Talán érdemes lett volna egy kicsit jobban odafigyelni a történetre, és teljesebb lenne a siker, de Roman Polanski van olyan kaliberű mozista, hogy alig venni észre a cselekmény ostobaságait. Moziban elmegy, csak arra kell figyelni, hogy az ember ne akarja elmesélni senkinek, hogy miről is szól a film, mert akkor sajnos vége az illúziónak.

Csak az alapokkal van baj, ha alapnak lehet nevezni a forgatókönyvet. Robert Harris az eredeti regény és a forgatókönyv írója, és elég triviális a történet mögötti történet: Harris újságíróként csalódott Tony Blairben, amikor Nagy-Britannia hadba lépett Afganisztánban, és egy kissé hülye politikai krimivel bosszulta meg magát, amelyben nem nehéz a levitézlett, fiatal, jóképű, folyton a testét edző miniszterelnökben ráismerni az eredetire. Mintha Debreczeni József bánatában szépíróvá válna, és írna egy regényt arról, hogy Urbán Győző miniszterelnök át akarja játszani az országot a kínai titkosszolgálatnak. Mindehhez még hozzájön az angol bánkódás, a miképpen is lettünk nagyhatalomból, a demokrácia angol nyelven beszélő bajnokaiból a gyanús Amerika szekértolói – nem bonyolult képlet.

Hogy ebből hogyan lesz film, az voltaképpen csoda, csendes csoda, fények, színek, beállítások, ritmus, de hát itt kezdődik Polanski. A színészeknél: Pierce Brosnan, mint miniszterelnök, hódítóan, de öregedve, rossz mosollyal, Ewan McGregor még mindig megkapóan ifjan és érzékenyen. Olivia Williams izgalmasan és intelligensen, aztán van egy titkárnő, aki nagyon emlékeztet Kim Catrall-re, a Szex és New York Samanthájára, csak kicsit fiatalabb. A stáblistáról derül csak ki, hogy tényleg ő volt. A pillanatra feltűnő arcok: Tom Wilkinson elegánsan és nyugtalanítóan, James Belushi kopaszon és agreszszíven, és egy jelenet erejéig a kilencvenöt éves Eli Wallach. Rozzant, rozzant, de ha belegondolunk: A hét mesterlövészben ő volt Calvera, és mennyivel jobb állapotban van, mint ottani ellenfelei, Yul Brynner, Steve McQueen, Charles Bronson, James Coburn vagy Horst Buchholz. És biztos, hogy nem ez az utolsó filmje, aWall Streetben is szerepelni fog.

Régi mozit látunk. Régi filmet arról, hogy az igazság úgyis kiderül, régi felfogást, olyan mondanivalóval, amely a hetvenes években talán megrázó volt, amikor még érdemes volt arról forgatni, hogy a demokrácia által kitermelt hivatásos politikusok nem feltétlenül rendes emberek, nem mindig mondanak igazat, és elárulják egymást. Ma legfeljebb arról lehetne meglepő filmet készíteni, hogy vannak becsületes emberek is a választható választékban. De azt úgysem hinné el senki.

Ez egy afféle régi film arról, hogy az igazság úgyis kiderül