce Dublini emberekjével a kezében utazik-e idén Írországba, vagy beéri egy vékonyka útikönyvvel? Egyáltalán, szívesebben visz magával a nyaralására olyan könyvet, amely az ön célországában vagy városában játszódik, netán a helyszín bestsellerét preferálja? Ossza meg velünk választási szempontjait, s mi közreadunk ebből egy válogatást – hirdeti a francia Le Monde nyár eleje óta. No igen, a lapok jól tudják, hogy a forró nyári napokon megcsappan az érdeklődés a világ dolgai, a gazdasági krízis, a válságövezetek robbantásai iránt, az emberek szórakozni, kikapcsolódni vágynak. De ebben is el kell kísérni az olvasót, hogy aztán szeptemberben visszataláljon kedvenc lapjához.

Kantot inkább csak Kertész Imre olvas a zöldben

Régen megdőlt a tévhit, hogy a turista nyaraláskor a pénzét szállásra, evés, ivásra költi, hogy napra, fürdőzésre, sétára vágyik, s betűre a legkevésbé sem. Ha így lenne, nem élné virágkorát a strandkönyvtár. Nem állítom, hogy az ötlet Franciaországból származik, azt viszont biztosan tudom, hogy a nem éppen üdülőövezetnek számító Nord Pas de Calais-ban tizenkilenc éve megy a könyvtár az olvasó után. Kezdetben csak a strand bejáratáig követte, ma már a nagyobb parkokban, tengerparti sétányokon, sőt a sétahajókon is olvashat, akinek erre szottyan kedve. S a divat itthon is követőkre lelt. Nagyon is. Tavaly már író-olvasó találkozót is rendeztek a balatonalmádi strandon. Kezdetben talán feszengtek a fürdőgatyás, bikinis érdeklődők, de az Olvasóliget szervezésében érkezett két íróvendég, Péterfy Gergely és Podmaniczky Szilárd hamar föloldotta a görcsöt. A híradások szerint Péterfy felidézte a gyerekkori Dunakanyar mentális klímáját, melyben a keresztény középosztály sajátos, elfojtott, sűrű közeget alakított ki maga körül a kádárizmus fedője alatt. Podmaniczky meg azt fejtegette, hogy amióta megosztja az életét Szeged és Boglár között máshogy kezdett az íráson gondolkodni. Más lett az alkotás tempója.

Jó, jó, de mondjuk meg végre, milyen könyvet érdemes a vízpartra vinni? Sultanus Beatus nyári tárcaíró állítja, hogy a strand a kisregény helye, a néhány órás olvasmányoké, a legfeljebb egy-két délutánra nyújtott történeteké. Itt van például Alessandro Bariccótól a Selyem vagy a korábbi Tengeróceán, amely „olyan finoman simogat, mint a naptejet elkenő kéz”.

A szakember mást mond. Rados Richárd, a Jaffa Kiadó tulajdonosa, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnökségi tagja kétli, hogy vannak téli és nyári olvasmányok. Az viszont igaz, hogy az emberek télen, karácsony előtt és nyáron, üdülésre készülődvén vásárolnak leggyakrabban könyvet. A különbség a kettő között az, hogy míg a téli könyvvásárlás általában ajándék, addig nyáron többnyire magunknak veszünk könyvet, kifejezetten vakációs célzattal. Ha pedig magunknak, akkor a saját ízlésünknek, érdeklődési körünknekmegfelelően választunk. Kantot ugyan, Kertésszel ellentétben, ritkán viszünk magunkkal a vízpartra, de nagyregényeket igen. Minél vastagabb a „strandregényünk”, annál tovább tart minket a hatása alatt, lebilincsel, olvassuk délben a napernyőnk alatt, és éjjel, a paplan alá bújva, hogy mások szemét ne bántsa a fény. A bikinis lányok persze valamilyen romantikus szerelmi történetet olvasnak legszívesebben – a Jaffa Kiadó pár éve kifejezetten „strandregényként” reklámozta Jilly Cooper akkori sikerkönyvét –, de azzal semmiképpen sem lehet egyetérteni, hogy a nyár, a strand, a vízpart ellene szólna az igényes irodalomnak. Azt pedig már az üzletember mondatja Radossal, hogy a nyár, számos tévhittel ellentétben, jó szezonja a könyvesszakmának.