„Tisztelt újságíró kolléga! A segítségét szeretném kérni abban, hogy segélykoncertünk híre minél szélesebb körben nyilvánosságot kapjon. A Szabad Tér Színház és az Ökumenikus Segélyszervezet összefogásában, valamint Vásáry Tamás karmester és zongoraművész közreműködésével július 28-án, a Városmajori Szabadtéri Színpadon rendezzük meg azt a segélykoncertet, amelynek teljes bevételét az árvízben bajbajutottak megsegítésére ajánlunk fel.

Köszönettel satöbbi”

Elsőként van az ár, amely házakat, falvakat söpör el, aztán van az ár (egy segélykoncert belépőjegyének az ára), amely házakat, falvakat segít újjáépíteni. S amely ár nem is mindig olyan nagyon alacsony. Noha a károk összértékét tekintve nyilvánvalóan pimf összeg az a pár ezer forint, amennyiért eljuthatunk egy karitatív célokat támogató koncertre, ez a pimf összeg azonban nagyon fontos kötőanyag tud lenni az újjáépítés téglái között.

Cement az emberiesség malterében.

Persze sokkal egyszerűbb megereszteni két telefont, amelyek nyomán pár száz forinttal növelhetjük az újjáépítésre szánt keretet, és menni tovább gyorsan. A segítség is lehet olyan, mint a fogmosás, a villamosra ugrás – szimpla napirendi pont. S ez sem lebecsülendő. A szándék viszont, amely a segélykoncerteket életre hívja, többre apellál. Kétféle igényre, mindkettő lelki természetű. Az egyik a feltűnésmentes segítségnyújtás igénye –egy koncerten, a hallgatóság soraiban mindenki egyforma. Vásáry Tamás ugyanúgy és ugyanazt játssza az enyhe nyári éjszakában őt hallgató milliárdosnak, mint a józsefvárosi szobakonyhából érkezőnek. A segélykoncertek kultúrája ilyen: demokratikus.

De nemcsak ez jut eszünkbe, ahogy a sosem látott mértékű áradás nyomán életre hívott kultúrkaritászmozgalmat figyeljük. Hanem hogy ideje belátni: még mindig a finoman szólva is „alulpreferált”, alulfinanszírozott kultúra képes a leginkább összehozni az embereket. Egy jó színházi előadás, egy jó koncert igazi sensus communist, közösségi érzést teremt, közösségi élményt terem. Ha „négy-öt magyar összehajol” a jó cél érdekében, jön majd a hatodik is. A „hetedik te magad légy”, szólj a nyolcadiknak, és hipp-hopp: több ezren leszünk. A sok segélykoncerten aktív Gerendás Péter, mondjuk, vagy a muzikálisan nem különösebben bonyolult Pa-Dö-Dö, most pedig éppen Vásáry Tamás több kosztpénzt hozhat az összetartás- és egyetértéskonyhára, mint húsz NENYI együttvéve.

Elsőként van az ár, amely házakat falvakat söpör el, aztán ott a helyreállítási munkát segítő koncertre szóló belépő ára. Az előbbi pusztít, az utóbbi épít. Nem csak házat, utcát, templomot: a „segítettem!”-érzés megfizethetetlen. Talán ezért is vagyunk olyan árérzékenyek.