A hírekből már ismert mozi, amely Jeff Bridgesnek meghozta a már hosszú évek óta kiérdemelt, ám tendenciózusan meg nem kapott Oscart, kifejezetten lassú film a szenvedélyről, mely minden embert hajt; középpontjában egy kiégett, alkoholista countryzenész lelkivilága áll. Nincs videoklipes vágás, nincsenek meglepő fordulatok – ami meg van, az triviális –, de mégis, valahogy emberi az egész mű, tehát a hibáival együtt is szerethető. Kifejezetten könnyű feladat lenne sorolni olyan címeket, amelyek helyett ezt szívesebben elnéztem volna az otthoni mozikban, de úgy tűnik, hogy az ilyen alkotásoknak jelenleg nincs helyük a mozivásznon. (Igaz, augusztusban azért kijön nálunk DVD-n és Blu-ray-en.) Ám az mégiscsak bizarr, hogy egy tengerentúli stúdió által gondozott film Közép-Európában a fesztiválcsatornákon találja meg a nézőit.

Legalább ennyire meglepő a patinás cseh fürdővárosban hosszú évek óta nem tapasztalt hőség: az évtizedek óta idejáró kritikusok zöme nem is emlékszik arra, hogy mikor volt jó idő. Egyikük viszont biztosan állítja, hogy legutóbb 1992-ben nem esett az eső a fesztivál idején. Persze az elviselhetetlenül párás meleg hatására a városkép is némileg átalakult, elsősorban a mobil sörcsapok számának drasztikus növekedése tűnik szembe. Így nagyon nehéz olyan embert látni az utcán, aki nem tart valami ivóalkalmatosságot a kezében: a japán turisták persze leginkább a trafi kokban árult porcelán gyógyvízbögrével szerelik fel magukat, de a többség mégiscsak a folyékony kenyér mellett dönt. Az egyik sörmárka, mely a fesztivált is szponzorálja, már a pohárbérletet is bevezette, azaz ha megtartjuk a nyakba akasztható műanyag korsót, és mindig azt töltetjük tele, akkor fél áron mérik a nedűt. Ami, valljuk be, időnként nagyon jól tud esni.

Különösen, ha az ember a versenyfilmekkel próbál kacérkodni. Az idei szelekció – úgy tűnik – a családi viszonyokra koncentrál. Ilyen volt például a Testvérek című argentin–uruguayi mű, mely egy kibírhatatlan asszonyról és minden képzeletet felülmúlóan türelmes öccséről szólt, akik még életük alkonyán is olyan intenzitással veszekedtek, hogy abba a néző feje is belefájdult. De érdekes módon közelíti meg a család intézményét a francia versenymű is, a leginkább pszichológiai thrillerként besorolható Édes gonosz. A címszereplő egy tizenöt éves tinilány, aki behálózza az anyját öt év börtönre elítélő bírót, pusztán azért, hogy az kénytelen legyen elintézni az asszony kiengedését. A nyomokban film noir elemeket is magában hordó mű azonban hemzseg a dramaturgiai hibáktól és (sajnos) a karakterépítés sem erőssége. Kár érte.

Karlovy Varyban az a legjobb, hogy ha a közönség nagy részét kitevő filmőrültekben ilyen vagy olyan okból némi hiányérzet alakul ki, akkor felüdülésként jobbnál jobb klasszikusokra is be lehet ülni. Ilyen volt Michael Powell és a magyar származású Emeric Pressburger rendezte Vörös cipellők is, amelyet a háromszoros Oscar-díjas vágó, nem is mellékesen Powell felesége, Thelma Schoonmaker mutatott be. Húszperces felvezetője olyan delikát részletekkel volt teli, hogy az egy külön cikket érdemelne. Egy mozis szaklapban.

Forróság és elfojtott szenvedélyek uralják az idei mustrát Karlovy Varyban