Nem találtak helyszínt a U2-nak
– Évek óta szeretnénk elhozni Magyarországra a U2-t. Volt rá példa, hogy a közelben turnéztak ugyan, és logisztikailag is meg lehetett volna oldani, hogy a sorozatnak legyen budapesti állomása, a megfelelő helyszín viszont hiányzott – mondja Márkus Éva, a Live Nation marketing- és PR-igazgatója. A legnagyobb neveket hazánkba hozó koncertszervező iroda munkatársa felidézi: a U2 vonatkozó turnéját kizárólag stadionokban lehetett volna megrendezni, az egyéb szabadtéri helyszínek, mint például a Kincsem Park, szóba sem jöhettek. A U2 viszont nem hajlandó olyan helyen játszani, amelynek csak a fele használható, s amelynek egy részét életveszélyesnek nyilvánították a hatóságok, a Puskás Ferenc stadion pedig épp ilyen.
A reménybeli szervezők az ország összes stadionját „lehelyszínelték”, mégsem találtak olyat, amely minden követelménynek megfelelt volna. Barbra Streisand vagy Celine Dion esetében viszont nem a megfelelő helyszín megtalálása okozza a problémákat: a magyar piac nem tudja kifizetni az említett előadók produkcióinak költségeit.
A gázsik nagyságáról, illetve a produkciók költségeiről nem beszélhetnek a szervezőirodák. Annyit azonban elárul Márkus Éva, hogy egy Petőfi Csarnok méretű helyszín esetében általában öt, egy Aréna-koncertnél pedig hat számjegyű összegekről beszélhetünk – persze dollárban vagy euróban. Az ennél is nagyobb, 30–40 ezres koncerteknél az sem ritka, hogy az összköltség az egymilliárdhoz konvergál. Ez már forintban, nyilván.
A szervezőirodák versengenek is egymással. Az igazán nagy turnékat már egy-két évvel korábban elkezdik szervezni a menedzsmentek, beosztják, milyen időpontban, melyik földrészen, annak melyik szegletében játszik majd az általuk képviselt zenekar, kiszámítják, mennyi időt vesz igénybe például a felszerelés szállítása az egyik helyszínről a másikra, de megállapítják a produkciós költségeket is. Ami egyébként nem egyenlő a művész személyes gázsijával. Ezután elkezdődik az ajánlatgyűjtés, később pedig a néha sokfordulós tárgyalás.
A verseny azonban nemcsak határon belül folyik. Jó néhány zenekar kiköti például: egy adott régióban csak bizonyos számú koncertet ad. Mondjuk, Kelet-Európában hármat. Ilyenkor aztán a régióbeli országok irodái azért harcolnak, hogy ők legyenek a befutók. Ennek nemcsak presztízsbeli okai vannak: az ilyen limitált turnék a szomszédos országokból is sok ezer látogatót vonzanak.
– Régebben, amikor még reális számokat produkált a lemezpiac, a turnézó együttesek gyakran ellenőrizték, hány lemezük fogy az országban, ahová hívják őket. Manapság ez már nem jellemző – így a Live Nation munkatársa. Inkább a nemzetközi és magyar játszási listákat, letöltési mutatókat böngészik a szervezők. Hiszen számos olyan sztár van, aki nemzetközileg hihetetlenül népszerű ugyan, de nálunk kevésbé ismert. A gázsija viszont Budapesten is ugyanannyi, mint Londonban. Amíg egy-egy banda dalait már-már alternatívnak számító csatornák játsszák, és csak a szaksajtó ír róluk, nem várható el tőlük, hogy megtöltik az Arénát. Hiszen talán az egész országban nem ismerik annyian az adott együttes dalait, ahány jegyet el kéne adni ahhoz, hogy a vállalkozás rentábilis legyen.
A fesztiválok esetében is hasonlóak a szempontok. A koncentrált programdömpingeket szervezők dolga anynyiban nehezebb, hogy az együttesek legnagyobb része jó előre „berendezi” az évet: eldöntik, mikor mennek stúdióba, mikor turnéznak, mikor pihennek. A nyár főleg az utóbbi miatt kényes időszak.
– A magyar és a nemzetközi közízlés elég messze áll egymástól. Attól, hogy valaki nagyon menő Hollandiában, Angliában, Németországban, és minden fesztiválon kiemelt fellépőnek számít, nem törvényszerű, hogy nálunk is ismert és közkedvelt – mondjaGerendai Károly, a Sziget főszervezője, aki szintén úgy gondolja, jelentős a lemaradásunk. A nagy tömegekhez eljutó sajtótermékek jókora fáziskéséssel reagálnak a nemzetközi könnyűzenei trendekre. A Szigetet szervezők ugyanakkor megengedhetik maguknak, hogy hazánkban kevéssé ismert neveket is meghívjanak, hiszen a világ egyik legnagyobb fesztiváljára több tízezer külföldi fiatal is érkezik minden évben.
El kell dönteniük viszont, hogy melyik előadót kinek akarják elhozni. Kik azok, akiket azért hívnak meg, mert nemzetközileg is megfelelő programot szeretnének összeállítani, és kik azok, akiket főleg a magyar közönség igényel. Utóbbira példa a Faithless: a brit banda nemzetközileg nem tartozik a legfelkapottabbak közé, nálunk viszont hatalmas tömegeket mozgat meg. A két halmaz között egyébként jelentős eltérések tapasztalhatók, de akadnak átfedések is. Ilyen az itthon és külföldön egyaránt nagyon népszerű, aktuális turnéját éppen a Sziget miatt meghosszabbító Iron Maiden, az élő metálklasszikus. És a második legdrágább zenekar a Szigeten... A Muse viszont, amely tavaly az év zenekara volt az Egyesült Királyságban, és bármikor csont nélkül megtölti a Wembleyt, miközben világszerte milliós lemezeladásokat produkál, itthon viszonylag kevés fizető nézőt vonz: legutóbbi koncertjükre jó, ha kétezer magyar volt kíváncsi. Ennek dacára mégsem fájdalmas, hogy a Muse produkciós költsége az idei Sziget legnagyobb tehertétele. Mert Gerendai szerint épp az ilyen zenekarok adják egy fesztivál nemzetközi rangját.
