Kivételes alkalom a Mai Manóban
– A magyar fotográfia két, igen nehéz helyzetben lévő intézménye fogott öszsze azért, hogy ez a kiálítás létrejöhessen – mondja Kőrösi Orsolya, a Magyar Fotográfusok Házának (úgy is mint: Mai Manó Ház) ügyvezetője Ritkán látott képek című tárlat megnyitóján. A kiállítás valóban piknik jellegű: a Nagymező utcai intézmény adja a helyet, a Kecskeméten működő Magyar Fotográfiai Múzeum pedig a valóban ritkán, jórészt pedig eddig soha nem látott képeket. A két testvérintézmény egyébként megosztja a feladatokat: a Magyar Fotográfusok Háza a közösségi tér, ahol a szakmai rendezvényeket, tárlatokat rendezik, legalábbis többnyire, hiszen a Bács-Kiskun megyeszékhelyen is zajlik az élet. A Magyar Fotográfiai Múzeum mégis inkább a gyűjteményépítést preferálja, egymillió fotót őriz. Ami évi négymilliós költségvetési támogatásból: több mint bűvészmutatvány.
A mostani kiállítás egy sorozat első állomása, a Mai Manó nemcsak a kecskeméti múzeum, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és más, fontos gyűjteményeket őrző intézmények ritkán látott kincseit is szeretné bemutatni.
Ha a magyar fotográfia produktumait piramisszerűen képzeljük el, az alapszinttőlmajdnem a csúcsig az amatőr fotós mozgalom alkotásai szerepelnek, amelyek között azért jócskán vannak minőségi művek is. Kicsit „feljebb” találjuk a profi-félprofi fotósok munkáit, amelyek sztenderd módon kvalitásosak – a piramis csúcsán vannak azok az alkotások, amelyekre a Magyar Fotográfi ai Múzeum a legbüszkébb. Baki Péter, a kecskeméti múzeum vezetője, a kiállítás kurátora szerint ebből a „csúcsból” láthatunk reprezentatív és revelatív erejű válogatást a Mai Manóban. Hiszen a képek többségét még soha sehol nem mutatták meg a nagyközönségnek.
A Ritkán látott képek című kiállításon időrendi sorrendben haladva ismerkedhetünk meg az elmúlt 170 évben keletkezett kincsekkel. Az első egységben a fotográfi a kezdeteitől az 1930-as évekig készült fotókat láthatunk, például Mai Manónak a Kossuth Lajos 1894-es temetési menetét megörökítő képét. Ezt a menetet eddig leginkább Klösz György lencséjén keresztül ismerhettük, a Mai-fotó eddig a gyűjtemény mélyén lapult. De Streliskynek a Konkoly-Thege Miklósnéról készült portréja sem mindennapi látvány 1898-ból, ahogy Zsák Móricz Zselinszky Károlynét ábrázoló színezett dagerrotípiájával, vagy az ismeretlen művész által készített, Épület című (egy épületet ábrázoló), az 1870-es évekből származó ambrotípiájával is viszonylag ritkán találjuk szemben magunkat a galériákban. Mi mégJacques Faix Reitter Ilonás portréját sem láttuk, 1927-ből.
Az anyag legnagyobb része természetesen a fényképezés mennyiségi felfutása utáni időkből, vagyis az 1930-as évektől napjainkig keletkezett fotókból áll. Portrék, aktok, élet- és zsánerképek, művészfotók, digitális technikával lencsevégre kapott jelenetek – a fotó delikát zanzája. Ismert és kevésbé neves, de fontos képalkotók munkái függeszkednek a Mai Manó falain. Járai Rudolf Tavaszi zápora kellemesen otthonos; Berendi Ferenc 1956-os Vásárlás című fotója, a teherautó-platóhoz járuló kenyérre vágyókkal, s a morc tekintetű nyakkendős úrral az előtérben döbbenetesen korfestő; Gábos Kálmán cím nélküli, 1996-os képe egyszerre fülledt és jéghideg, talán nemrég, talán már hoszszú ideje hűl az összegyűrt ágynemű... Benkő Imre Vécsey lakótelep című fotója ugyan 2001-ben készült, a hangulat, a nagy mezőn tartott népünnepélyfélén táncolók arca, a karéjban őket figyelőké, és a ruhájuk is mintha a hetvenes éveket idézné. Bozsó András 2000-es Életnagysága pedig az utcát: a fatáblára vitt zselatinos ezüst emulzió elgyötört arcú, kapucniba burkolózó, időtlen klosárt mutat. Örököreg, örökösszetört.
Bár a kiállítás koncepciója szerint nemcsak a világhírű fotósok munkáiból állítható össze világszínvonalú tárlat, nem hiányozhatnak a sorból a nagyságok sem. Escher Károly, Lucien Hervé, André Kertész, Kepes György, Kudász Gábor Arion, Pécsi József vagy éppen Szilágyi Lenke mellett másik 60 művész eddig ritkán látott fotói is megcsodálhatók, szeptember 5-ig.
