A Föld kerek, és vannak még rockerek
Nos: Tokaj és Rakamaz között épp félúton, a Tisza-parton, ahol a sárgára zavarosodott vízben tucatnyian hűsöltek a pokoli melegben, nem úsztak, inkább csak lebegtek, ejtőztek a vízen. Ugyanezt bentebb egy keleti stílusú sátorban tették azok, akik azt hitték: ha vászontető van a fejük felett, enyhébbnek tűnik a kánikula. Ehhez képest a Pocolónak elnevezett szieszta sátorban, ahol szivacsokon, párnákon szorosan egymás mellett feküdtek – aludtak, szenderegtek, józanodtak – bikinis lányok és rövidnadrágos, félmeztelen fiúk, még csak a szellő sem enyhített a hőségen, így csak abban lehetett bízni, hogy a párolgás – izzadás – valóban jár némi hőelvonással.
Noha délután is voltak koncertek – szombaton például a különböző színpadokon szinte egy időben zengett a Szekció, a Kovbojok és a Wolfgang, elnyomva a zöld sátorban a tiszai ciánszennyeződést, illetve a hetvenes és a mostani nagy árvíz közti különbségeket felidéző vízügyi szakemberek mondatait –, ebben az időben még csak éledezett a tábor. A sátrak melletti kerítésen száradt vagy szellőzött a paplan, fürdőruha, motoros szerkó. A kukákba néha behajolt egy-egy ember: visszaváltható söröspoharat keresett, amelynek darabjáért kétszáz forintot adtak a mobil söntésekben. Négyből már kitelt két korsó sör is. A környezetvédelem amúgy is az egyik „tematikája” volt a fesztiválnak: bemutatkozott a Bükki Nemzeti Park, volt szó a biomasszáról, a média és a környezetvédelem kapcsolatáról, a ciánszennyeződésről és a nagy árvizekről.
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár késett ugyan szombat délután, de aztán annál nagyobb elánnal beszélt arról, milyen jó, hogy az új törvények szellemében indoklás nélkül bárkit kirúghatnak a köztisztviselők közül, mert így azokkal sem lesz majd gond, akiket mostanában neveztek ki, de esetleg nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Bejelentette, hogy gondolkodnak a zempléni tájvédelmi körzet nemzeti parkká alakításán, szigorúbban behajtják majd a termékdíjakat, és az így befolyt pénz egy részét árvízvédelemre költik.
Találkoztunk itt fesztiválminősítőkkel is:Tóthné Bánszki Zsuzsa a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársaként például a fesztivál turisztikai erényeit és hátrányait elemezte. Előbbiek közé sorolta, hogy minden szálláshely megtelt erre a hétre, utóbbiként viszont megjegyezte: aki nem idevalósi, könnyen eltévedhetett, mert az információs táblákkal meglehetősen szűkmarkúan bántak a szervezők.
Akik nem az előadások, hanem a koncertek miatt érkeztek ide – s túlzás nélkül megállapíthatjuk: ők voltak többen –, nos, azoknak ezúttal sem kellett csalódniuk. A Hegyalja Fesztivál nem puccos, itt nem lófráltak celebek és a zenekarok sem hakninak tekintették a fellépést: a Quimby tagjai például órákkal az esti koncertjük előtt, kora délután megérkeztek, volt idejük átérezni az itteni hangulatot. A „hegy” sztárja ezúttal a Motörhead volt, akik már visszatérő vendégnek számítanak itt, sőt mi több, Magyarországon eddig nem is koncerteztek másutt. Először látogatott viszont Tokaj-Rakamazra, a július 14-től 18-ig tartó rendezvénysorozatra a Roots Manuva, amely a brit hiphopban vált ismertté. A londoni The Times a városi Anglia hangjának nevezte őket, olyan hangnak, amely „a lepukkant utcák sarkaitól egészen a legnagyobb arénákig sodorja a hallgatót.”
A hazai zenekarok kedvelőinek igazi csemege lehetett a Budapest Bár, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Kispál és a Borz, a Quimby, a Tátrai Band, Péterfy Bori vagy a Tankcsapda. A rajongás néha áldozatokkal jár: találkoztunk olyan felsőzsolcai Ossian-fannel, aki büszkén vallotta be: egy napja nem iszik egy kortyot sem, csak hogy tiszta elmével élvezhesse kedvenceit. Mások a söröspoharat támasztva arról merengtek: nekik még ma is az István, a király című rockopera az etalon, és szerintük Deák Bill Gyula ma is ugyanúgy néz ki, mint ott, legfeljebb a mankója lett valamivel pöpecebb.
A dzsessz rajongóinak a Herbaliser fellépése igazi finomsággal kecsegtetett: a gondosan öszszerakott alapokra Jake Wherry és Ollie Teeba londoni zenész a klasszikus dzsessz legjobb pillanatait pakolta rá, az eredmény pedig igazi, új világokba ragadó zene lett, amelyhez nincs is jobb kiegészítő, mint egy tökéletes naplemente a Tisza felett –olvasható a fesztivál programfüzetében.
Az itteni, többezres közönség zenei és olykor életfilozófiáját azonban talán ennél is tömörebben fejezik ki az általuk viselt pólók feliratai. A „Legyen Erdély újra, ami volt”, vagy a „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” is egyfajta üzenet, ám a leginkább ideillőnek mégis ez tetszett: „Amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek.”
Mondanám, hogy meglátjuk, ha ez nem tűnne legalább akkora túlzásnak, mint a tökéletes tiszai naplemente.
