A színész a sorozatos nemek után megunja, és közli, hogy életműdíjat. Erre a válasz a taxisofőr lemondó „ó”-ja, mire Malkovich bepöccen, és nekiesik a férfinak, hogy ugyan mire gondolt. Jól megérdemelt, vagy már rég meg kellett volna kapnia, esetleg eláshatja magát, mert vége a karrierjének? A világ egyik legjobb színészének öniróniája roppant szellemesnek hat ebben az etűdben, de az idei díjazott személye veszélyes aktulitást is ad neki.

Az orosz veterán, Nyikita Mihalkov, a szombat esti zárógála hőse megkapta ugyanis a filmfesztivál életműdíját, ami több szempontból is picit furcsa. Korábbi, 1994-ben készült nagy sikerének, a Csalóka napfénynek Cannes-t is megjárt folytatása ugyanis egy hanyatló karrier szomorú felvonása, és pontosan jelzi egy kreatív elme elborulását a megalománia útvesztőiben. A film – amelyet a közönség mindenütt rosszul fogadott – egy bármiféle kohéziót nélkülöző, két és fél órás anekdotázás arról, hogy milyen is lehetett a második világháború. A rendező Mihalkov természetesen már-már isteni szerepet adott a színész Mihalkovnak, csakúgy, mint legutóbbi művében, a hazai mozikat gondosan elkerülő 12-ben, mely a Tizenkét dühös ember adaptációja volt.

Azt, hogy ki kap életműdíjat, Eva Zaoralova, a fesztivál művészeti igazgatója szerint két dolog határozza meg. Az egyik az alkotói háttér, a másik, hogy tulajdonképpen „ki az elérhető”. Így persze érthető. Az este bombameglepetése azonban nem az orosz mester nevéhez kapcsolódik, hanem a fesztivál fődíjához, a 30 ezer dollárral járó Kristály Glóbuszhoz, amelyet most a spanyol Szúnyogháló című, Agusti Vila rendezte film kapottmeg. Sokszor elgondolkozik az ember azon, hogy vajon milyen harcok, viták és kompromisszumok öveznek egy zsűridöntést, és tulajdonképpen hogyan is születnek meg az elismerések. Jómagam a Szúnyoghálónak sosem adtam volna semmit, noha mint polgári giccs működőképes, de aberráltan abszurd karakterei miatt hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Kicsit olyan a film, mint Vila ruhája, amelyben megjelent: virágos ing kék csokornyakkendővel megbolondítva.

A versenyprogram amúgy nem volt rossz, kár, hogy a legjobb film, a nemzetközi kritikusok díját azért bezsebelő Hitler Hollywoodban című áldokumentumfilm teljesen kilógott a régi iskolának a minimális kockázat jegyében született többi műve közül – minden bizonnyal ezért mellőzte a zsűri. Bár ez a „másság” igaz az Oscar-díjas Jan Sverák Kooky című bábanimációjára is, mely viszont a zsűri 20 ezer dollárt érő nagydíját vihette haza.

Magyar szempontból rendhagyó volt idén a cseh fürdővárosi mustra: 1994 óta egy évet leszámítva mindig volt magyar film versenyben Karlovy Varyban, idén viszont még a mellékes programokban sem, csupán a kisebbségi koprodukcióként jegyzett Látogatás. Bár a fesztivál szerette volna Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című művét és Kocsis Ágnes Pál Adrienn című moziját is, ezek a szarajevói fesztivál vétója miatt nem jöhettek. Eva Zaoralova úgy gondolja, hogy a producerek azért mehettek ebbe bele, mert a bosnyákok minden bizonnyal délvidéki forgalmazást ajánlhattak. A szakember hangsúlyozza: a Karlovy Vary-i fesztivált nem érte semmiféle kár, annál inkább az alkotókat.

De nem fair a „magyartalanságot” teljes egészében a bosnyákokra kenni. Eva Zaoralova lapunknak elmondta: szívesen látták volna a régió műveit versenyeztető East of the West szekcióban Groó Diana Vespa című filmjét, de senki sem vállalta Magyarországon, hogy legyártja az angol feliratos 35 mm-es kópiát. Pedig lehet, hogy megérte volna, mert a fődíj itt is 10 ezer dollárt ér, amelyet most a román Cristi Puiu kapott meg Aurora című drámájáért. 207 film 413 vetítésén 126 808 jegy fogyott el a 45. Karlovy Vary-i filmfesztiválon. Az akkreditáltak között 315 alkotó, 767 szakmabeli és 599 újság író fordult meg a patinás cseh fürdővárosban.

Csákvári Géza Kiküldött munkatársunk jelenti Karlovy Varyból

Agusti Vila győztes filmje a rendező ruhájára hajaz