Kossuth Lajos marhát lopott
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban múlt hétvégén lezajlott Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál pár eseményét foglaltam össze, s mint a fentiekből is látható, ebben a 12 ezres nyírségi városkában érték meglepetések az embert. A hét például mindössze két napig tartott: az immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett, azaz nagykorúvá vált Szárnyas Sárkány Hete ugyanis – idén először – egy hétvégére zsugorodott anyagi okok miatt. Ennek ellenére gazdag programsorozatot állítottak össze.
A rendezvénysorozat nemzetközi jellegét megadva föllépett az uruguayi és brazíliai tagokból álló The Pambazos Bros a nem sok jót ígérő Kóklercirkusz – elfuserált varieté című produkcióval, a belorusz Digrease’s Buffoon középkori zsonglőrszínháza, valamint a cseh Frantisek Vitek és Vera Ricarová a Piskanderdulá! című bábjátékkal. A hazaiak közül bemutatkozott Nyírbátorban többek között Kiss Gergő Máté és az Unokák Színháza a Csiríz című kísérleti előadással, a Tintaló Társulás a Circus Mechanicus című látványszínházzal, valamint a Kuckó Művésztanya egy Szent Péter-mesével, a Bábakalács Bábszínház az Offeusz, a nagyerejű című darabbal, a zenekarok közül pedig föllépett a nyíregyházi Folkfusion Band és a debreceni PG Csoport.
Hatalmas sikere volt a Pályi János által előadott Vitéz Lászlónak: a főtéren több százan figyelték áhítattal – felnőttek és gyerekek egyaránt – a paprikajancsi-kinézetű hős és a nyámnyila ördögök megunhatatlan kalandjait. Igaz, hogy a magyar fülben Vitéz László vélhetően örökre Kemény Henrik hangján henceg és vitézkedik már, de Pályi János produkciója sem maradt el a Mesterétől.
A fesztivál számomra egyik legérdekesebb előadása az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház produkciója volt Kossuth Lajos wigwamja címmel. A Jámbor József és Dió Zoltán által írt, műfaji meghatározása szerint „kintornás koncert” alapötlete szerint a magyar kormányzó elkeveredik a Vadnyugatra, ahol marhát lop, lótolvajkodik, bölényre vadászik és biztos kézzel forgatja a tomahaw-kot. Szenzációs volt a darab díszlete, az indiántipit formáló sátor, amelyre magyaros motívumokat festettek.
– Ma sok tizennyolc éves fiatalember pályakezdő munkanélküliként indul, hát akkor mit is várhat egy fesztivál az élettől, ha nagykorúvá válik? – tette föl a kérdést Szász Zsolt, a fesztivál művészeti vezetője, mire tanácstalanul néztem körbe, hiszen éppen semmit sem vártam az élettől. Elvégre éjjel tizenegy óra volt, s egy olyan irodalmi rendezényen pislogtam csipás szemmel, amelyre alig több mint egytucatnyian voltak kíváncsiak – sőt még a fellépők fele is lemondta a részvételt, ami szomorúságot keltett a szervezők lelkében. Nem csoda, hogy azokban a bánatos percekben szóba került a művészi-erkölcsi nevelés tudatformáló ereje: Szász Zsolt elmondása szerint ugyanis éppen ez a gondolat hívta életre a Szárnyas Sárkány fesztivált tizenynyolc éve. Mármint az – fejtette ki –, hogy az utcaszínház mint művészet egy hátrányos helyzetben lévő régióban vajon működhet-e közvetítő elemként egy úgynevezett „magasabb erkölcsi-művészi nívó” és a mindennapok között?
– Volt realitása az elképzelésnek, erre éppen az a bizonyíték, hogy tizennyolc éve létezünk –szögezte le a művészeti vezető. A szóban forgó irodalmi rendezvényen a Nyíregyházán szerkesztett A Vörös postakocsi című irodalmi, közéleti folyóirat szerkesztőgárdája mutatkozott be: Antal Balázs, Bódi Katalin, Gerliczki András és Onder Csaba. Eredetileg a debreceni Disputát is várták, de a cívis szerkesztők távol maradtak. A barátian szűk körű beszélgetés folyamán kiderült, hogy a lap legnépszerűbb írásai a Hasas Pasas által írt szociogasztroesszécskék. Onder Csaba főszerkesztőtől megtudhattuk, hogy lapjuk nevében a „vörös” szín eleinte okozott némi feszültséget a hisztérikusan átpolitizált magyar közegben. Antal Balázs szerkesztőtől ellenben egész este nem tudhattuk meg, hogy kicsoda valójában Spiegelmann Laura. Pedig ő tényleg tudja.
