Cirkusz az egész világ
Amúgy Vörös Ákos díszítőfestő. Két éve kiment dolgozni Spanyolországba. Nem talált munkát, erre magát festette ki, és kiült a térre szobornak. Bejött: a festőfizetés többszörösét összemozdulatlankodta, ezért aztán a felesége is bálvánnyá vált; de nem sóvá – énekesnővé. Az asszony most pihen, mert a festék megártott bőrének. Ettől, és az izmokat elmerevítő mozdulatlanságtól nehéz szakma ez, ám Vörös Ákos azt mondja, hogy a jó közönség mindenért kárpótol.
– Ha viszont a nézők nem keresik velem a kapcsolatot, tíz perc elteltével fáj mindenem, és átkozom az egészet –vallja be a „kiugrott” festő.
Pécsen nem volt ilyen gond, az elmúlt hét végén megrendezett élőszobor-verseny közönsége hálás csodálattal övezte a belvárosban „felállított” húsvér műalkotásokat. (A pécsiek amúgy is megtanulták már kezelni a meglepetéseket, hisz Európa Kulturális Fővárosaként folyamatosan meglepik őket szokatlan attrakciókkal.) A verseny jól beleillett a tíz napja kezdődött és július 25-én záruló cirkuszfesztivál programjába, amelyen tucatnyi hazai és külhoni artista, zsonglőr és mutatványos team lép porondra. A Pécs utcáit járó helybéliek és a turisták a szobrok mellett pózolva fotóztatták magukat, és gyermeküket arra noszogatták, hogy bámulják és tapogassák meg a fura lényeket. A cseppek –ki szorongva, ki komiszkodva – meg is tették ezt. Néha megijedtek a szobrok váratlan mozdulataitól, de aztán megnyugtatta őket a maskarák mosolygása, kacsintása, simogatása.
A pécsi verseny 12 résztvevője között tán két profi akadt. Többen is Pécsett próbálták ki magukat először ebben a szakmában, igaz, valamilyen előadói múltja azért minden nevezőnek volt. A 24 éves Varga-Perke Bálint gyerekkora óta játszik és pantomimez valamelyik fővárosi együttesben, s a pécsi versenyről olvasva úgy döntött: elindul. Szendvicsembernek öltözött, a hátán lévő táblára reklámokat ragasztott, a hasán lógóra meg az írta: „éhezek”. Mindamellett mosolygott és boldog hajléktalannak titulálta magát, merthogy élni és együtt lenni egy város közösségével – a bajok ellenére is – buli. Mellesleg a közönség kitartóan találgatta a szobrok üzenetét:
– Szerintem arra hívják fel a figyelmet, hogy az ember mindent kibír –vélte egy középkorú asszony.
– Bolondoznak, arra biztatnak, hogy legyünk játékosak – mondta egy egyetemista lány.
– El akarnak minket gondolkodtatni – állította egy rettentő izomzatú, huszonéves férfi, aztán amikor arról kérdeztem, hogy ő mire jutott a szobrok láttán, nevetve így felelt: – Semmire. De érzem, hogy van filozófiai üzenetük.
A szobrok tagadták, hogy ők bonyolult üzenetet hoztak volna.
– Csak mosolyt akarok az emberek arcára csalni – avatott be saját céljaiba a dzsesszbalettos múlttal két éve szoborkodó szegedi egyetemista, Péter Bettina, aki aranyszínű arccal, kisestélyiben invitált mindenkit parolára.
A verseny kéttagú zsűrije – Fejes István szobrász és Nyári-Nagy Ibolya zsonglőr, táncművész – elismerte, hogy még ők is csak tanulják ezt a Magyarországon alig ismert művészeti ágat. Azt, hogy az élő szobor művészet, a zsűri tényként kezelte. Egy élő szobor akkor jó, hangsúlyozták, ha kreativitással, színészi jelenléttel, szoborszerűséggel és kapcsolatteremtő készséggel hat a közönségre. A zsűri végül Kutassy Annát találta a leghatásosabbnak. A 25 esztendős pesti hölgy kisiskolás kora óta kötődik a színjátszáshoz, de ő is először volt szobor. Bőrét feketére, haját őszre, arcát trendire mázolta, ruhaként meg magára aggatott több száz műanyag flakont, és a földre kuporodott. A zsűri azt találta artisztikusnak, hogy milyen ellentét feszült Anna „jól megcsinált” arca és lestrapált teste között. Kiválónak minősítették flakon-nő interakcióját is. Ez abból állt, hogy ha valaki ránézett Annára, akkor ő visszacsodálkozott, s ezzel mintha azt mondta volna: te is érdekes vagy ám!
Hogy mindannyian érdekesek lettünk, kicsit cirkuszosokká vedlettünk. Eddig is sejtettük, hogy cirkusz az egész világ. Most már biztos.
